Vágólapra másolva!
Az utóbbi évek egyik meghatározó elektronikus zenei producere Kingdom, vagyis Ezra Rubin. Hamarabb kezdett R&B-énekmintákat használni, mint ahogy ez a divat végigsöpört az elektronikus zenén, ráadásul sajátos módon teszi ezt; mint ahogy ritmusképletei és mély basszusai is rögtön felismerhetők. Zenéjének "szexi, szomorú és ijesztő" atmoszférája is jellegzetes. A meghatározó brit kiadónál, a Night Slugsnál jelentek meg EP-i, majd elindította ennek amerikai testvérkiadóját, a Fade To Mindot; a borítókat is ő tervezi. Csütörtök este a Toldiban DJ-zett - az egész hétvégén át tartó Budapest Essentials fesztivál keretében -, fellépése előtt beszélgettünk vele.
Vágólapra másolva!

Olvastam, hogy 12-13 éves korodban kezdtél dobolni. Szoktál még néha?

Nem, már egy jó ideje nem doboltam. A szüleim azért vettek nekem egy egyszerű dobszerkót, mert az a fajta furcsa gyerek voltam, aki egyfolytában csak ritmusokat ütöget. Ebéd közben az asztalon doboltam, meg beatboxoltam is, vagyis hát dobhangokat utánoztam a számmal. Aztán nem tanártól tanultam dobolni, hanem magamtól. A gimiben néhány zenekarban játszottam is. De már a középiskola végére is inkább a dobgépeket próbálgattam, nagyon olcsókat, amiket meg tudtam szerezni. Szóval már akkor elkezdtem eltávolodni a dobtól. Az inkább csak átmenet volt, a ritmus iránti nagyon korai érdeklődésem és a dobgépek, az elektronika között.

És nem hiányzik?

A fizikai aspektusa, az élő játék néha hiányzik. Néha arról álmodozom, hogy szerzek egy olyan MIDI-dobkészletet. Mert számomra az az igazán jó móka, hogy kísérletezhetek a dobhangzásokkal, hogy rengeteg lehetőségem van a manipulációra. Egy hagyományos dobbal sokkal szűkebb keretek között tudnék csak mozogni. Szóval egy ilyen MIDI-cucc jobb lenne, feltölthetném a legkülönbözőbb hangmintákkal.

Nagyon sajátosak, rögtön felismerhetőek a ritmusképleteid. Szerinted volt erre valamilyen hatással az, hogy doboltál, és nem rögtön dobgéppel kezdtél?

Talán igen. Mondjuk abban, hogy - főleg mostanában - nem minden dobom kvantált, nem minden dobhangot illesztek egészen szigorúan a kijelölt helyére, hanem szabadabban kezelem őket. De egyébként zongoraleckéket is vettem, nem csak doboltam.

Nemrég beszélgettem Kelelával, és ő azt mondta, hogy míg a legtöbben csak felhasználják az R&B-vokálmintákat, addig te és a Fade To Mind csapat hódoltok a műfaj előtt, piedesztálra emelitek az énekesnőket.

Igen, mondhatjuk így is. Mi tényleg hallgatjuk és szeretjük az R&B-t, nem viccből, ironikusan használjuk fel, hanem tisztelettel. És nemcsak vokálmintákat rakunk a számainkba, hanem amikor DJ-zünk, akkor teljes dalokat is játsszunk, mondjuk egészen másfajta ritmusvilágba illesztve. Az biztos, hogy sokan valahogy úgy állnak hozzá, hogy úgy érzik, hiányzik valami egy számukból, aztán rájönnek, hogy "hú, ez az R&B-vokál segítene abban, hogy még nagyobbat szóljon a drop", vagy ilyesmi. Vagyis a saját céljaik szolgálatába állítják. Azt talán nem mondanám, hogy ez tiszteletlenség, hanem... néha egyszerűen túl sok. Mi viszont általában olyan számokat használunk, amiket amúgy is hallgatunk, követjük az előadókat. Igaz, néha megváltoztatjuk azért a hangmagasságot, vagy megvágjuk a mintákat, de szerintem sokkal finomabban, óvatosabban csináljuk ezt, mint mások. Tisztelettel bánunk az énekkel.

Volt az a Madonna-mintád...

Melyik?

A Hood By Air Theme-ben.

