Guiness-rekordot döntött a Metallica

Metallica Through the Never
Vágólapra másolva!
A Facebook-oldalukra már fel is töltötték a fotót, amin kezükben az új Guinness Rekordok Könyvével és a teljesítményüket igazoló oklevéllel büszkélkednek.
Vágólapra másolva!

Nem túlzás azt állítani a Metallicáról, hogy szinte állandóan úton vannak. Így volt ez 2013-ban is, amikor a sok-sok, már megszokott állomás mellett néhány új helyszín is bekerült a menetrendbe. Észak- és Dél-Amerika, Európa, Ázsia, Ausztrália és Afrika után azonban tavaly a hetedik kontinenst, az Antarktiszt is elérte a turnéjuk, amikor 2013. december 8-án 120 szerencsés kiválasztottnak – tudósok és nyertesek barátaikkal – megadatott, hogy a Carlini Argentine Bázison élőben láthassa a legendás metal zenekar koncertjét.

A zenekar úgy tekint erre az eseményre, mint a több, mint harminc éves bandamúltjuk legkülönlegesebb és legfelejthetetlenebb napjára. Azt azonban csak most tudták meg maguk is, hogy ezzel az eseménnyel világrekordot is állítottak fel: ők az első zenekar, akik egy év alatt mind a hét kontinensen felléptek! A Guinness Rekordok Könyvének legújabb kiadásában, mely idén szeptember 10-én jelenik meg, tehát már ez a világcsúcs is benne lesz!

A zenekar facebook oldalán a fotót is meg tudod nézni - kattints ide!