Mamma Mia! Szeged lenyomta New Yorkot

Mamma Mia! a Madách Színházban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon
Vágólapra másolva!
Évek óta először a szegedi dóm a nézők mögé került. Miért volt erre szükség, és mitől egyedülálló a magyar Mamma Mia!-feldolgozás? Megnéztük a premiert.
Vágólapra másolva!

Péntek este a szegedi belváros felett elhúzó permetező repülők jelezték, hogy a Tisza-parti városban mindent megtesznek azért, hogy a Mamma Mia! premierjére érkező négyezer nézőt ne a szúnyogcsípések emlékeztessék majd a Szabadtéri Játékokra. Az este kilenckor kezdődő előadásra nagyon kíváncsiak voltunk, hiszen a cikk írójának nemrég volt szerencséje látni ezt a darabot a New York-i Brodwayn a Broadhurst Színházban. Ott 2001-óta, naponta többször megy az óramű pontossággal működő szórakoztató gépezet. A közönség jön, fizet és elégedetten tapsol. Egész pontosan őrjöng, mert a New York-i nagyérdemű nem tud ülve maradni, inkább együtt táncol, énekel a színészekkel. A show-biznisz gurui minden másodpercét megtervezték. A darab jól működik, eddig 14 nyelvre fordították le, és az Operaház fantomja után minden idők második legsikeresebb musicalje. A magyar változat azért kuriózum, mert a világon először a Madách Színháznak adtak non-replica jogokat, vagyis a rendező, Szirtes Tamás eltérhetett a nemzetközi licenctől. A magyar Mamma Mia! tehát különlegesnek ígérkezett, kíváncsiak voltunk, mennyire lett más, mint a Brodwayn működő pénzgyár.

Mamma Mia! a Madách Színházban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon Forrás: Madách Színház

Három nő csinálta a világsikert

A Mamma Mia! musicalben minden benne van, ami a sikerhez kell: világslágerek, jókedv, nyálas romantika, esküvő, konfliktus, kibékülés, musicalkatarzis és látványos finálé. Az eredeti alkotás Londonban került színpadra 1999-ben. A musical legendáriuma szerint a producernek, Judy Craymer-nek még 1983-ban A The Winner Takes It All című dalról jutott eszébe, hogy az ABBA slágereiből egy színházi show-t kellene csinálni. A dalszerzők nem voltak túl lelkesek, ezért csak bő 10 évvel később készült el a darab. Catherine Johnson megírta, Phyllida Lloyd megrendezte. A három hölgy (producer, író, rendező) összefogása végül óriási kasszasiker lett.

A 007-es ügynök is dalra fakadt

A Money, Money, Money jegyében újabb bőrt húztak le a koncepcióról, és 2008-ban megérkezett a filmváltozat. A legtöbb magyar néző számára innentől ismerős a görög álomszigeten játszódó Mamma Mia! musical. A filmhez olyan világsztárokat szerződtettek, mint Meryl Streep, Pierce Brosnan, Colin Firth, Stellan Skarsgård, Julie Walters és Amanda Seyfried. A producerek között Tom Hanks is feltűnt. A filmet két Golden Globe-díjra jelölték, a legjobb vígjáték/musical és a legjobb vígjátéki színésznő (Meryl Streep) kategóriákban, végül a röhejesen pocsékul éneklő Pierce Brosnan kapott díjat. 2008-ban besöpörte a legrosszabb férfi mellékszereplőnek járó Arany Málnát. A Mamma Miá!-t ennek ellenére sem lehetett megállítani. 2008-ban szinte mindenhol a legsikeresebb filmek közé került. A Universal stúdiónak így busásan megtérült az 52 millió dolláros befektetése. Az emlékeit ezzel a videóval frissítheti fel.

A musicalben kizárólag az ABBA együttes dalai szólalnak meg. 1972 és 1982 között a svéd együttes meghódította az egész világot, és beindította a diszkóőrületet. A Mamma Miá!-ba bekerült 26 szám egytől egyig világsláger. Ezért ha a szöveg nem is mindig, a dallam biztosan ismerős, hiszen ki ne partizott volna már valamilyen ABBA-nótára.

Megfordították a színházat

A magyar Mamma Mia!, egész pontosan a Szegedi Szabadtéri Játékokra készült Mamma Mia! meglepően látványosra sikerült. A nézők már az érkezéskor forgathatják a fejüket, hiszen a színházat sok-sok év után átalakították. Nem a dóm, hanem a Szegedi Egyetem épülete van a nézőkkel szemben a színpad mögött. Akusztikailag jó döntés volt, mert így kevésbé visszhangos az előadás. A zárt udvarból a dómmal szembe sugárzó hangszórókból a tornyok közt jobban elszáll a hang, így csökkent a reflexió. Szirtesék alapvetően nagyban gondolkodtak. Láthatóan nem akartak semmiben sem kompromisszumot kötni. A díszlet tökéletesen működik a New York-ihoz képest sokkal nagyobb szegedi színpadon. A görög falucska, az épületbelsők látványvilága, hangulata megidézi a filmből ismert miliőt. A jelenetek látványa nem titkoltan a mozifilm képeire hajaz. Ezt erősíti a háttérben elhelyezett, lakás nagyságú, 60 négyzetméteres LED-fal is. Ezt a technikát most használták először a szegedi szabadtérin.