Ja igen. [nevet]

Amikor először hallottam a számot, és megszólalt az ének, akkor egy darabig azon gondolkodtam, hogy mennyire ismerős ez a dallam, de olyan furán szólal itt meg, mi lehet ez. Nem félsz néha, hogy egy ilyen minta háttérbe szorítja a zenédet?

Pont erről van szó, hogy nem tudhatod előre, hogy mi fog történni, kísérletezni kell, kockázatot kell vállalni. Persze, ha valaki azt mondja, hogy van egy szám, amiben a Like A Prayert mintázzák, akkor azt gondolnám, hogy az valószínűleg nem lehet túl jó. De szerintem ott működik. Amúgy az nem az én ötletem volt. A New York-i kísérleti divatmárka, a Hood By Air számára már évek óta csináltam mindenféléket, például zenéket a divatbemutatóikhoz. És ők találták ki, hogy egy bemutatóhoz szeretnének tőlem egy Like A Prayer-remixet. Magamtól nem gondoltam volna erre. Azt is ők kérték, hogy legyen sötét, valamennyire akár erőszakos a szám. Szerintem pont ettől működik. Amúgy a Hood By Air Theme-ben, és még sok más számomban elég későn jelenik meg a vokálminta, mondjuk két perc után, miután fokozatosan felépítettem. Nem rögtön úgy nyit, hogy: Madonna. Szóval ha valaki odáig eljut benne, az valószínűleg szereti a zenémet. Manapság amúgy jobban szeretek nem mintákat használni, hanem énekesnőkkel együtt dolgozni.

Egy mintád nagyon érdekel, amit a Nguzunguzu Timesup-remixében használtál. Nem ismertem azt a Nicole Wray-számot, mert nálunk nem volt sláger, úgyhogy előbb hallottam a te változatodat. És azóta sem tudom elképzelni, hogyan jöttél rá arra, hogy egy kis változtatással ennyi mindent ki lehet hozni abból a vokálból, amit én nem hallok az eredetiben.

Ezt az acapellát [kíséret nélküli vokált] igazából Asma, a Nguzunguzu tagja küldte át csak úgy véletlenszerűen. És egyszerűen csak jól működött a számban. Ha jól emlékszem, csak egy kicsit pitcheltem le, hogy illeszkedjen az instrumentál hangneméhez. Egy kis zengetést, visszhangot, kóruseffektet általában hozzáadunk, ugyanis a legtöbb mainstream R&B-vokál nagyon száraz [a "dry" szót használják az effektezetlen hangra is], mert arra törekszenek, hogy erőteljes és egyszerű legyen. De már ez a néhány effekt is meg tudja változtatni az ének jellegét. Néha pedig egyszerűen az új kontextus teszi ezt, hiszen ugye kiveszed az eredeti kíséretet, aminek megvolt egyfajta hangulata. Az egy különleges pillanat, amikor kipróbálsz különféle acapellákat, és rátalálsz arra, ami passzol. De mindig lesznek olyan részek, ahol mégsem passzol, és itt válik igazán érdekessé a dolog: ahol atonális lesz, egy kicsit nem stimmel, és így érdekes harmóniák alakulnak ki.

A brit Night Slugs kiadónál tűntél fel, de ugye amerikai vagy, és a Fade To Mind is az. Hogy látod a brit és az amerikai elektronikus zene kapcsolatát?

Nagyon régóta követem a brit zenét. A kilencvenes évek végéről már emlékszem néhány garage-számra, amit szerettem, és nagyjából ekkor lettem a jungle rajongója is. Bostonban elég erős a drum and bass-színtér, ez volt a kiindulópont. Azóta is követtem a brit undergroundot. Manapság talán annyira nem, de 2000 és 2008 rengeteg átalakuláson, változáson esett át, a legkülönfélébb permutációk alakultak ki. Az is nagyon fontos, hogy ottani klubokban megvan a kultúrája annak, hogy fura zenékre táncoljanak. Amerikában a klubok közönsége főleg egyszerűbb, egyenesebb dolgokat vár el. Vagyis ez így volt sokáig, manapság egyre többen és többen bírják már nálunk is a furább zenéket. De még mindig úgy érzem, mintha meg kéne küzdenünk a másféle hangzásokkal, hogy közönséget nyerjünk. Az is fontos különbség, sőt, talán szembenállás, hogy a brit tánczene hagyományosan nagyon erősen épít a basszusra, szubbasszusra. Az amerikai klubzene a Baltimore clubtól a juke-ig inkább a lábdobokról, ezek különféle ritmusképleteiről, variációiról szól, nem számít annyira a basszus dallama. Engem pedig mindig ennek a két megközelítésnek az ötvözése érdekelt.

