Az érdekelt, hogy elveszítsük a szüzességünket - az Üllői Úti Fuck a Quartnak

Szántó "Faszi" Gábor zenekara, az Üllői Úti Fuck nemrég ünnepelte fennállása negyedszázados évfordulóját. A 45 éves gitáros-énekest megkérdeztük, miért nem lett belőlük sztárzenekar, mi baja az egyetlen nagy slágerükkel, és hogy mi volt a magyar alternatív zene nagy esélye, amivel nem tudott élni. Az is kiderül, kik jártak Kispál-koncertre.

Fotó: Mudra László - Origo

Belőled hogyhogy nem lett nagyon híres rockzenész?

Nem vagyok nyomulós.

Ezen múlik?

Ezen, meg a szerencsén. Meg hogy legyen egy menedzsered. Mi az Üllői Úti Fuckkal azt csináltuk, hogy megírtuk a zenét, jártunk próbálni, a koncerteket is mi szerveztük, mindent mi csináltunk, de amikor már a weboldalszerkesztés is rám hárult, és már a klipkészítést is meg kellett tanulnom, akkor felmerült a kérdés, hogy ki fog akkor emellett számot írni? Nem vagyok én Chaplin, hogy ilyen one man show-ban nyomjam. Pláne, hogy volt olyan év, amikor két lemezt is csináltunk.

Összesen hány lemezt csináltál?

Az Üllői Úti Fuckkal ötöt, a Sztriptízzel kettőt, a Marlboro Mannel is kettőt, és van egy új zenekarom is, a TV Manci.

Az Üllői Úti Fucknak azért lett ez a neve, mert ott laktál?

Igen, a Szentkirályi-Üllői sarkán, és ott van közel egy Kosztolányi-tábla, ami előtt mindennap elmentem. Mi meg tanultunk angolul, és néztem, hogy ez rosszul van írva, de amúgy nem volt egyéb indíttatása. A névből aztán voltak problémáink, és amikor nagykiadónál voltunk, ki is vették az uc-t, és helyette umlauttal, Üllői Úti Fäk néven jelentek meg a lemezeink.

Mikor kezdtél el zenélni?

'85-86 körül. A magyar újhullámos hőskoron már túl voltunk, de akkor még nem dőlt el, hogy a Kispál lesz-e a kilencvenes évek, vagy nem. Az első zenekaromat még a gimiben csináltam, Második Emelet néven. Aztán jött az Üllői Úti Fuck, amivel azonban a hülye név meg a hülye szövegek miatt folyton akadályokba ütköztünk. Már a nyolcvanas években is, amikor a Józsefvárosi Klubban játszottunk rendszeresen, és megjelent egy cikk a Képes 7 nevű újságban, hogy „Nyilvánosház a klubban": a békés kismamák szakköre után hogy lehet egy ilyen mocskot felléptetni, mint amik mi voltunk. Pedig mi nem akartunk senkinek semmi rosszat, de mindig félreértik az embert.

Ti nem is voltatok kimondottan ellenzéki társaság.

Nem, ahhoz fiatalok voltunk, hogy ilyesmivel foglalkozzunk. Gyerekek voltunk, akiket az érdekelt, hogy elveszítsük a szüzességünket, kit érdekelt a politika akkor? De hát elkezdtünk játszani, inkább több mint kevesebb sikerrel, csak nem volt még annyi bulink, hogy jó legyen. És aztán kezdtek hívni a haverok, hogy menjek ide vagy oda játszani, és így kerültem be a Sztriptíz együttesbe. Na, az beatzene volt! Egressy Zoltán, a későbbi híres író volt a dobos, aztán volt még benne két későbbi vezérigazgató, meg én.

Hogy úsztad meg a drogos önpusztítást?

Annyira nem tűnt szórakoztatónak, hogy ezért szenvednek, hogy aludjanak, és folyassák a nyálukat órákig. Hát milyen kurva unalmas ez?! Lehet, hogy belül egy óriásit utaznak, de aztán fel kell kelni, és kezdeni elölről. Engem nem vonzott ez sose, kimaradnak egy csomó mindenből. Kellemetlen emberek, önzők, csak magukra gondolnak. Az alkoholt mi se úsztuk meg, mert hát vidéken a koncertek előtt mit lehet csinálni? Könyvtár, múzeum este hét után zárva, úgyhogy csak ülsz és vársz.

Fotó: Mudra László - Origo

Azt írták rólatok, hogy a Police „bűvöletében" alakult a zenekar. Ez igaz?

Persze! Csak ez megvalósíthatatlan volt, azok a csávók ufók. Meg a hangszerkiosztásuk is más: amellett a gitározás mellett, amit az Andy Summers csinált, nem lehet énekelni. Próbáltam.

Te meg tudtál bármikor is élni a zenélésből?

