Nem szeretem a túl sok pénzt - Müller Péter Sziámi a Quartnak

2014.04.27. 22:14

Látom, ha hiszem címmel jelentetett meg új lemezt legújabb formációjával Müller Péter Sziámi. A rendkívül aktív, 62 éves költő-énekes-szövegírót megkérdeztük, miatta bomlott-e föl az URH, a Kontroll Csoport és a Sziámi. Elmondta, mi a fő különbség közte és a zenészek között, hogy miért utasított vissza egymilliárd forintot, és kiderült, hogyan került a színpadra Demszky Gábor egy URH-koncerten. 

Fotó: Hajdú D. András - Origo

... And Friends néven léptek fel mostanában, ez rendes zenekar, vagy csak alkalmi formáció?

Nagyon rendes. Ez egy ütős, alkotóképes, folyamatosan működő zenekar. Az, hogy Kirschner Péterrel összehoztuk az And Friendset, még esetleges dolog volt, mivel Gasner János halála után én már nem akartam Sziámi néven zenekarozni, sőt, zenekar-alapításra se gondoltam. Az ...And Friends név a Sziget-záróbulikból jött, ahol mindig más vendégekkel léptem föl, Müller Péter Sziámi és barátai néven. Legutoljára pedig azt éreztem, hogy ott egy marha jó zenekar állt össze, és együtt is maradtunk az új néven.

Olyannyira, hogy az A38 Hajón tartottátok nemrég a lemezbemutatókat.

Sokat köszönhetünk a Hajónak (majdnem annyit, mint a Gödörnek), például a Kirschnerrel közös első, Isolated nevű zenekarunkat is, hiszen a Joy Division-film bemutatójára ott álltunk össze. Most pedig az új projektünkkel összegyűlt egy lemeznyi anyag, és a hajóra szerveztük a lemezbemutatót. Az egyébként jó szándékú és baráti szervezők azt mondták, hogy ne számítsunk sok nézőre, és adjuk olcsón a jegyeket, meg hamar kéne végezni, hogy a várható veszteség visszajöjjön avval, hogy utána a diszkóra megint tudnak jegyet szedni. Én meg azt gondoltam, hogy azért ebben a produkcióban mégis csak egy év munka van, meg olyan zenészek, akik például az Európa Kiadóból, a Sziámiból vagy az Anima Sound Systemből jöttek. Arról nem is beszélve, hogy engem sem innét kellene, hogy megismerjen a közönség, és tudtuk, hogy működnek az új számok. Az összes korábbi együttesemben közös volt, és fontos is, hogy a közönségben szinte mindenkit személyesen ismertem. Úgy döntöttem, hogy közvetlenül hívjuk meg a rokonainkat, barátainkat és az ismerőseinket, mert egy Facebook-event eltűnik a dömpingben. Azoknak írtuk meg a részleteket, akik érdeklődtek, és a helyszínen kétezer forintos jegyeket a zenekari site-on az elővételinél is kicsit kedvezményesebben lehetett megvenni. Végül elővételben elment az összes jegy, és a vendégekkel együtt ez vízvonalig zsúfolt hajót eredményezett.

Sőt, ott volt a koncerten Kóbor János is.

Hát én a hatvanas években rajta nőttem föl, gimnazistaként minden héten ott voltam az Omega legjobb klubkoncertjein. Meg is lepődtem, amikor most feltűnt az öltözőben a buli előtt, pláne, amikor mondták, hogy nem is nagy koncertjáró. Utoljára a Rolling Stonest látta élőben. Az is nagyon jó volt, hogy eljött az anyukám, az apukám meg a gyerekeim is a haverjaikkal, meg azok a srácok is, akikkel mostanában együtt slammelek. Mivel a feleségem segítségével közvetlenül mi árultuk a jegyeket, nagyjából egyenként tudtam, kikhez kerültek, tök jó volt végignézni a termen, és mindenkit ismerni, mint régen. Szóval ez így volt kerek. Azóta pedig elkezdtek keresni a jobb szervezők, most először behívtak Akusztik-koncertfelvételre a Petőfibe, újra megmoccant körülöttünk valami, és mi is élvezzük. A rock and rollban nincs senior kategória.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

Nagyon sok zenésszel dolgozol együtt, akinek nincs sok köze az undergroundhoz. Te zárkóztál föl a mainstreamhez, vagy a mainstream alakult át ennyire?

