Jövőre is fellép John Newman Magyarországon

John Newman azt sem tudta, hol lép fel, Strand Fesztivál
Vágólapra másolva!
Nyolc hónappal a kapunyitás előtt már három világsztárral rukkoltak elő a VOLT szervezői. Érkezik a rock and roll-legenda Motörhead, a brit szupersztár John Newman, valamint az idei év egyik legnagyobb slágerét jegyző francia Lilly Wood. 
Vágólapra másolva!

A Gumizsiráf versenyen a közönség Magyarország legjobb fesztiváljának választotta a VOLT Fesztivált, a szervezők pedig nem hálátlanok az elismerésért: több mint fél évvel a 23. VOLT indulása előtt kedvezményes bérletekkel és három világsztárral álltak elő.

„Mi vagyunk a Motörhead, rock and rollt játszunk“ - ez a minden koncerten elhangzó mondat többet elmond bármilyen bonyolult definíciónál. A legszebb az egészben, hogy a Motörhead soha nem is tért el saját filozófiájától. Immáron három és fél évtizede tartó pályafutásuk minden korszakában mennydörgő albumokat hoztak létre. A több évtizedes múlttal rendelkező bandát bátran nevezhetjük a rock and roll koronázott királyának, amely most Sopronba teszi át a trónját.

Az idén 25 éves John Newman nyáron a STRAND Fesztiválon mutatkozott be a hazai közönségnek. A páratlan hanggal megáldott, világhírnévre született fiatal angol énekes dalait világszerte milliók imádják, hangja pedig nemcsak a soulos atmoszférához passzol tökéletesen, hanem az elektronikus élővilágba is képes beleolvadni. Az ő vokálja hallható a Rudimental legnagyobb d'n'b-slágereiben, valamint ő jegyzi a kolosszális soul balladát, a Love Me Again-t.

És érkezik jövőre Lilly Wood is. Nincs rádió, nincs toplista, amelyet ne hóditott volna meg 2014-ben. Ketten vannak, párizsiak, szenvtelenül laza, kötetlen, könnyed hangvételű, magával ragadó, folkos elemekkel színezett popslágerekben utaznak, és a nevükhöz köthető az utóbbi idők egyik legmegnyerőbb dala, a Prayer in C. Először lépnek fel Magyarországon, így minden bizonnyal rajongók ezrei várják majd az élő bemutatkozást.