Gyűlölöm a hatalmat, nem hiszek a politikában

Már csaknem harminc nyelvre fordították le A fehér királyt, jövőre, a könyv megjelenésének tizedik évfordulójára pedig a mozikba kerülhet a regény nemzetközi koprodukcióban készülő feldolgozása. Dragomán György elárulta, miért A fehér királyt választották a filmesek, elmesélte, milyen volt a Ceausescu-diktatúrában felnőni, és beszélt a politikusok feladatáról is. A világsiker titkát továbbra sem tudja, de megjósolta, melyik magyar regény számíthat hasonló elismertségre a közeljövőben.

Október elején került az üzletek polcaira legújabb regénye, a Máglya. Kilenc év telt el a nagy sikerű A fehér király megjelenése óta. Ennyire nehezen ír?

Igen. Nekem a regényírás kemény munka. Mindig azt szoktam mondani, hogy küzdök a fotelben, ami kicsit viccesen hangzik, de így van. Számomra ez élet-halál harc. Írás közben egyszerre gyűlölöm és szeretem a szövegem, de amikor kész, már nem haragszom rá. Most már csak szerelmes vagyok a könyvembe, mert nem kell rajta többet dolgoznom.

Közel harminc nyelvre fordították le A fehér királyt, most pedig brit film is készül belőle. Nagyon kevés magyar írónak van része ekkora nemzetközi sikerben, különösen ilyen fiatalon. Mit jelent a siker az ön számára?

Nekem a könyveim megírása jelenti a sikerélményt. Elég kemény iskolát jártam ki, hiszen az első regényemet nyolc éven keresztül írtam, teljesen titokban. Feleségem, Szabó T. Anna akkor már ismert költő volt, irodalmi társaságokba jártam, írókkal, szerkesztőkkel ismerkedtem meg, de az írói ambícióimról senkinek sem beszéltem. A pusztítás könyvének számomra az volt a tétje, hogy író lesz-e belőlem, vagy sem. Az írás még az olvasásnál is magányosabb tevékenység. Ilyenkor kizárólag a szöveggel és saját magammal vagyok elfoglalva, a könyv utóéletén egyáltalán nem gondolkozom.

Most már csak szerelmes vagyok a könyvembe Fotó: Polyák Attila - Origo

De azért nagyon fontos az elismerés, nem?

Jólesik az elismerés, de igazán az rendít meg, amikor a könyv valakinek az élete részévé válik. Ilyenkor mindig azt érzem, hogy visszakaptam valamennyit abból az időből, amit a regény megírására fordítottam. Ezt egy hatalmas mérlegként képzelem el. Az egyik serpenyőben ott az idő, amit én áldoztam a könyv megírására, a másikban pedig az az idő található, amit mások töltöttek a regény olvasásával, szerkesztésével, fordításával. Nyilván azt szeretném, hogy ne az én serpenyőmben legyen a több. Én így szoktam elképzelni a sikert.

A fehér király aktuális kiadásának borítója Forrás: Dragomán György

Tehetség, menedzselés vagy pusztán szerencse kérdése, hogy ennyire sikeres lett?

Először is igyekeztem a legjobb mondatokat megírni, függetlenül attól, hogy mennyi időbe telik. Persze a munkám ezzel még nem ért véget, most is éppen interjút adok, és igyekszem elkerülni azokat a rossz döntéseket, amelyek megakadályozzák, hogy a könyvem eljusson az olvasókhoz. De kétségtelenül van szerepe a szerencsének is. Amikor Olchváry Pál barátom angolra fordította A fehér király néhány fejezetét, elküldtem a szövegeket néhány amerikai lapnak.

Ez szerencsés döntés volt, de legalább ennyire naiv is. Ha már akkor tudom, hogy a New York-i negyedéves lapban, a Paris Review-ban húszezer kéziratból mindössze kettőt közölnek, nem biztos, hogy megpróbálom. De elküldtem, kiválasztották, és innen indult A fehér király nemzetközi karrierje. Pedig semmit nem tudtak rólam, még azt sem, fiú vagyok-e vagy lány.

Sikeres szerzőként már tisztességesen meg tud élni az írásból?

A fehér király fordításainak köszönhetően ugyan meg tudok élni az írásból, de ez csak annyit jelent, hogy most már nem kell minden felkérésre igent mondanom, mint a pályám elején. Erre azonban nem lehet számítani. Én mindig is dolgoztam az írás mellett: nagyon sokat fordítottam, és tíz évig voltam a Cinema Magazin újságírója.

Segített az újságírás a szépírásban, vagy csak az idejét rabolta?