Ha valamelyik, akkor inkább az utóbbi, de nálam nincsenek ilyen kategóriák, hanem egyszerűen csak a jó meg a szar van. Nálam kétféle, eléggé különböző tevékenység adott: én alaphangon költő vagyok, ami egy feltétlen dolog – jön valami, aztán azt vagy megírod, vagy nem. Ide tartozik az is, amikor magamnak írok számot a haverjaimmal. És akkor abból vagy egy híres zenekar lesz, vagy egy pincében szalonspicc. A foglalkozásom, „szakmám" pedig az, hogy dalszövegíró-songmaker-producer vagyok, ami egy tök jó társasjáték is. Adott egy ember, aki énekel, vagy egy zeneszerző, és te addig hallgatod, amit feldúdolt, amíg meg nem hallod abban a zenében annak a másik embernek a hangján azt, amit mondanod kell vele. Rengeteg embernek írtam dalt, Koncz Zsuzsától kezdve Kiss Tibiig, Palya Beáig vagy Bérczesi Robiig, és különösen sokat Odettnek, aki az egykori Sziámi-gitáros Polgár Péter lánya. Azt nem mindenki tudja, hogy a Hanyatt című slágert, amellyel ő végül is befutott, szintén én írtam, de az új lemezén is van pár számom. Egyébként boldogan írok bárkinek, aki megkeres, ha jónak érzem a maga műfajában, popslágertől az operán át az alterig. Nincs nálam műfaji előítélet, az Operaházban és színházakban nőttem föl. Zenészeknél éreztem itthon gyakran ilyen kategóriagörcsöt, de én akkor inkább nem vagyok zenész.

Magyarországon most milyen a zene? Jó vagy szar?

Nálunk azért mindig a szar volt túlsúlyban, összehasonlítva olyan jobb ízlésű országokkal, mint például Hollandia, ahol volt szerencsém hat évet élni. Mennyiségileg hirtelen úgy nőtt meg minden műfaj, hogy a jónak, a nehezebben felfoghatónak kicsit kevesebb esélye van, hogy elegen fogadják be, mint azokban a kezdeti időkben volt, amikor még a rock and rollra terhelődött az egész kívánatos szókimondás. Talán ott van nagy változás, hogy mi egy bosszantó álrendben nőttünk fel itt, amihez egyfajta álkáoszt kellett teremtenünk, most meg olyan látványos káosz van, hogy nekünk kell felmutatnunk valami belső, valódi rendet. Azt jónak tartom, hogy ha a finnyásabb Petőfi, vagy pláne a Tilos mellett éjjel a kocsiban bekapcsolom a Class FM-et, ott is érhetnek pozitív meglepetések. Ők vállaltan olyan műsort csinálnak, ami kellőképpen egyértelmű ahhoz, hogy kétmillióan hallgassák, mégis előfordul, hogy hallok olyan magyar dalt, amire azt mondom, hogy kár, hogy nem én írtam. A Quimby is egy ilyen slágerrel futott be, az Ajjajjajjal, ami egy furcsa pillanat volt. Emblematikus példa erre a Hanyatt című szám, amit nem is Odettnek írtam, de végül odaadtam neki, és az volt bennem, hogy na, ebből nem lesz sláger, de mégis bevállalta. Ezért engem is váratlanul ért, hogy mekkora ász lett, és aztán olyan videókat láttam, hogy vidéki fesztiválokon több ezer ember énekli a kiállásnál azt, hogy „Odaadó vagyok, bomló anyag, ami beléd épül, míg el nem fogy, levegő, emlék, ellenpont." Pedig ez Magyarországon elvileg nem kéne, hogy sláger legyen, de itt a példa, hogy esélyek mindig vannak.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

A zenekaraidban konfliktusos ember vagy? Ezért mentek szét az együtteseid?

