Színészek követik Sipos F. Tamást a Republicnál

Republic
Vágólapra másolva!
Sipos F. Tamás tavaly vette át az elhunyt Cipő helyét, ám kedden megerősítette a Blikknek, hogy elhagyta a zenekart. 
Vágólapra másolva!

Először a Bors szellőztette meg március 8-án, hogy Sipos F. Tamástól megvált a Republic, ám a zenekar közleményben elhatárolodótt a bulvárlapban megjelentektől. Az énekes végül a Blikk keddi számában erősítette meg, hogy március 7-én megbeszélték a zenekarral, külön folytatják tovább. "Megjártam a poklot, a mennyországot, és a vége felé megint a poklot" - mondta Sipos F. a Blikknek, elismerve, hogy túl rövid volt az idő Cipő halála és az újrakezdés között. Az énekes szerint akkor romlottak el véglegesen a dolgok, amikor a többiek a színházi munkát erőltették, és nélküle léptek fel a Fábry-showban. (A Bors egyébként az együttes által cáfolt hírében arról tudott, hogy "Sipos F. több alkalommal olyan állapotban jelent meg a próbákon, hogy nem tudott százszázalékosan teljesíteni.") A Republic koncertjein Ömböli Pál és Magyar Bálint, a Hattyúdal című musicalből ismert két színész énekli majd a dalokat.