Elhunyt Dobay Dezső

dobay dezső
Vágólapra másolva!
Október 11-én, 59 éves korában elhunyt az RS9 igazgatója, aki 1990-ben Lábán Katalinnal közösen alapította a színházat. Az RS9 első bemutatója is kettejük nevéhez fűződik: Gombrowicz Operetka című darabját állították színpadra.
Vágólapra másolva!

A VII. kerületi Rumbach Sebestyén utcában található RS9 Színház a Soros Alapítvány támogatásával jött létre, és rögtön az első bemutatójukkal díjat nyertek a Lengyel Színpadi Művek Szemléjén. A premiert követően a Gurdian's Critic's Choice is díjazta az előadást az edinburgh-i fesztiválon.

Dobay Dezső az RS9 Színház alapító igazgatója Forrás: Dobay Dezső

Dobay Dezső előadásai kapcsán a kritikák egyöntetűen a rendező ambivalens szemléletmódját méltatják. Az Albert Einstein paprikáskrumplit Tarján Tamás abszurdba ágyazott intellektuális bohóctréfaként jellemezi, míg Sára Eszter szerint az előadás a rendező fantáziáját dicséri.

A Kasimir és Karoline-ban Dobay a kor és a magánember kontrasztjára épít, és az eddigi munkái során kimunkált, erősen stilizált, egyszersmind szélsőségesen expresszív színi mechanizmust működteti, A repülés boldogságában pedig azt bizonyítja, hogy még egy egészen parányi játékteret is tökéletesen be lehet lakni.

Temetéséről az RS9 Színház később intézkedik.