Megrendelésre dolgozni, újságcikket, kritikát vagy esszét írni nem ugyanaz, mint szépirodalmat, de bármit is írtam, mindig arra törekedtem, hogy később helyet kaphasson valamelyik kötetemben. Például a Népszabadságban megjelent tárcanovelláim valójában nem pusztán tárcák voltak, hanem a készülő regényem részletei. Ha valaki fellapozza a négy évvel ezelőtti Népszabadságot, akkor olyan szövegeket talál benne, melyek ismerősek lesznek a Máglyából.

Újságcikket, kritikát vagy esszét írni nem ugyanaz, mint szépirodalmat Fotó: Polyák Attila - Origo

Egész estés játékfilm készül A fehér királyból. Hogyan találtak rá a brit filmesek?

Tudomásom szerint a lengyel származású producer, Peter Fudakowski számára kerestek megfilmesíthető kelet-európai témát, az ő nevéhez fűződik többek között a Tsotsi című Oscar-díjas alkotás, és ekkor találtak rá A fehér királyra. Alex (Alex Helfrecht, a film forgatókönyvírója és rendezője – a szerk.) közel száz könyvet elolvasott, és az én regényem érintette meg leginkább. Fudakowski közben elkezdett Joseph Conradot adaptálni, de Alex ragaszkodott A fehér királyhoz, éveket szánt az életéből arra, hogy filmet csináljon belőle.

Az előkészületek már javában zajlanak. Mekkora költségvetésű, milyen léptékű filmre számíthatunk?

Roberto Salerno révén van egy amerikai producere is a filmnek, de ez akkor sem egy hollywoodi, hanem inkább egy angol független filmes produkció. A szereposztásról egyelőre csak annyit árulhatok el, hogy a női főszerepet, Dzsátá édesanyját a Fekete könyvből, a Valkűrből és a Trónok harcából ismert holland színésznő, Carice van Houten alakítja majd. Ha minden jól megy, januárban már többet mondhatok a filmről.

Éveken keresztül dolgoztam azon, hogy a lehető legjobb mondatokat írjam le Fotó: Polyák Attila - Origo

Milyennek találja a forgatókönyvet?

Izgalmasnak. Az a lényeg, hogy nem én írtam. Éveken keresztül dolgoztam azon, hogy a lehető legjobb mondatokat írjam le, ezek után képtelen lennék szétszedni a szöveget, majd újra összerakni.

Ez azt jelenti, hogy A fehér király tökéletes formája a regény?

Hát persze. Más kérdés, hogy a fejemben én is filmes intenzitással látom a regényem jeleneteit. De nyilván ezt a fejemben lévő filmet nem lehetne leforgatni, csak megírni, mert a film és a regény egészen eltérő módon kezeli az időt. Engem mániákusan érdekel az idő és az időkezelés, szerintem minden regénynek ez a kulcsa. Egy film körülbelül háromnovellányi időt ölel fel, egy háromszáz oldalas regény átültetéséhez tehát legalább hét-nyolc óra játékidőre volna szükség. Ezt elég nehéz kivitelezni, Tarr Béla Sátántangója pontosan megmutatta, hogy mennyire.

A fejemben filmes intenzitással látom a regényem jeleneteit Fotó: Polyák Attila - Origo

Mit szólna hozzá, ha A fehér királyból tévésorozat készülne?

Kíváncsian várnám. A sorozatok az utóbbi évtizedben látványos fejlődésen mentek keresztül. A regényértékű sorozatok még mindig nagyon ritkák, de ilyen is előfordul: a Drót (The Wire) például olyan igénnyel és alapossággal van megírva, mint egy regény. Ez persze csak akkor fordulhat elő, ha előre kitalálják a történetet, amit aztán a nézettség sem befolyásol. Legutóbb talán A törvény nevében (True Detective) volt ilyen.

Mit gondol, Amerikában ugyanazt A fehér királyt olvassák, amit mi?

Igen, ugyanazt. Tökéletes fordítás nyilvánvalóan nem létezik, de szerintem már az is csoda, hogy egyáltalán lehetséges a fordítás. Az igazán jó fordító ráadásul nagyok sok mindent vissza tud adni az eredetiből, egyszerűen azért, mert ráérez. A fehér királyban például nem árulom el, milyen körülmények között vakult meg Miki bácsi, az öreg zenész, az egyik fordítóm mégis rájött. De sokszor hallom a saját szövegeim idegen nyelvű felolvasását olyan nyelveken, amiket nem beszélek, és gyakran előfordul, hogy a fordítónak sikerül elkapnia az eredeti mondatok lüktetését, ritmusát, zeneiségét. Számomra ez óriási élmény.

Senki sem ismeri a világsiker titkát Fotó: Polyák Attila - Origo

Mi tette a könyvet világsikerré: a kelet-európaiság egzotikuma vagy a felnőtté válás történetének egyetemessége?

