Életfogytig rock and roll és 10 éves jubileum - Budapesti programok a héten

Anna and the Barbies
Anna and the Barbies
Vágólapra másolva!
Péntektől vasárnapig remek koncertek várnak ránk. Szerintünk ezeket nem érdemes kihagyni a hétvégén.
Vágólapra másolva!

November 14. (péntek)

Anna & the Barbies 10 éves jubileumi koncert – SYMA Csarnok

A zenekar november 14-én mutatja be először élőben a szeptemberben megjelenő „Szabadesés” című új albumát is, de az új lemez dalai mellett pedig felcsendülnek az Anna and the Barbies eddigi pályafutásának legnagyobb slágerei, és erre az alkalomra leporolnak néhány feledésbe merült régebbi nótát is. Táncosok, vendégek, sok-sok meglepetés és őrült rockcirkusz várja a rajongókat az ígéretek szerint. "Lesz néhány színész, lesznek táncosszerű dolgok, de lényegében egy elég borult, furcsa világ jelenik majd meg a színpadon. Fontos, hogy a mondanivalót fogjuk aláhúzni és érzékeltetni, nem pedig kidíszíteni. Hozzuk az Anna and the Barbies történelmét a régi rajongóknak, de azoknak is készülünk, akik újonnan jönnek, bevezetjük őket egy egész furcsa, sajátos világba" – mondta Pásztor Anna.

Annával készült interjú itt található!

Skindred – Akvárium klub

Nem kis dolog, ha egy bandát a világ egyik legjobb koncertzenekaraként emlegetnek. A Skindred esetében ez azonban inkább puszta tényközlés, mintsem költői túlzás. Az őrületes élő fellépéseiről elhíresült walesi banda több nagy sikerű fesztivál- és klubkoncert után ismét igényt tart a magyar rajongók minden csepp energiájára.

A zenekar egyszerre földbe döngölő, zúzós, de mégis táncolható dalaikban megtaláljuk olyan, látszólag teljesen ellentétes stílusok elemeit is, mint a reggae, a nu metal vagy éppen a funky, és ez párosul különösen szuggesztív előadásmódjukkal. Tavaly megjelent, Kill the Power című albumuk óriási siker lett, ami nem véletlen: visszatértek a gyökerekhez, és míg megmaradtak immár védjegyüknek számító ragga-metalnál, Benji Webbe frontember szövegei az eddigieknél is mélyebben ástak le a társadalmi problémák mélyére. Ez a kettősség a kezdetek óta jellemző a Skindredre, tökéletes energiabombaként működő dalaikat komoly mondanivalóval töltik meg. A frontember szerint a leglényegesebb, hogy sikerüljön megtalálni az egyensúlyt: „Sohase félj fontos témákat és ügyeket felkarolni, miközben ne felejtsd el, hogy a zenekar feladata az, hogy szórakoztasson!” De vajon nem nehéz ezt a látszólagos ellentmondást egy őrült koncerten feloldani? Benji a következőt válaszolja erre a kérdésre: Ezeket a dolgokat ott és akkor amúgy sem tudod irányítani, és hát ahogy Freddie Mercury is mondta: the show must go on!

Belépő: elővételben 3900 forint, a helyszínen 4500 forint

Stereo MC's: Full Connected Show & Collected Tour – A38

A szintén zenész és brit Stereo MC’s is megjárt már hazai fesztiválokat, idén pedig éppen a válogatásalbumukat turnéztatva ér az A38-ra. A kulturált mc-ket bemutatni sem kell annak, aki nem aludta át az elmúlt tizenöt évet. Viszont aki a múlt hetet szunyálta át, az lemarad a pénteki koncertjükről, mert elkelt az összes jegy.

Belépő: 7500 Ft volt, míg volt, de itt még akadhat

Signal/Ninjabreakz: Lady Waks – A38

Stereo MC's koncertje után a Stanton Warriors által break királynőjeként emlegetett Lady Waks ismét a hajóra látogat, és aki a májusban is ott volt, tudja, mire számíthat: ütős nehéz szubbasszusokkal megtűzdelt pörgésre, a dubsteptől a trapig, a funkon át a kemény hiphopalapokig mindenre. A Signal és a Ninjabreakz rezidensei gondoskodnak majd a megfelelő ráhangolódásról és levezetésről.