Nem vagyok konfliktusos, de azt veszem észre magamon, hogy ha valami elkezd nagyon sikeres és egyértelmű lenni, akkor kiszállok, és így általában időben vége is lesz. Mehetünk sorban: az URH összesen fél évig létezett, nyolc darab koncertünk volt. Az két okból oszlott fel, és az egyik az volt, hogy eleve furcsán jött létre. Nekem eszem ágában nem volt addig rock and rollt énekelni, mindössze annyi közöm volt a műfajhoz, hogy korábban a Spions zenekarral dolgoztam, én rendeztem a show-jukat, hangmérnök voltam, írtunk Ogival pár számot is. Ennek valahogy híre ment, és az akkor alakuló URH elhívott, és megkértek, hogy írjak szövegeket, amikre a Menyhárt Jenő azt mondta, hogy tök jók, de énekeljem el őket én, mert ő nem tudja megtanulni. Úgyhogy így történt, egy bizonyos körben híresek lettünk, de éreztem, hogy valami nem stimmel. A Jenőt nagy tehetségű manusznak tartottam, jól is énekelt, olyan hangja volt, mint Vikidál Gyulának, csak nem eresztette ki, nekem meg nem volt ambícióm, hogy én legyek a magyar John Lydon. Ez volt tehát az egyik ok, a másik meg az, hogy beleszerettem a Bárdos Deák Ágiba, aki akkor már a Kontroll Csoportban énekelt, akik hozzám közel álló, kísérletező színházi attitűdből jöttek, és végül be is fogadtak, úgyhogy átigazoltam oda.

Na de aztán a Kontrollnak is vége lett.

Igen, az azért oszlott fel, mert az Ági terhes lett, és ezt a zenekar nem jól viselte. Ezen persze mindketten megsértődtünk, és ketten csináltunk egy zenekart, és ez lett a Sziámi-Sziámi. A Kontrollról azért annyit, hogy a barátság és megbecsülés ennek dacára annyira töretlen maradt köztünk, hogy huszonöt év után nemrég toltunk egy nagyon ütős koncertet New Yorkban. A régi felállásban, hála istennek, mert nem sokra rá két szuperkolléga, Újvári János és Lehoczky Károly végleg itt hagyott minket. Amikor aztán az Ágival elváltunk, akkor ő Ági és a Fiúk néven folytatta, én meg vittem tovább lefelezett névvel a Sziámit. Ott az első felállás azért ment szét egy nagyon jó koncert kellős közepén, mert nyílt színen összevesztem a Jánossal, és akkor mondtam, hogy elég volt. Akkorra meg amúgy már elköltözünk egy kis faluba Zalába, és ott alakult meg környékbeli zenészekből a második felállás, aminek meg azért lett vége, mert hét év után egyszerűen elfáradt.

Hogy kerültél pont Zalába?

Amikor '90-ben hazajöttem Hollandiából, hallottam, hogy lehet venni tízezer forintért tanyát Somogyban. Én meg gondoltam, milyen jó lenne egy nyaraló, amúgy is terhes volt a feleségem, és az egész nyarat avval töltöttük, hogy beültünk a Ladába, és elmentünk tanyát keresni. Fél Dunántúlt bejártuk, és kiderült, hogy inkább félmillió forintra volna ehhez szükség, de annyink nem volt, viszont utaztunk, kirándultunk, tök jó nyár volt. Majd találtam egy hirdetést az Expresszben, hogy hatvanezerért árulnak egy kis házat Rádón. Tényleg jó ház volt, meg is vettük, és évekre leköltöztünk, a pesti lakásunkban addig Gerendai Karcsiék laktak, véletlenül se gondolhattuk meg magunkat. Ott tehát újraalapítottam a Sziámit, amellyel egy idő után kezdtünk nagyon népszerűek lenni, noha pont azért költöztem oda, hogy egy kis nyugi legyen. Erre havonta háromezer levelet kaptam, köztük nagyon brutálisan mélyre menőseket is, de volt, hogy beállított egy teljes gimnáziumi osztály. Valamit ki kellett találni, és végül az lett, hogy elhíreszteltük, hogy a nyolcvan legjobb arc a közönségből eljöhet velünk egy hétre nyaralni.

Ez ma már nagyon furcsán hangzik.

Lehet, de akkor egyáltalán nem tűnt annak. Egy Zalaegerszeg melletti táborba, Alsóerdőre szerveztük ezt, ahol volt szabadtéri színház, focipálya, faházak, sátorhelyek, zuhanyozó, nagy ebédlő, ahol minden nap vetíteni és zenélni lehetett. Odaadták egy hétre. Mi mindent minimális pénzért, önköltségesen megszerveztünk, ételtől a strandbelépőig, és állati jól sikerült. Egy-egy napra lejött Hobo, Menyhárt Jenő, Baksa-Soós János, Víg Misi is, ott voltak a mi családjaink is, és tök jó volt. Gond csak egy évvel később lett, amikor újra, diszkréten meghirdettük ezt, és kilencezren jelentkeztek a nyolcvan helyre. Meg kellett néznünk, van-e olyan rendezvény, ahová elmehetünk közösen, de nem volt ilyen, csak az EFOTT, ami nem éppen családoknak való dolog volt. Úgyhogy kínunkban Karcsival kitaláltuk a Szigetet: '93-ban megvolt a második Sziámi-nyaralás, és utána az egész csapat, mind a száz ember átment az Óbudai-szigetre házigazdának, hogy fogadjuk a váratlanul 43 ezerre duzzadt látogatósereget. A Sziget a Sziámi nyaralásból nőtt ki.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