Mamma Mia! a Madách Színházban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon Forrás: Madách Színház

Magyarul szóltak a dalok

Az angolul ismert ABBA számokat meglehetősen kreatívan fordította magyarra Bárány Ferenc és Puller István. A darab elején egy postaládába dobja három potenciális apjának a meghívókat Sophie. Az „I Have A Dream” majd a „Honey, Honey” című dallal Simon Boglárka megalapozta a musical színvonalát. Gyönyörűen, tisztán énekel, egyszerűen nem lehet nem felfigyelni rá. Boglárka az Alföldi-féle István, a királyban, Gizella szerepében tűnt fel. Sophie anyját, Donát, akit a filmben Meryl Streep alakít, Kováts Kriszta játssza. Ő is volt már Gizella az István, a királyban – igaz 24 évvel ezelőtt. A Mamma Mia!-ban elképesztő energiákat szabadít fel. A kötelező drámai csúcspontot a "The Winner Takes It All”-ban kiválóan, igaz Meryl Streep-esen oldotta meg. A címadó, a vén kecske ólban játszódó „Mamma Mia” nóta viszont nem ütött akkorát, mint a filmben vagy a Brodwayn. A szegedi verzióban kicsit alulreprezentálódott, igaz, ez nem Kováts Krisztán múlott. Részlet a filmből:

50 táncos békatalpban

Ezzel szemben a "Lay All Your Love on Me" jelenete (amikor Sophie vőlegénye és a haverjai a mólón táncolnak) valósággal meghökkentette a közönséget. A Madách Színház Tánckara, búvárruhában, sárga békatalpakkal táncolt. Tihanyi Ákos koreográfiája meglepő, látványos, vicces, ugyanakkor világszínvonalúan profi lett. Ez a legtöbb táncos megmozdulásra igaz. Sokszor ötvenen is együtt mozogtak a színpadon. Az itt-ott történt kilépéseket egy premierelőadáson megbocsájtjuk. A tánckar tehát kiválóan összeállt, alapvetően fűtötték a darabot, meghatározva a tempót és a hangulatot. Itt a békatalpas jelenet a filmből:

Détár Enikő a dög

A három barátnő Dona (Kováts Kriszta), Rosie (Sáfár Mónika) és Tanya (Détár Enikő) kapcsolata, poénjaik, kamaszkori cinkosságuk és vénlányos beszólásaik a fő hajtóerőt jelentik a közönség szórakoztatásában. Tanya, a mindenkivel flörtölő öregedő dög szerepét Détár Enikőnek találták ki. A legendás strandjelenetben nem csak elképesztően jó énekhangját, hanem tánctudását is megcsillogtatta. Détár Enikő valósággal fürdik a szerepében. Boldogan mutatja meg nekünk, hogy 50 év körül is lehet dögös egy nő. Sajnos Détár Enikő jelenete még nem elérhető a videómegosztókon, ezért csak filmrészlettel szolgálhatunk.

Szerednyei a pocakját is bedobta

A három lehetséges apa, Sam Carmichael (Sasvári Sándor), Bill Austin (Szerednyei Béla), Harry Bright (Molnár László) teljesítménye már nem volt olyan egyértelmű, mint a három barátnőt játszó hölggyé. Sasvári Sándor hangja megkérdőjelezhetetlenül kiváló, néha azonban úgy tűnt, hogy a drámaibb szerepekhez szokott Sasvári nem mindig találja a helyét ebben a light darabban. Szerednyei Béla és Sáfár Mónika "Take a Chance on Me" duettjének a végén Szerednyei szőrös pocakja is hozzájárult a közönség ovációjához. Viccesek, szórakoztatóak voltak. Molnár László énekhangja elfeledtette velünk az itt-ott darabosra sikerült prózai részeket. Sophie vőlegényét (Sky) alakító Sánta László pedig tökéletesen hozta a lazasrác-szerepet. A darab végén a magyar közönséget még a komfortzónájából is sikerült kibillenteni. Sokan felálltak, dúdoltak, de New Yorkkal ellentétben a Dóm téren nem partizott a közönség a „Waterloo”-ra.

Mamma Mia! a Madách Színházban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon Forrás: Madách Színház

Szeged vs. New York

A magyar Mamma Mia! nem okoz csalódást. Aki ismeri a műfajt, és nagy adag szórakoztató limonádét fogyasztana táncos-revűs színházi show-mázba csomagolva, nem fog csalódni. A Szirtes-féle Mamma Mia! a hazai szórakoztatóipar legprofibb darabja. Pontos időzítésekkel, látványos jelmezekkel, kiváló hangú előadókkal, profi tánckarral és persze világslágerdömpinggel. A Tisza-parti előadás szerintünk grandiózusabb és nagyságrendekkel látványosabb, mint a New York-i Brodwayn futó darab. Nálunk a magyar verzió lett a "Super Trouper".

Mamma Mia! a Madách Színházban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon Forrás: Madách Színház