Az idei MTV EMA inkább volt Nicki Minaj privát partija, mint színvonalas díjátadó

2014.11.10. 11:55

Az énekesnő épp csak a férfi kategóriában nem volt jelölve: ő volt a műsorvezető, a díjat átadó, a díjat átvevő, a díjazott, a fellépő, azaz minden.

Minden idők legrosszabb MTV-gálája

Összegezve, az egyértelműen kiderült, hogy bugyiban rúdtáncosként kell villantani minden énekesnőnek, különben a produkciója nem értékelhető a mai közönségnek (vagy legalábbis a nagy részének). A közönség ijesztő magatartása stabilan végigkísérte az est teljes egészét, betanított munkásként visítottak mindenre. A beszéd közben nyávogó nők mellett a közönségre általánosítható, hogy úgy visítanak, ujjonganak, mint a malac, amelyet élve nyúznak. Pont úgy. A "fuck" és a "hey, guys" kihagyhatatlan szófordulatai voltak a beszélgetéseknek, konfoknak és a rettentő bárgyú, gyermeteg  párbeszédeknek is. Az idei díjátadón a legérdekesebb percek azok voltak, amikor az elmúlt 20 év legjobb EMA-pillanatait idéző kisfilmek mentek. Azok ugyanis tényleg felejthetetlen pillanatok voltak. Az idei jubileumi show-ról ez már nem mondható el.   

Nicki Minaj legalább négyszer öltözött át az este alatt.Forrás: 2014 Getty Images/MTV 2014/Getty Images/Mtv 2014

További képekért a gáláról kattints a fotóra!

A U2 kilógott a sorból

Az egész műsor azzal kezdődött, hogy visszarepültünk 1994-be, amikor is a fiatal Nicki Minaj a valaha volt legelső MTV EMA-t nézte a hálószobájában, majd a jövőbe utazott, hogy színpadra lépjen a 20 évvel később zajló gálán mint a show házigazdája. Aztán természetesen fel is lépett és rázta a seggét a nagy sikerű Anaconda-jára. Miután a díjat átvette "Minaj-pénz" hullott az aréna népére, ezeket lehetett beváltani ingyenpiára a büfében. Az év legjobb hiphopelőadója így hívott meg mindenkit egy italra, ezzel is megköszönve a rajongók támogatását.

Az elektro-pop énekesnő Kiesza Glasgow központi teréről egy klasszikus piros telefonfülke segítségével transzportált a Hydro arénába, hogy előadja Hideaway című világslágerét. A brit énekesnő, Charlie XCX előadása egész jól sikerült, azonban Ed Sheeran nem tudta megmutatni valódi erejét. A legjobb world stage előadó címet bezsebelő Enrique Iglesias a résztvevőknek is lehetőséget adott, hogy együtt énekeljék vele a Freak és a Bailando című slágereket, ennek ellenére ifjabb Iglesias továbbra is csak a tőle megszokott bájolgással és a nyomasztóan semmilyen előadásmódjával tudott a középpontban maradni. Minden idők egyik legsikeresebb együttese, a U2 ötödször lépett fel az MTV EMA színpadán, most az Every Breaking Wave című dalt adták elő. Alicia Keys elbűvölő, és ráadásul egy igazi díva is, előadása komoly felüdülésnek számított. We are here című dalát adta elő, amelyet a legjobb üzenettel rendelkező zeneszámnak is jelöltek. A legjobb dalnak és a legjobb női előadónak járó díjat is Ariana Grande zsebelte be. P!nk után szabadon most már mindenki az égből lógva énekel, kisebb-nagyobb sikerrel, Ariana egy buborékszékben repült át a közönség feje fölött, miközben Problem és Break Free című világslágereit énekelte.

A U2 produkciója a 2014-es MTV EMA gálán.Forrás: 2014 Getty Images/MTV 2014/Getty Images/Mtv 2014

A One Direction és Justin Bieber még mindig tarol

Az este legnagyobb győztese a tinilányok aktuális szuperkedvenc csapata, a One Directions volt: megnyerték a legjobb popelőadónak és a legjobb élő előadásnak járó díjat. A legjobb férfi előadó immár ötödik alkalommal Justin Bieber lett, a legjobb női előadónak járó díjat pedig Ariana Grande nyerte, akinek Iggy Azaleával közösen előadott Problem című slágerét a legjobb dalnak választották. A legjobb új előadó díját és a feltörekvő előadók bemutatására létrehozott legjobb push kitüntetést a 5 Seconds of Summer érdemelte ki.

Két szoborral büszkélkedhet Katy Perry is, aki az idén a legjobb videó és a legjobban kinéző előadó díját teheti vitrinbe. A legjobb videóért járó díjat meg is érdemelte, de miért kell egy zenei díjátadón a külsőt is díjazni?! Ha hozzávesszük azt a "remek" rózsaszín flitteres ruhácskát, amiben Ausztráliából jelentkezett be a műsorba, akkor végképp kétségeink vannak a díj tekintetében.

A legjobb rockelőadónak a Linkin Parkot, a legjobb elektronikus előadónak pedig Calvin Harrist választották. A háromszoros Grammy-díjas, a Black Sabbath frontembereként befutott, később pedig reality sztárrá vált Ozzy Osbourne a megtisztelő MTV-ikon díjat vehette át Slashtől a színpadon. 

Az egész show sok(k) volt

Nicki Minaj egy EMA-szelfit szeretett volna készíteni, amelyet azonban egy dinoszaurusz felbukkanása akadályozott meg. Értjük mi, hogy időutazás, de a dinó azért enyhe túlzás...

Ez a dinó zavarta meg Nicki Minajt szelfikészítés közben.Forrás: 2014 Getty Images/MTV 2014/Getty Images/Mtv 2014

A díjátadók a házigazdáknak próbáltak kedveskedni, sokszor igencsak kellemetlen módon: Nicki Minajnak egy zöld minigolfpálya közepén rázhatta világhíres fenekét a skótok tiszteletére, a Redfoo skót szoknyába öltözött, David Hasselhoff pedig a Rettenthetetlen című filmből ismert kékre festett arccal tisztelgett a skót nemzet bátorsága előtt. Mindenki legnagyobb megkönnyebbülésére ezután már csak annyi volt hátra, hogy bejelentették: a jövő évi gálát az olaszországi Milánó rendezi a Mediolanum Forum di Assago arénában. 

David Hasselhoff a 2014-es MTV EMA gálán Glasgow-ban.Forrás: 2014 Getty Images/MTV 2014/Getty Images/Mtv 2014

A tegnapi EMA nem volt méltó az elmúlt 20 év gáláinak visszatekintésére, jubileumi ünnepnek pedig végképp elkeserítő. Bízzunk abban, hogy visszanézve ezt ők is így látják majd, és a 21. évben sikerül valami sokkal emlékezetesebbet produkálni.