Nem. Mindig valami más érdekelt, és amikor végre valami beindult volna, akkor azt gyorsan elhagytam. Én ilyen hülye voltam. Most a Sport TV-ben dolgozom kábelesként, korábban pedig a Winterthur Nyugdíjbiztosítónál voltam kifutófiú. Azért ez a mostani meló is épp elég időt vesz el a zenélésből, még ha nem is szakadok meg.

Mikor koncerteztél a legtöbbet?

'99-től 2001-ig olyan nyolcvan bulink volt évente, azért az sok.

Akkor voltatok a legközelebb a befutáshoz, ugye?

Ezt nem tudom, mert előbb befulladt ez a dolog, minthogy odáig eljutott volna. Klasszikusan elbénáztunk minden lehetőséget, pedig leszerződtünk egy nagykiadóhoz. Azt hittük, hogy majd azok intéznek valamit, de nem intéztek semmit. Mondták, hogy a következő lemez legyen kész ekkor és ekkor, mi meg persze nem készültünk el. Meg akkor is már mással foglalkoztunk, a C'est La Vie nevű csajegyüttest kísérgettük egy darabig. Az nagyon jó volt: sokat próbáltunk, ittuk a rumos pezsgőt, a csajok bírták is, de aztán egy koncert sem lett belőle. Mindig meguntam a dolgokat.

A kiadó hogy talált meg benneteket?

A Sziget korábbi programigazgatója, a Kovács Tamás keresett meg bennünket. Neki volt egy kiadója, a Crossroads, és mint a mesében, az egyik szigetes koncertünk után odajött, hogy hú, ez kurva nagy volt, hétfőn azonnal gyertek a stúdióba! Én meg gondolkoztam, hogy fú, ez kurva jó, mindig is pont erről álmodoztam, most van szombat, hétfőn megyünk stúdióba, ám ekkor eszembe jutott, hogy bazmeg, nincsenek számaink! Legalábbis amik voltak, azok már megjelentek korábban. Visszahívtam, hogy nem lehetne-e a következő hétfő, mire mondta, hogy oké, beteszem akkor helyettetek a M.Á.K.-ot. Én meg felhívtam a fiúkat, hogy kéne találkozni, mert helyzet van. Vettünk nagyon sok whiskyt, meg mindenki, amit szeret, és két nap alatt írtunk egy tizenkét számos, szerintem elég jó lemezt. Ez lett végül a legsikeresebb lemezünk, ezen volt az Esküvő is. Terhelni kell az embert, és akkor kénytelen írni. Csak egyébként meg olyan jól érzem így magam, minek írjak? [nevet]

Fotó: Mudra László - Origo

De akkor miért nem sikerült ezt a sikert kihasználni?

Kellett volna még egy ilyen lemez. Mert ez csak egy volt, és megismerték ugyan a zenekart az emberek, de csak azt az egy számot. Kellett volna legalább még egy sláger, hogy tényleg az igazán nagy közönség is megismerhesse. És kellett volna egy igazán profi szervező, mert anélkül nem lehet.

És nektek nem is volt ilyenetek egyáltalán?

De igen, próbálkoztunk, de sajnos egyik ostobább volt, mint a másik, inkább hátramozdítottak bennünket. Roadot se szeretünk alkalmazni, mert eltörnek és eltűnnek dolgok, inkább cipelek. Tök égő, de ez van. Legalább egybetartja az embert, és nem ájulunk el, kell egy kis önfegyelem.

Több ponton is összekapcsolódott a karrieretek a Kispállal. Emlékszel, hogyan ismerkedtetek meg?

Szerintem a Martos Flóra kollégiumban játszottunk először együtt, vagy a Lyukban, '89-90 körül. Még vonattal jártak, emlékszem: felpakolták az erősítőket meg a dobot a postavonatra, mert az ingyen vitte őket, aztán megérkeztek, taxit hívtak, iszonyatos szívás lehetett. Ezt mi például nem akartuk bevállalni, annál lustábbak voltunk. De amúgy egy korosztály, egy problémakör voltunk, hasonló zene, persze, hogy együtt léptettek fel bennünket.

Volt még olyan is, hogy a lemezcímeitek rímeltek egymásra.

Igen, ők elhagyták a HSB stúdiót az Ül című lemezükkel vasárnap este, mi meg beérkeztünk hétfő reggel a Fekszik című lemezünkkel. Tényleg egymástól függetlenül alakult így, de mondtuk, hogy oké, akkor mi leszünk a másolók.

A kortárs zenekarok, mint a Pál Utcai Fiúk, vagy a Kispál és a Borz, azok mit csináltak jobban?