Belépő: 2000 Ft

Kugler Music/Psychedelic Crew: Vibe Tribe, Manmachine – R33

A vágóhídi partyhelyet megint goások veszik birtokba, ráadásul egész hétvégére. A péntek estétől vasárnap ki-tudja-meddig tartó bulin a műfaj fő terepéről, Izraelből érkezik az egyik headliner a Vibe Tribe személyében, aki pénteki (vagyis az már szombati éjszaka) élőprodukciója előtt közvetlenül retro-dj-szettet is tol. A másik fő fellépő a szerb Manmachine, aki pedig szombat-vasárnap éjszaka adja a partyzók alá a lovat. A péntekből szombatba hajló időszak a Kugler Music hatodik, a szombatból vasárnapba tartóé pedig a Psychedelic Crew második születésnapja.

Belépő: egész hétvégére 4000, egy napra 2500 Ft

Sing Sing Barba Negra Music Club

vendég: Black Jack

A Sing Sing zenekar 2013-ban átalakult és feltámadt hamvaiból. Idei utolsó buliját adja a héten. A harminc pluszosok nem is kérdőjelesek, de még a húszas évei elején járók is biztosan ismerik a rockdiszkók Halál a májra című örökbecsűjét, vagy a hű rockerek szívéhez szóló Életfogytig rock'n roll-t!

Az est különleges vendégei:
Boros Csaba és Patai Tamás (Republic)
Maróthy Zoltán (ex-Fahrenheit)

Belépő: elővételben 1700, a helyszínen 2200 forint

Novemberi Zenészfröccs Kis Á

Ismét Zenészfröccs a Kis Á…-ban! Immáron 10. alkalommal jelentkezik az interaktív előadóest, ahol a fellépők mellett, mögött, sőt mi több, helyettük is van lehetőséged zenélni. Az estet Mester Csabi és a magyar Villon, Gimpel Tomi vezényli le, akik egymást váltva adják elő saját dalaikat, míg valaki a gitárváltások alatt dalra nem fakad.

Lavalava: Dave Aju – Lärm

A maga nyugodt, de csöppet sem kiszámítható módján fogja sokkolni a Lärmbe látogató műértőket az amerikai Dave Aju szombaton, akinek a repertoárja igen széles skálán mozog: dzsessz, elektró, hiphop, és mindezt nagy szaktudással képes igazán west-coastosra gyúrni.

Belépő: 1500 Ft

30Y lemezmegjelenő koncert Akvárium Klub

A 30Y őszi turnéjának talán leghangsúlyosabb eseménye az új lemez megjelenéséhez kötődik: november 14-én a budapesti Akvárium klubban lemezbemutató és lemezmegjelenés lesz egyszerre – ott, és csak ott, lehet hozzájutni az összes, 2014-ben rögzített 30Y dalhoz egy korongon, ráadásul a jegy mellé, ingyenesen.

Belépő: 2700 forint

November 15. (szombat)

TRAFÓ ELECTRIFY SERIES VOL. 6. Trafó Kortárs Művészetek Háza

Az ELECTRIFY a Trafó hiánypótló kortárs elektronikus zenei sorozata, sokszínű és haladó szellemű programmal, aktuális nemzetközi és tehetséges hazai művészekkel, kiemelt szerepben az izgalmas felfedezésekkel és a koncertszerű zenehallgatási élménnyel. A hatodik ELECTRIFY is különleges alkalomnak ígérkezik a Trafóban: a mágikus szaxofonista Colin Stetson először lép fel Magyarországon, az őstechno legendás zajművésze Mika Vainio pedig a januárban betegség miatt meghiúsult koncertjét pótolja. Az előadások után hivatalos aftershow-ként a Technologie und das Unheimliche kiadó és összművészeti mozgalom mutatkozik be a Trafó pincéjében található Kontra Klubban. A T+U a Budapest–Berlin-tengelyen vizsgálja a "conditio humana" és a technológia konfrontációs vonalait, az este során ezúttal a technokultúra és kortárs művészet összefüggéseit kutatva.