Hogy viselik a többiek, hogy te előbb vagy utóbb megunod a zenekarosdit, és kilépsz?

Én soha nem unom meg, ez nem egyoldalú dolog. Érdekes, hogy a Jenő később azt nyilatkozta, hogy őt meglepte és váratlanul érte, hogy kiléptem, noha én úgy emlékszem, hogy előtte egy hosszú éjszakán át sétáltunk a Körúton, és megbeszéltünk, hogy mindenkinek jobb lesz így. Az URH-t én nem leromboltam, mert elegem lett, hanem egyszerűen annak a történetnek ott volt a vége. A magyar pop-rockszakma már úgyis elkezdett fújni ránk, mert a New Musical Express újságírója azt írta, hogy egész Közép-Európában egyetlen érdekes dolgot talált, és ez az URH volt, miközben jobbnál jobb profi zenészek dolgoztak itthon is.

Közülük párral már jóban is lettél azóta.

Én mindig mindenkivel jóban voltam, bár akkoriban volt az a bizonyos tatai ülés is, ami egy ordas félreértés volt. Az történt, hogy a Tóth Dezső nevű miniszterhelyettest bízták meg azzal, hogy csináljon valamit, mert kezdenek elszabadulni a fiatalok, úgyhogy összehívta a legnagyobb neveket, hogy állítsák le valahogy az URH, az Orgazmus és a Kék Fény zenekarokat. Pedig hát, szerencsétlen Bródynak (aki egyébként eljárt meghallgatni a koncerteket), Presser Gábornak, Hobónak vagy az Omegának mi köze volt hozzánk? Leállítani csak úgy lehetett volna bennünket, ha bevonják az ORI-engedélyünket, ami, ugye, nekünk nem is volt soha. Szóval, csak bólogattak, mi mást tehettek volna? Hobo kicsit próbált megvédeni. A legviccesebb az egészben, hogy a három név közül egyedül az URH létezett, az első koncert címe volt az a vadplakátokon, hogy „Orgazmus Kék fényben", a miniszterhez valami félinformáció jutott el. De a lényeg, hogy én akkor se utáltam se Bródyt, se Pressert, hiszen az ő zenéjükön nőttem föl, az Illésnek még roadoltam is gimi alatt egy balatoni turnén, hogy is utálhattam volna őket? Egyébként se vagyok az a veszekedős alkat, mindenkit szeretek, főleg, aki nem háborúzik, hanem szeretkezik vagy zenél.

Azért az undergroundon belül voltak konfliktusaid, például Barcs Miklóssal.

Ja, az nem volt konfliktus, ott a Miki hülye volt. (Remélem, tudja, hogy értem.) Mi jóban vagyunk, és ha mélyen magába néz, pontosan tudja, hogy nem én vagyok az ellenség. Ott az történt, hogy az általam állatira szeretett Flash zenekar zokon vette, hogy bennünket kértek fel, hogy játsszunk az utolsó napon a Bahia-színpadon a Szigeten. Nekem fogalmam sem volt, hogy korábban mindig a Flash játszott abban az időpontban, soha nem szóltam bele a programba. Ő meg elkezdte dalba foglalva az anyámat szidni, meg összemosni a Tarlóssal, meg ilyen hülyeségeket, ahelyett, hogy odajött volna, hogy mindig ők játszottak ott, és akkor azonnal félreálltunk volna. Most meg is beszéltük ezt, sajnos Őz Zsolti temetésén – talán kicsit belátta, hogy nem volt igaza. A netes megnyilatkozásai ez ügyben pedig néha kicsit szellemesek, de általában inkább szellemtelenek, és minőség alattian ocsmányak voltak. Sebaj, félreértett valamit, megsértődött, ahelyett, hogy kezdeményezte volna, hogy dumáljuk meg, részemről nyilvánosan is spongyát rá.