A Pál Utcai Fiúk jókor volt jó helyen, és a zenéjük nem is nagyon különbözött az akkori rockzenétől, jók voltak a szövegeik is. És egyértelműen a közönség futtatta be őket, főleg a csajok. A Kispált is a közönség tette naggyá, de őket meg a szemüvegesek. Ha egy időben elmentél Kispál-koncertre, mindenki szemüveges volt, de tényleg, és egy fejjel alacsonyabb nálam. A Quimby már utánunk indult jóval, de nekik például mindig volt szervezőjük, sose intéztek maguknak semmit. A Lukács meg szervezett, zenét írt, és tolta és tolta. Én azt a sztorit hallottam róla, hogy még előtte a PG Csoportban játszott, és egyszer vitte fel a hangfalakat a sokadik emeletre, és mondta, hogy ha egy éven belül nem futok be, öngyilkos leszek. Aztán megcsinálta a Tankcsapdát, és befutott. Nem tudom, hogy tényleg így volt-e, de el tudom képzelni, hogy igaz. Meg ezeknek mind jobb a dumájuk is, mint nekem, jobb riportalanyok, én meg csapongok, és nem tudok arról beszélni, hogy jön majd a legújabb lemezünk.

Tényleg, mikor jelenik meg a következő lemezetek?

Nem tudom. Már felvettük a dobot, a basszusgitárt, az éneket, meg a gitárt. Most már csak az kell, hogy a másik gitáros rágitározzon, és kész. CD-t már nem csinálunk belőle, mert tök fölösleges, pénzkidobás az egész. A 2004-es lemezzel kurva nagyot buktunk például. Most egyébként már rajtam kívül fiatalok vannak csak a zenekarban, őket meg is akartam kímélni ettől, ez az én ügyem. Ilyen kerek szemmel néznek rám, hogy mester, mondd meg a tutit – de hát én sem tudom. Kurva jók egyébként, megeszik a hangszert. Technikailag nagyon jók, csak olyan kényelmesek.

Fotó: Mudra László - Origo

És hogyan lettél te Szántó Faszi?

Eredetileg nem én voltam az: a Sztriptíz együttesből a Bittner Gábor barátom nevezte el a Zsoldos Tamást Faszinak. Kiabált koncerten, és nem jutott eszébe a neve, és így lett Faszi. És aztán így ránk ragadt, és mindenki Faszi lett. Mivel úgyis cserélgettük a basszusgitárosokat, meg se jegyeztük a nevüket: gyere Faszikám, játsszál valamit!

De legalább van egy koncertfilm rólad, szép fényes ingben vagy!

Igen, turkálóba kell járni, ott vannak a legfényesebb ingek! Tök jól visszaverődik róla a lámpa. Persze úgy is ki lehet nézni, mint a Barcs Miki, sörhassal, fekete pólóban, de hát az már harminc éve is tré volt. [nevet] Tudjuk, hogy nagy humbug az egész, de legalább legyünk szépek.

Ez kispolgári lét, amiben te élsz?

Abszolút: munka, kertes ház, zenélés. 2001-ben költöztünk el a Szentkirályiból, előbb az anyósomékhoz, mert kocsira spóroltunk, aztán örököltem ezt a kis házat itt Pestszentlőrincen, és azóta itt élünk. A Szentkirályiban a Líviusz költözött a helyemre a Quimbyből, akit ott vert meg az a vascsöves, kopasz biztonsági őr, amiért hangosan kúrt, és ebből született egy szám is, A vascsöves. Örülök, hogy elköltöztünk onnét, nemrég arra jártam megint, és annyira nyomasztó az a környék.

Ahogy néztük, nem nyilatkoztad szénné magad az elmúlt években.

Nem nagyon, mert nem volt sok esemény, meg nem is voltunk annyira érdekesek. Bár visszatekintve már érdekesebbek voltunk, mint bárki.

De mitől voltatok ti érdekesebbek?

Mert amikor elkezdtünk játszani, mindenki odanézett, mert kurva jól játszottunk, pedig se reklámunk, se menedzserünk, semmi. Jól összepróbáltunk mindent, de még inkább sokat koncerteztünk. Az a lényeges, mert próbálhatsz bármennyit, de mindenhol mások a körülmények, és meg kell szoknunk, hogy tök egyedül vagy, mert koncert közben nem tudunk kommunikálni.

Mekkora termet tudtok most megtölteni?

Most leginkább semekkorát, de maximum olyan kétszáz főset, de ez régen is így volt. Nem jöttek Fuckra sose az emberek, százötvennél többen nem nagyon voltak. Itt jön a marketing része, hogy hadd ne plakátozzak is még az éjszaka közepén.

Azt mondtad nemrég, hogy a magyar alternatív zenének volt egy nagy esélye, de nem tudott élni vele.

Így van. Itt volt a kilencvenes években az az időszak, amikor elindultak a kereskedelmi rádiók és tévék, akik akkor tanulták ezt a szakmát, és akkor még volt sok gitárzenekar, mégsem tudtunk élni ezzel, és helyette jött a szemét. Akiknek volt szervezőjük, ugye. Aztán betették a haverjaikat is, és így tovább. Ma meg már egész máshogy működik a dolog, most már lóvét kell vinni: szponzort, reklámpénzt.

