Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A szinte mindenhol jelenlévő Pharrell pályáját most nem mutatnánk be ismét, inkább csak röviden kitérnénk rá, hogy tavaly hozzá is köthető volt az év két gigaslágere a Get Lucky és a Blurred Lines. Utóbbi kisebb vihart kavart maga körül, több egyetemi rádió is betiltotta a játszását, a dalnak a nőket az állatok szintjére lealacsonyító szövege miatt.
Pharrell, aki úgy tartja, hogy a jövőben a világ vezető pozícióiban 75 százalékban nők lesznek megtalálhatóak (talán ezért is a borítón a nemek 3-1-es eloszlása), úgy gondolta jobb lesz tisztára mosni a nevét. Ezt pedig csak azon a módon érheti el, ha ír egy szerelmi vallomásként funkcionáló koncept lemezt a női nemhez, amelynek készítése közben azért mégiscsak átesett néha a ló túloldalára. A Gush szövege, vagy a Miley Cyrusszal közös Come Get It Bae, melynek egyik sorában („you wanna ride it, my motorcycle"), még Kanye West tavalyi giccsklipje is felrémlik, azt a tipikus, állandóan dühös, mélyebb érzelmekre képtelen rapper-képet juttatják eszünkbe, akiknek ugyanitt azért be is szól.
Amikor tavaly Justin Timberlake kapcsán arról írtam, hogy példátlanul könnyen ült vissza a trónjára, akkor nem volt benne a levegőben, hogy egy év múlva kihívója akad. Méghozzá pont az a személy, akinek az előző szólóanyaga a 20/20 Experience-hez hasonlóan egy elnyújtott, és bár kedvelhető, de hatástalan album volt. Most azonban feleannyi idő alatt, és nem tökéletesen, de mégis megmutatja, hogy miként is kellett volna szólnia tavaly Timberlake dalainak. A nyitószámok kezdése egyébként félelmetesen hasonló, csak amíg Timberlake hangzásra elegánsabb, addig Pharrell már itt is könnyed és hollywoodi filmekbe illően reménytelenül szerelmes.
A közös pont még JT-ben és Pharrell lemezében az is (meg, ha már vendégszerepel a Daft Punk, akkor vegyük ide őket is), hogy a fő ihletforrásuk a '70-es '80-as évek zenéi voltak. A G I R L esetében ez főleg a motown-funk, a Bee Gees-féle vibráló diszkó-funk (Hunter), valamint a király és a herceg, azaz Michael Jackson (Gush) és Prince (It Girl) megidézésben érvényesül. Ennek köszönhetően itt már fel sem merülhet senkiben, hogy miért nem kérte fel segítségként Chad Hugót, aki anno talán megerősíthette volna az In My Mind kohézióját. Pharrell most megtalálta azt a könyörtelen könnyedséget, amivel mindenkit levehet a lábáról.
Nem mellesleg Pharrell jókor hajtotta be az évek során összegyűlt szívességeket is. A Daft Punkkal közös Gust of Wind olyan, mintha csak a robotok tavalyi albumáról lemaradt második igazi húzószám lenne. És ugyan a Lost Queen oroszlánkirályos első felét nyugodtan kukába dobhatták volna annak hosszúsága miatt, Pharrell hallhatóan élvezte az alkotást. Egy színes és minőségi R&B-pop albumot tett le az asztalra, a neosoulos Happy pedig simán Pharrell szóló karrierjének a Get Luckyja. B+