Mit csináltál Hollandiában, hogy hat évig ott éltél?

Írtam egy forgatókönyvet, amely megtetszett egy holland producernek, ki is hívott egy ösztöndíjra, és aztán annyira jó barátok lettünk, hogy bevett a cégébe, és együtt dolgoztunk öt-hat évet. Fesztiválokat szerveztünk, könyveket adtunk ki, filmmel foglalkoztunk, mi szolgáltattuk a tartalmat az első interaktív CD-romhoz a Philipsnek - sok mindent csináltunk. Ott ismertem meg az optimális programozást, ami a kultúrára vetítve is működő módszer, és az a lényege, hogy akkor szabad valaminek a szervezésébe belekezdeni, ha az már majdnem megszervezte magát. Ez nagyon érvényes azóta is, és például a Sziget esetében is így működött, hiszen sosem akartam fesztivált szervezni, de mégis volt egy helyzet, amit kezelni kellett és lehetett.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

A magyar undergroundban mindenki megdugott mindenkit?

Ötpontos kérdés. Hát, figyelj, mi a hippikorszak környékén voltunk fiatalok, ami a derűlátó promiszkuitás boldog kora volt, és akkor még nem is hallottunk azokról a veszélyes ragadozókról, mint az AIDS vagy a HPV-vírus. Akkor sikk volt egynapos szerelmekbe esni, és ezekért penicillinkúrával lakolni. Trippernek hívták a halmazati összbüntetést, ami arról szólt, hogy egy napig fájt a pisilés. De amikor én bekerültem az undergroundba, akkor már harmincéves voltam, úgyhogy nekem ez a kicsit szabados, de nagyon szeretetalapú szemlélet nem a zenével és nem ezzel a közeggel jött. A turnézás akkoriban tényleg arról is szólt, hogy mindig maradtak lányok az öltözőben, és minden városban volt hol aludni. Én meg világéletemben nagyon szerettem a nőket, amit az is bizonyít, hogy rengeteg kutató próbálkozás után most már huszonkét éve felhőtlenül monogámnak mondható házasságban élek három legkisebb gyerekem anyukájával. De az a kor igenis arról szólt, hogy a lányok könnyen adták, amit nem irigyeltek, mi pedig örültünk neki. Én amúgy mindig is az a romantikus hülye voltam, hogy akibe beleszerettem, azt azonnal el is vettem feleségül. Összesen ötször.

Ismered mindkét budapesti főpolgármestert, Demszky Gábort és Tarlós Istvánt is. Hogy gondolsz rájuk most?

Demszky Gábor nagyon jó barátom volt, mielőtt politikai karriert futott volna be, az egyetemi évek hozadéka volt ez, szegénykutatásokban dolgoztunk együtt, írt forgatókönyvet egy később betiltott játékfilmemhez. Amikor aztán hazajöttem Hollandiából, kiderült, hogy itt új helyzet van, hogy ne mondjam, rendszerváltás, Gábor pedig főpolgármester lett Budapesten. Ez egybeesett azzal, hogy tízéves az URH, volt egy jó nagy koncert az Olimpiai Csarnokban, és a Gábor is ott volt a büfében. Azt fontos elmondanom, hogy egyikünk se akarta, hogy ő ott színpadra lépjen, amit előre tisztáztunk is. Csakhogy az általam amúgy nagyon szeretett Somoskői Lajos, azaz Soma is részt vett a koncerten mint alapító tag, de ő csak egy számot énekelt, úgyhogy maradt ideje büfézni. Általam máig ismeretlen okból a Soma azt mondta a Gábornak, hogy én kérem, hogy mégis jöjjön föl a színpadra, miközben erről én mit sem tudva énekeltem a színpadon, és egyszer csak azt láttam, hogy a Szavazz rám! című szám elején betolja a Soma a Demszkyt a színpadra, aki zavartan áll ott egy felöltőben. Én ezt a próbáltam lazán kezelni, kicsit átírtam a szöveget menet közben, a végén örvendeztünk egyet, és ennyi volt. Később még a Gábor megkeresett azzal, hogy vegyek részt a Fővárosi Magisztrátusban, ami egy fizetés nélküli tanácsadó testület volt, bankárokkal, papokkal, színészekkel, építészekkel együtt. Egyszer-kétszer el is mentem, szimpatikus társulás volt okos emberekből, de én akkoriban falun éltem, és azért ez az egész közéletiség tőlem alapból idegen. Néha aztán találkoztunk még Gáborral, mert jóban vagyok az elvált feleségével és a gyerekekkel is, úgyhogy gyerekszületésnapokra néha beköszönt. Tény az is, hogy a Sziget létrejöttét is részben neki és Tisza Zoltánnak, az általa képbe hozott városházi megfejtőnek köszönhettük. Rég nem láttam Gábort, de barátként gondolok rá, talán ő is rám.

