Las Vegasban sincs kolbászból a kerítés

Sam Smith videoklip
Vágólapra másolva!
Csak a múlt héten szavazták meg Sam Smitht az év reménységének, és máris itt az első videoklipje, melyben Las Vegas két arcát is megmutatják nekünk.
Vágólapra másolva!

Ahogy azt megírtuk a múlt hétvégén, a hagyományos, év eleji BBC Sound of 2014 szavazáson a fiatal brit soulénekes, Sam Smith végzett az első helyen, noha őt eddig csak más slágerek vendégénekeseként ismerhettünk (Disclosure: Latch, Naughty Boy: La La La). Most itt a bemutatkozó dala és klipje, melyet az a veterán Jamie Thraves rendezett, akinek a nevéhez olyan zseniális klipek fűződnek, mint a Just a Radioheadtől, vagy a The Scientist a Coldplaytől. A Money On My Mind klipjében Smith az amerikai álom emblematikus városában, Las Vegasban lófrál, melyet mindenki a szerencsejátékokkal és a rengeteg pénzzel azonosít, ám Thraves klipjében felvillan a város másik oldala is, szegény és nyomorúságos életet élő emberekkel, akik a világ minden városában vannak. Igen, még Las Vegasban is.