Mostanában mintha erősebben megjelenne az amerikai hatás a brit tánczenében.

Igen, én is így látom. Talán "dzsentrifikációról" van szó, hogy az emberek azt mondják: "á, térjünk vissza a deep house-hoz". Ugye van a hardcore continuuum [Simon Reynolds kritikus által megalkotott fogalom a brit underground a hardcore-ral kezdődő vonulatára], a hardcore, jungle, grime, garage, UK funky, bassline... és az egésznek a végén azt mondják, hogy na jó, vissza a legegyszerűbb, legegyenletesebb zenéhez, vissza a tech-house-hoz meg deep house-hoz. Még mindig születnek ott érdekes dolgok, de egyre inkább Amerikához fordulnak inspirációért, a Chicago house-hoz, juke-hoz, Baltimore clubhoz, Jersey clubhoz.

Beszéltél arról, hogy egyre nagyobb a közönsége a zenédnek. Sokan, akik többé-kevésbé hasonló világból jönnek, mainstream előadókkal is dolgoznak, mondjuk Kanye Westtel. Téged kerestek már meg?

Mostanában egy kicsit többet, igen. Amikor 2007-ben elkezdtem DJ-zni, nem nagyon volt olyan színtér, amelybe illeszkedett volna a Night Slugs-os vonal, amihez tartoztam. Nem voltak ilyen zenék Amerikában. Érdekes volt látni, ahogy ez szép lassan változik, fejlődik. A Fade To Minddal pedig sikerült kialakítani, megszilárdítani egy amerikai kollektívát, és ebből mindannyian, ki-ki a maga módján, de elkezdtünk a mainstream felé közeledni. Engem is egyre több énekes keres meg, és remélem, hogy a jövőben ez még inkább így lesz.

Láttam egy képet rólad és Brandyről.

[nevet] Az egy tök véletlen dolog volt, lementem egy klubba, ő is ott volt, és csak megkértem, hogy csináljunk egy fotót, tényleg mint egy rajongó. Jó lett volna beszélni vele, de hát ő 12 éves kora óta híres, képzeld csak el, hogy azóta hányan kértek tőle képet, meg hányan mentek oda hozzá, hogy "producer vagyok". Úgyhogy rám mosolygott, fényképezkedtünk, aztán ment is tovább. Azért valamennyire vágyom arra, hogy beszélhessek vele. Persze, egy csomóan csinálnak Brandy-remixeket, de szerintem ha meghallgatná, hogy én hogyan közelítek hozzá, akkor hallaná a különbséget. De szerintem fogunk mi még együtt dolgozni.

---

Kingdom szettjének gerincét a tőle már jól megszokott sötét és futurisztikus bass music adta, és szinte tökéletes sormintát alkotva váltogatták egymást a rideg instrumentális darabok és az érzelemdúsabb R&B-hangmintás számok. Csak nagyon ritkán tért le erről a vonalról, néha ki-kikacsintott a brit urbánus klubszcéna dögösebb irányzatai felé: fülledt UK garage és pattogó bassline is került a lemezjátszókra. Úgy tűnt, Kingdom nem akarta megtáncoltatni azt a maroknyi embert, akik összegyűltek ezen a bulival telített csütörtök estén, inkább csak reflexszerűen lehetett bólogatni a mixére, és néha csettinteni egyet a nagy felismerésben, hogy hoppá, ez a vokál valahonnan ismerős. Az este utolsó negyedében viszont már változott a helyzet, sokkal több 2-step került elő. Sőt még érdekes, kifejezetten szexi, dancehall alapú dalok is; igaz, három óra után már csak tizedmagammal lötyögtem a felpörgött bulihangulatban.

Annak ellenére, hogy szórakoztató és változatos szettet játszott, az utóbbi kissé mégis bezavart az összképbe. Úgy éreztem, nem tud kibontakozni az az atmoszféra, amit a fősodor alakítana. Mindig akkor törte meg valami mással, valami harsányabbal, amikor kezdtem elmerülni a hűvös hangulatú és - ahogy Kingdom saját zenéjét szokta jellemezni - szexi, szomorú és ijesztő számokban. Erős B (ÁD)