És Tarlós?

A Főváros azzal támogatott, hogy nem kért bérleti díjat a fesztiváltól a Szigetért, amit aztán Tarlós változtatott meg. Ő vérbeli politikus, akivel elég ellentmondásos kapcsolatunk volt. Kicsit skizofrén módon viszonyult a Szigethez óbudai polgármesterként, nem tudta eldönteni, hogy neki most büszkének kell-e lennie a Szigetre, vagy épp, hogy be kellene tiltania. Közben meg mégis ő lett a Gerendai Karcsi esküvői tanúja, szóval furcsa viszony volt ez. Vele néha azért voltak meglepően őszinte, barátságos pillanataink is, és csak egyszer folytam bele komoly balhéba vele. Ez akkor volt, amikor 2001-ben Tarlós úgy gondolta, hogyha azt mondja, hogy megvédi a gyerekeket a melegektől, akkor azzal növeli az esélyeit a választásokon. Ez valószínűleg egybeesett az ő személyes meggyőződésével is, mert ő alighanem egy ösztönhomofób, aki azért ezt közben kicsit szégyelli is magában .

Ez miben nyilvánult meg?

Leültünk tárgyalni, mert a Tarlós kijelentette, hogy nem lehet Szivárvány sátor és meleg propaganda a Szigeten. Én erre megkérdeztem, hogy tudja-e, hogy az a sátor már kilenc éve van? És hogy egyáltalán, tudja-e, hogy sehol sincs olyan, hogy meleg propaganda? Nincs a világon olyan, hogy valaki amellett agitálna, hogy „gyerekek, legyetek melegek!", erről érdemes elolvasni Nádasdy Ádám akkoriban született írását, amelyből kiderül, hogy ez nem akkora öröm ám, főleg Magyarországon. A lényeg, hogy megállapodtunk, hogy nem lesz meleg propaganda, ám azt nem tudtam, hogy ahogy kitettem a lábam az ajtón, a Tarlós egyből bejelentette a sajtónak, hogy megszületett a paktum. Erre kaptunk hideget-meleget, noha épp az lett a vége, hogy semmit nem bírt betiltani, az összes esemény ugyanúgy megtörtént, ahogy meghirdettünk. Nekünk a Szigetet is kockáztatva kellett az álláspontunkat megvédenünk, mert Tarlós folyamatosan a teljes rendezvény betiltásával próbált revolverezni. Dacára ennek azt gondolom, hogy ő cseppet sem gyűlölte Szigetet, sőt, csak próbált úgy kezelni minket, mint a szertelen gyerekeket, akiket kordában kell tartani, és időnként elkezdett ordítani, hogy azonnal elvágatja a fővezetéket, mert hangosak voltunk. Ez egy játszma volt a részéről, amit főleg Karcsinak kellett kezelnie, de ha nagy gáz volt, néha tőlem is segítséget kért.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

Mit szólsz azokhoz a véleményekhez, hogy a Sziget már nem a magyar fiataloknak szól?

Nem csak. Ennek a fesztiválnak kezdettől ez volt a logikus fejlődési útja. Ez egy pici ország, és annak, hogy a Sziget elkezdett nemzetközivé válni, ez a következménye. Hiába sikerült jól az első, úgy eladósodtunk, hogy azt nem tudtuk kezelni. A Karcsinak ekkor jött az ötlete, hogy előre kell menekülni, és kapóra jött Woodstock 25. évfordulója, és akkor az Eurowoodstockra már jöttek is külföldiek, minden jó volt, mégis tovább nőtt az adósságunk. Láttuk, hogy ez működik, és meg kellett próbálni kimászni ebből, de ez már nem az én terepem volt. Engem en bloc sosem érdekelt igazán úgy általában a pop-rockzene, noha szerettem sok zenekart, de nekem nem ez volt a világom, nem értettem hozzá. Úgyhogy összeállt szép lassan egy profi stáb, amely a szervezéssel foglalkozott. Én kultusznak (azaz a mítoszra adott emberi válasznak) szántam a Szigetet, de mostanra már mítosszá kellett válnia ahhoz, hogy egyáltalán életben maradjon, én pedig olyat nem tudok csinálni, nem vagyok marketingszakember.

