Letölthető EP-vel tér vissza a 30Y

30Y, videoklip
30Y: Ahogy elképzeltem videoklip
Vágólapra másolva!
A 30Y hosszabb, a Szentimentáléval, illetve a Beck testvérek zenekarával töltött pihenő után tér vissza egy ingyenes EP-vel és egy jó kis klippel.
Vágólapra másolva!

A 30Y.hu honlapjáról (egészen pontosan a tetejéről) letölthető Ahogy elképzeltem EP-n négy szám hallható. Itt van a Csak most ne, amelyet már karácsonykor nyilvánosságra hozott a zenekar; a címadó számot pedig már játssza a Petőfi Rádió. A Disszidálok egy újabb magyar dal a Nyugatra menésről, de korántsem kézenfekvő társadalmi-politikai üzenettel - még az is lehet, hogy inkább magánéleti jellegű a fenyegetés, hogy "hisztizz / disszidálok". Az viszont biztos, hogy van benne csúnya szó, orgonaszóló, a végére zúzás.

Ezzel egy időben a klippremier is volt a Kultúrfitnesz blogján. Az Ahogy elképzeltem videója az eleinte titokzatos vállalat, a Váfosz vándorfodrászáról (Matta Lóránt) szól. Az elején úgy tűnik, hogy szomorú a munkája, de aztán kiderül, hogy ő az élet császára. Jó az ötlet, de igazán az alakítások és az apró részletek miatt működik a Pamuki Krisztián rendezte klip, A 30Y márciustól turnézik is.