Belépő: elővételben 1900 forint (az első 100 jegy elővételes), a helyszínen 2400 forint

Coo/8 presents: Lewis Fautzi (P), Faut Section, Soma, Figure, Kalden Bess (CAN), Ground Factory, Phobiq, Sleaze Corvintető

Egyikük pár éve jelen van a szakmában, míg másikuk feltörekvő tehetség, de mindkettejük zenéjére jellemző az első hallásra felismerhető, egyedi stílusú techno. Lewis Fautzi, azaz a portugál Luis Gonçalves mindössze 23 éves, de az életét már most a stúdiójában tölti – szinte ott is alszik, miközben gombamód szaporodnak a keze alól kikerülő egyedi hangulatú, a múlt és a jelen stílusjegyeit ötvöző friss zenék. Tele van ötlettel és töretlen szándékkal, hogy saját innovatív ötletei révén formálja az elektronikus zenét. Nem csoda, hogy nehéz olyan nevesebb DJ-t találni, aki még ne pörgette volna legalább egy trackjét. Jelentek meg számai a Soma Records, a Figure, a Phobiq vagy akár a SparkMusik gondozásában. Lewist nemrégiben a tagjai közé választotta az Oscar Mulero által alapított és méltán elismert Pole Group. Olyan művészekkel került egy klubba mint Perc, Reeko, Exium vagy Ben Sims. Lewis zenéje egy igazi hipnotikus utazás a techno legmélyebb és legsötétebb válfajain keresztül.
Kalden Bess (a.k.a. M0h) 2008-ban kezdte zeneírói pályafutását Montrealban, első kiadványa rögtön a toplistára repítette. Hamar elismerték a fiatal producert, aki ennek köszönhetően olyan művészek mellett játszhatott, mint Chris Liebing, Richie Hawtin, Sasha, Gary Beck, Dustin Zahn. Kalden Bess 2009 elején indította útjára saját kiadóját Ground Factory néven, amivel megalapozta a védjegyéül szolgáló egyedi hangzásvilágát. 2013-ban Barcelonába költözött, hogy az életét a zeneírásnak és annak szentelje, hogy az embereket megtáncoltassa világszerte. Jelenleg is debütáló albumán dolgozik.

Belépő: csak a helyszínen, 23.30-ig 1500 forint, 23.30-tól 2000 forint

Triggerfinger A38 Hajó

A belga rock egyik legjobb zenekara, a nagyvonalú, Led Zeppelin-es vintage rockot koszos stonerrel ötvöző Triggerfinger négy év után visszatér a hajóra. Nyári szigetes fesztiválfellépése után novemberben egy bensőséges, forró hangulatú klubkoncerten mutatja be áprilisban megjelent új nagylemezét.

Belépő: elővételben 3400 forint, a helyszínen 3900 forint

November 16. (vasárnap)

Video Games Live – Syma Csarnok

November 16-án végre Budapestre, pontosan a Syma Csarnokba érkezik egy tizenhárom éves projekt, a Video Games Live (VGL). A show-ban szimfonikus zenekar szólaltat meg híres videojáték-zenéket, mialatt a nagy kivetítőn az adott zenéhez tartozó játék demója fut.

Belépő: 4990–16 990 Ft – vagy a Koncertbloggal ingyen!

Madball A38 Hajó

A Madball a nemzetközi színtér egyik legfontosabb, New York-i bázisú hardcore zenekara, amely az 1980-as évek végén alakult az Agnostic Front egy mellékprojektjeként. Hosszú és rendkívül termékeny tevékenysége alatt a banda világszerte rajongók százezreit szerezte magának, pár éve azonban úgy tűnt, már nem bírják tovább, és feloszlanak. Ez szerencsére nem következett be, így a tavaly decemberi koncert után most novemberben újult erővel térnek vissza a Don Gatto és a Last Hope társaságában.

Belépő: elővételben 3500 forint, a helyszínen 4200 forint