A U2 is fellép vasárnap az MTV EMA gálán!

Vágólapra másolva!
A 2014-es MTV EMA gálán közösen áll színpadra a többszörös Grammy-díjas Alicia Keys és a nők bálványának számítóénekes-dalszerző Paolo Nutini, a U2 pedig negyedik alkalommal áll színpadra az eseményen. 
Vágólapra másolva!

Még néhány nappal a látványos gála előtt sem lehet megtippelni, kik viszik majd haza a szobrokat, amelyekért olyan sztárok küzdenek, mint Katy Perry, Nicki Minaj, Eminem, Iggy Azaela, vagy Ariana Grande.

November 9-én elképesztő show-val érkezik az MTV EMA, amelynek az idén a szexi, provokatív Nicki Minaj lesz a házigazdája - a bombázó színpadi produkciójával is garantáltan őrületbe kergeti majd a közönséget. A gálán rajra kívül fellép a skót sztár DJ, Calvin Harris, a nők bálványának számító Enrique Iglesias, a kanadaiak táncos lábú újonca, Kiesza, a vörös hajú Ed Sheeran, és a Nickelodeon sztárja, Ariana Grande is.

Negyedszer áll az MTV EMA színpadára a világhírű ír rockzenekar, a U2, akik koncertjükkel felejthetetlenné varázsolták az 1997-es rotterdami, a 2000-es stockholmi, és a 2009-es berlini gálát is, most pedig a glasgow-i Hydro Arénában készülnek ugyanerre. A Bono vezette együttesnek nemrég jelent meg legújabb albuma, a Songs of Innocence, amelyről az est folyamán várhatóan több dal is felcsendül.

A többszörös Grammy-díjas énekesnő, Alicia Keys a nemzetközileg elismert énekes-dalszerző Paolo Nutinivel közösen áll színpadra, ami az idei EMA egyik legemlékezetesebb jelenetének ígérkezik.

Az est folyamán a résztvevők és a nézők olyan világsztárokkal találkozhatnak majd fellépőként és díjátadóként, mint a gitárlegenda Slash, a party rocker Redfoo, a holland DJ Afrojack, David Hasselhoff, a nemzetközi szupermodell Jourdan Dunn, vagy épp a Total Divas realitysorozat szépséges ikrei: a The Bella Twins.

A 2014-es MTV EMA november 9-én este élőben jelentkezik a glasgow-i Hydro Arénából. A MTV mellett a VIVA TV-n is 20 órától a vörös szőnyeges bevonulás, 21 órától pedig a minden eddiginél látványosabbnak ígérkező gála látható.