Miért szálltál ki a Szigetből?

Én rögtön akkor ki akartam szállni, amikor láttam, hogy teljesen szűnőben a házibuli jellege a dolognak, amivel kapcsolatban semmi problémám nincsen, egyszerűen engem a profi rendezvényszervezés önmagáért már nem izgatott, én nem vagyok vállalkozó, és a pénz sem érdekel, bár őszintén hálával mondom, hogy a Sziget, ami mai napig a munkahelyem, kenyeret adott a családomnak. Mivel az alakulástól fogva 50 százalékos tulajdonos voltam, azt kerestem, kinek lehetne eladni ezt az üzletrészt, mert nem lehetett akárkinek, hiszen nagyon bizonytalan lábakon állt a Sziget akkor is, félteni kellett az új befektető esetlegesen nem barátságos szándékától. Nagyon komoly ajánlatokat kaptam, de vagy külföldiektől, akik piacot akartak vásárolni, vagy olyan hazaiaktól, akik nem voltak szalonképesek. Végül 160 millióért adtam el az üzletrészemet, noha kínáltak érte milliárdot is, viszont nem lehetett olyasvalakinek eladni, aki leamortizálja a Szigetet, vagy nácitalálkozóvá alakítja, mert ezek voltak az alternatívák. Aztán, miután sikerült találni egy megfelelő vevőt, akit a kollégák hoztak, egy hónappal később felhívott a Karcsi remegő hangon, hogy ötmilliárdért megveszik tőlük a Szigetet, és hogy mennyit kérek. Mire jó érzéssel azt mondtam, hogy semennyit, és hogy nagyon örülök.

De hát a pénzből élni kell, miért nem kértél?

Én nem szeretem a túl sok pénzt. Amikor eladtam az üzletrészemet, akkoriban pont eladtam a könyvkiadómat is, úgyhogy egyszerre annyi pénzem lett, amennyit sose láttam egyben, de én azt nagyon rövid idő alatt elosztogattam. Félretettünk egy keveset a gyerekeknek, vettünk egy lakást, a többit meg odaadtam a családnak, barátoknak, és nem is értem, hogy más miért nem teszi ugyanezt. Én azóta is úgy élek, hogy amit havonta megkeresek a zenéből, írásból, a feleségem meg most éppen a gyetből, abból próbálunk eléldegélni, és jó esetben elutazunk nyaralni, mostanában már inkább főleg a Balatonra.

Te jól vagy? Elég sokan meghaltak mellőled az évek folyamán.

Igen, ha nem lenne hat gyerekem, akkor talán szégyenkezhetnék is, hogy túlélő vagyok. Nagyon drága srácok mentek el, de legtöbben azért, mert máshogy éltek, mint én. Ebből a korosztályból sajnos mindenhol sokan mennek el.

Lesz egy Árad a szeretet című koncert májusban a Müpában, ez mi pontosan?

A Baltazár Színháznak már hét éve tagja vagyok, és tartottam ott egy dalműhelyt, a sérült színészek ötleteiből írtam dalszövegeket, és azokat tekintettük alapanyagnak a beszéd- és helyzetgyakorlatokhoz, színészi műhelymunkához. Az elsőt Takáts Eszter zenésítette meg, aki épp nálam énekelt a stúdióban, amikor a szöveg született, a másodikat Bródy János, végül aztán sorra jöttek a jobbnál jobb kollégák: Koncz Zsuzsa, Zorán, Hobo, Kiss Tibi, Bérczesi Robi, Szalóki Ági, Palya Bea, Tolcsvay Laci és sokan mások. Most húsz szám van készen, és ezt gyűjtöttük össze a hamarosan megjelenő, Árad a szeretet című CD-re (ez a Cipővel és Koncz Zsuzsával közös dal címe), és ezt fogják a felsoroltak előadni a Művészetek Palotájában. Kirschner Péter a producere a CD-nek és a koncert zenei részének, az And Friends kíséri az összes előadót. A Baltazár Színház, amely miatt az egész létrejött, szintén szerepel majd, Elek Dóra, a színház vezetője rendezi az eseményt. Jellege és a „világhelyzet" miatt azt az alcímet találtam jónak rá, hogy Emberi minimum koncert.