A Szerb utcán át a Bosnyák térre

Pajor Tamás énekes
Vágólapra másolva!
Pajor Tamás új számának klipjében az Erzsébet-hídon és a Duna-parton sétálva filozofál a világról.
Vágólapra másolva!

Az egykori Neurotic-, majd Amen-frontember tavaly a Mesterséges ember című számához készített klipet, és ez a mostani is azt idézi: ez is fekete-fehér, ám ehhez még segítségként ott vannak a feliratok is, hogy tudjuk, a szöveg a lényeg. És ez, ha hinni lehet annak, amit Pajor Tamás a tavalyi interjúnkban elmondott, csak valaminek a kezdete: "Rettenetesen sok ötletem van, amikkel öt különböző lemezt meg lehetne tölteni, a slam poetrytől kezdve a humoreszkeken át, csak nem akarom addig kiadni semmilyen formában, amíg azt látom, hogy csak nyeli el őket a lyukas vödör."

Jellemző idézet:

"Nekik az is magas ha a kamat alacsony
De mit tehet erről a
Kis Kohn Salamon ott Kiskunhalason
Meg a Lakatos Bandi Borsodban
Ők nem látják az egyetlent a sorsokban"