Elloptak egy Csontváry-képet Debrecenből

A Modern és Kortárs Művészeti Központ, a MODEM, a Kölcsey Központ és a Hotel Lycium épületegyüttese Debrecenben
A Modern és Kortárs Művészeti Központ, a MODEM, a Kölcsey Központ és a Hotel Lycium épületegyüttese Debrecenben
Vágólapra másolva!
Több mint 100 millió forintot ér az a két mű, amelyet elloptak a debreceni MODEM-ből. A Csontváry- és a Nemes-Lampérth-kép már több mint két hete eltűnt, de a lopást nem hozták nyilvánosságra.
Vágólapra másolva!

Ellopták Csontváry Kosztka Tivadar és Nemes-Lampérth József egy-egy alkotását a debreceni MODEM-ből, a festmények értéke együtt több mint százmillió forint – írta a Nol.hu. A létesítmény a múlt héten feljelentést tett, és az önkormányzat is tud a bűntettről, de a nyilvánosságot eddig nem tájékoztatták.

A lap úgy tudja, hogy Csontváry Éjszakai táj holdvilágnál alakokkal című alkotása az egyik mű, amelyet a debreceni önkormányzattal kötött, nyolc évvel ezelőtti szerződésben vett letétbe a MODEM. Az átvételkor a Csontváry-kép értékét 80 millióra, a szintén eltűnt Nemes-Lampérth-tusrajzot, melynek címe Táj dombokkal, 25 millió forintra becsülték.

A gyűjtemény tulajdonosa, Antal Péter azt mondta, nem tudni, hogy milyen körülmények között és mikor lopták el a képeket, és érthetetlennek nevezte, hogy a bekamerázott, őrökkel felügyelt létesítményből hogyan tűnhetett el a két kép, és miért nem vették észre előbb a bűncselekményt. Antalt két hete értesítették azzal, hogy nem találnak két képet, nézze át a földszinti raktárt. Antal azt mondta, hogy a képekre kötött biztosítás az önkormányzaté, a szerződés részleteit nem ismeri.

Az eltűnt képeket tavaly a MODEM kölcsönadta: Csontváry műve egy szentendrei, Nemes-Lampérth alkotása pedig egy fővárosi galériában volt kiállítva. A Csontváry-mű 2013 júliusában, a másik pedig 2013 októberében került vissza a MODEM-be – írta a Nol.hu.

A Modern és Kortárs Művészeti Központ, a MODEM, a Kölcsey Központ és a Hotel Lycium épületegyüttese Debrecenben Forrás: MTI/Oláh Tibor