Nem lehet megmondani. Senki se tudja, miből lesz a siker. Mondok egy példát. Az egyik legfontosabb könyv az életemben Székely János A nyugati hadtest című regénye, 1979-ben íródott, még Magyarországon is alig ismerik, de én bárkivel bármiben fogadok, hogy az a regény még az én életemben világsiker lesz. Csak még nem jött el az ideje. Sok mindennek kell passzolnia ahhoz, hogy egy könyvre rátaláljanak az olvasók.

A hatalom működése foglalkoztatja, de irtózik a politikától. Hogyan tudja szétválasztani a kettőt?

Nagyon egyszerű. Gyűlölöm a hatalmat, annak szinte minden formáját és megnyilvánulását, ezért sajnos a politikában sem tudok hinni. Engem az érdekel, hogyan működik a hatalom, és mit csinál velünk. Erről írok. Politikafilozófiával ugyan sokat foglalkoztam, de a gyakorlati politika hidegen hagy, mert csak annak a politikusnak hinnék, aki nem akar hatalmat, ilyen pedig viszonylag kevés van.

Engem az érdekel, hogyan működik a hatalom, és mit csinál velünk Fotó: Polyák Attila - Origo

A Máglyában az ügynökkérdéssel is foglalkozik. Mennyire szivároghat be az aktuálpolitika a regényeibe?

Nem tudom, az ügynökkérdés engem az aktuálpolitikától függetlenül, gyerekkorom óta foglalkoztat. Már óvodásként arra neveltek a szüleim, hogy vigyázzak a számra, mert ha rosszat mondok, akkor őket be fogják zárni. Apám még egy mondókát is megtanított nekem:

apám, anyám a börtönbe, én pedig a javítóba.

Ez nyilván meghatározta a személyiségemet. Tizennégy éves voltam, amikor apám elkezdett felkészíteni rá, hogyan viselkedjek, amikor kihallgatásra visznek. Arra ugyanis számítani lehetett, hogy amint betöltöm a tizenhatot, megpróbálnak majd beszervezni.

De nyilván bánt, hogy ez a kérdés máig rendezetlen. Az ügynökkérdést rögtön a rendszerváltás után kellett volna egyszer és mindenkorra tisztáznunk, ehhez képest az ügynöklisták még ma sem nyilvánosak. Az lett volna a korrekt eljárás, ha a belső elhárítás minden iratát átadták volna a történészeknek, mindenki számára láthatóan feltárták volna a rendszer működését, a jelentések pedig azóta már fent lennének az interneten. Ehhez képest szinte semmi sem történt.

Az ügynökkérdést rögtön a rendszerváltás után kellett volna egyszer és mindenkorra tisztáznunk Fotó: Polyák Attila - Origo

Nem élünk diktatúrában, de egyre többek számára fojtogató a hazai légkör. Ön mit érzékel ebből?

Azt, hogy olyan dolgokba akar beleszólni a hatalom, amibe nem volna szabad. A politikusoknak az a feladatuk, hogy az országot hatékonyan működtessék. Abba, hogy az emberek mit írnak, mit olvasnak és mit gondolnak, a hatalomnak nem kellene és nem is volna érdemes beleszólnia. Nem erőszakolhatja ránk az akaratát. Ezt csak egy diktatúrában lehetne megcsinálni, sőt még ott sem, a nyolcvanas évek Romániája, ahol felnőttem, elég durva hely volt, mégse vette komolyan senki az ideológiát. A hatalom részéről egyszerű erőpazarlás megpróbálni ráerőltetni az ideológiát a valóságra. Tömegsírok meg munkatáborok nélkül ez nem fog menni, a kudarc borítékolható. Nem lesz ebből semmi, csak harag és hülyeség, közben pedig mindenki tele lesz fájdalmas frusztrációkkal.

Vajon hogyan érezné magát Dzsátá és Emma a mai Magyarországon?

Eleinte nagyon jól éreznék magukat. A kádári Magyarországon három hónapig én is kitűnően éreztem magamat, mert azt hittem, a Nyugaton vagyok. Aztán persze rájöttem, hogy itt se teljes a szabadság, de arra is, hogy azt a béna, vajpuha diktatúrát már nem sokáig lehet fenntartani. A romániai rendszerről például sosem gondoltam volna, hogy megbukik, míg a magyar pártvezetést már ’88-ban sem lehetett komolyan venni.

Útban a világsiker felé

Dragomán György 1973-ban született Marosvásárhelyen. 1988 óta él Magyarországon. A kivándorlás után négy évig Szombathelyen lakott, ott járt gimnáziumba, és ott ismerte meg a feleségét, Szabó T. Annát. Fiatalon, huszonkét évesen nősült meg. Két fia született, Gábor és Pál. Írni tizenhárom évesen kezdett. A Magvető Kiadó gondozásában eddig két regénye, A fehér király és a Máglya jelent meg.

Forrás: Magvető