Fotó: Mudra László - Origo

Hogyan keresel zenészeket az Üllői Úti Fuckba?

Például hirdetést adok fel, és akkor jönnek emberek, én pedig megkérdezem, hogy te miért jöttél. Ha azt mondja, hogy mert tetszik az Esküvő, akkor kifelé. [nevet] Azt nézem amúgy, hogy mennyire elszánt, meg hogy ki lehet-e jönni vele, mert heteket kell ülni egy kocsiban együtt, és ha csak egy fasz is van, akkor már az egész elviselhetetlen lesz.

Az Esküvőhöz ennyire negatívan viszonyulsz?

Hát ha csak azt az egy számunkat ismeri, akkor igen. Pedig volt a hatvanból legalább nyolc kurva jó számunk, ráadásul nem is vág bele a stílusunkba, mert ez egy countryszám, míg a többi az rock, beat, punk, szóval tök más. Ezt a Mezei hozta egyébként, hogy van egy akkordmenete, ami a Marlboro Manben nem kellett. Jó lesz? Jó lesz. Mert ezek megzenésített versek, mert amit a szövegírónk megírt, azt megtanultam, és amit már tudtam fütyülni, akkor abból szám lett. Én így írok számokat.

Az Esküvő legalább jogdíjakban hoz valamit?

Hát figyelj, egyhavi fizetést kihoz minden évben – de nem nekem. Ez a Mezei száma, nekem nem tetszett, úgyhogy nem írattam rá magam. Én barom, legközelebb mindenre ráírom! [nevet]

A Szigetre mikor hívtak utoljára?

Oda soha senkit nem hívnak, csak a Quimbyt meg a Tankcsapdát, a többieknek van egy menedzserük, aki folyton telefonál, hogy ott akarunk lenni, ott akarunk lenni, ott akarunk lenni! Ezért volt jó a régi basszusgitárosunk, az iszonyú rámenős volt, és a végén azt mondták a szervezők, hogy tudod mit, inkább gyertek, csak ne hívj többet. Lyukat kell beszélni az emberek hasába, és ebbe belefáradtam. Miért kell nekem minden hétfőtől szerdáig egy kocsmárost győzködnöm arról, hogy neki milyen kurva jó lesz, ha ott játszunk, mert ott lesz száz ember, és kiisszák az egész pultot, és ezt hétről hétre eljátszani annyira szar.

Hát akkor miért nem mész nyugdíjba?

Mert zenélni jó dolog, gitározni jó dolog, számot írni még jobb dolog. És aztán előadni, és nézni az emberek fejét – na, az a legjobb része.

Miről érdemes 2014-ben számot írni?

A politikusokról biztosan nem. Ezek jönnek-mennek, foglalkozni sem érdemes velük, ráadásul egyik sem ér meg egyetlen sort sem, még annyit sem, hogy a Dunába velük. Csajokkal kell foglalkozni, szexszel kell foglalkozni, a bulizással – amivel foglalkoznál, ha nem kellene dolgoznod.

Szerencsés vagy, amiért a nyolcvanas években kezdtél zenélni, és nem most?

Hát az biztos, hogy a maiaknak semmi esélyük nincsen. Nekünk még az is elég volt, hogy elütöttünk kicsit a Neotontól meg a Zoltán Erikától. Tényleg sokkal nehezebb nekik, feltehetik az internetre a zenéjüket, aztán összeszednek ezer letöltést, és ennyi, senkit nem érdekel, honnét jöttek és kik ők. Meg az is nehéz, hogy rengeteg minden van már, nem úgy, mint annak idején, amikor évekig ment egy stílus – most háromhavonta jönnek. Klubéletben meg most már ott tartunk, mint a Beatles a hatvanas években: jön egy paraszt, hogy ott egy 220-as konnektor, játsszatok, de ne túl hangosan, aztán nagyon sok embert hozzatok, meg plakátozzatok, és minden egyebet ti csináljatok. Ez a mai fiatalok helyzete, és ez szar. Meg az is, hogy nincsenek már jól szóló lemezek, mert mindenkinek van otthon házi stúdiója, nekem is. És így már minden nagyon szarul szól.

Melyik az a lemez, aminek a hangzását a legjobban irigyled?

Ez számonként változik. A Beck lemezei kurva jók, de stílusban nem vág ide. Vagy a Queen. Meg még az újabbak közül a Foo Fighters az, ami tetszik, a Dave Grohl egy zseni. De ezeket az újabb dolgokat már nem követem annyira.

Mit csinálnál, ha nem zenélnél?

Nem tudom, valószínűleg hasakat metszenék föl.