Az elnöknek is beszólnak a kemény brazil tinicsajok

Pearls Negras
Pearls Negras
Vágólapra másolva!
A Pearls Negras három, 15-17 éves lányból áll, Rio de Janeiro kemény Vidigal negyedéből származnak, és rögtön az első mixtape-jükkel elkezdték meghódítani az internetet.
Vágólapra másolva!

Alice, Jeni és Mari a suli utáni hiphopos és/vagy színházi foglalkozáson ismerkedtek meg, erről eltérnek a források. Két londoni producerrel dolgoznak, akik kemény dobokat, sok-sok szirénázó, harsány szintit használnak, trapet, az elsőként elhíresült "gettótechno" stílust, vagyis a brazil baile funkot, valamint egyéb tropical bass műfajokat raknak a lányok alá. Ők pedig lendületesen, keményen, néha dühösen, néha bulisan rappelnek ezekre; azzal a régisulis ritmizálással, ami többeknek a Beastie Boyst jutatta eszébe - bár amúgy tudható, hogy a baile funkban mások sem éppen a legújabb New York-i flow-t veszik át. Ez a kombináció pont jó így. A lányok energikusak és meggyőzőek, még úgy is, hogy nem találtam angol nyelven semmit arról, hogy miről szólhatnak a szövegeik (sokan a Mr President című számba kapaszkodnak, mert annak érthető a címe, és az is átjön, hogy nem éppen azt köszönik meg az Elnök Úrnak, hogy áldozatos munkával mindent megtesz Brazília felvirágoztatásáért). Mi több, aranyosak is, bár ebben azért van némi fölnőttes leereszkedés, de mit tegyek, tényleg ez jut eszembe róluk, és nem csak nekem; igaz, van itt egy diszkópop szám, a Make It Last, ami pont a cukiskodásra megy rá. Viszont a retrós ízt oldják az alapok, amik úgy ütősek és harsányak, ahogy ma kell. Igaz, csak ritkán mennek túl ezen (a kedvenceim a klipes Pensando em Voce porszívós zúgásai és műfúvósai, meg az Assim egészen fröccsöntött keleties kacsintgatása), de nem is ez a lényeg, hanem hogy egyben jó legyen. David Alexander és Jan Blumentrath a producerek, akiket esetleg a Yo! Majesty vagy Dominique Young Unique mögül lehet ismerni.

A Pearls Negras eddig egy, 21 perces mixtape-et jelentetett meg, a Biggie Apple meghallgatható alább, letöltésre van link a SoundCloudon vagy a Facebookon. Nemcsak a szokásos tropical bass blogok foglalkoztak vele, hanem például a Stereogum, a Noisey és a Spin is ajánlgatta, az Uproxx szerint pedig "mindenki erről beszél". Különösen vicces a Buzzfeed cikke, ami a cukiságra megy rá, meg hogy beléjük fogsz zúgni, aztán a végén van egy röpke említés arról, hogy amúgy a gettóban élnek a lányok, és nem csak vidámkodnak.