Újabb fejezetek a Kicsihuszár életéből

Bajor Imre, Kicsihuszár
Layout 1
Vágólapra másolva!
Tegnap mutatták be Bajor Imre visszaemlékezésekkel és a színész utolsó éveit összefoglaló fejezetekkel bővült életrajzi kötetét. Az Örkény István Könyvesboltban családtagok, barátok, kollégák gyűltek össze a Bajorimi, a Kicsihuszár kedvéért.
Vágólapra másolva!

„Úgy gondoltam, hogy ezt a könyvet le kell zárni egy kerek egésszé, ezzel íróként tartoztam Imrének” – fogalmazott Ruttka Ildikó, a kötet szerzője. Bajor Imrével többször beszéltek arról, hogy folytatják és kibővítik a 2001-ben megjelent anyagot, erre azonban a színész augusztus 6-ai halála miatt már nem kerülhetett sor. Az átdolgozott könyv viszont teljes, átfogó képet ad Bajor Imre életéről.

A könyv gondolata Nádas György fejéből pattant ki a 2000-es években, Bajor Imre pedig Ruttka Ildikót kérte fel a feladatra, akit családi barátság révén gyerekkora óta ismert. Bajor Imre azt akarta, „hogy olyan ember írjon róla, aki feltétel nélkül szereti őt, és akit ő is feltétel nélkül szeret” – emlékezett vissza az Ruttka Ildikó.

Balról jobbra: Jáksó László, Fábri Péter, Ruttka Ildikó, Bajor Marcell, Bajor Lili, Hernádi Judit, Kuncze Gábor és Gálvölgyi János Forrás: MTI/Illyés Tibor

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent könyvben többek között Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Farkasházy Tivadar, Havas Henrik, Nádas György, Verebes István és Bajor Imre gyerekei, Lili és Marcell mesélik el személyes történeteiket a színművészről, aki saját megjegyzéseivel, anekdotáival egészíti ki a történeteket. Megkeresésünkre a pályatársak augusztus 6-án így emlékeztek Bajor Imrére.

Az átdolgozott könyv teljes, átfogó képet ad Bajor Imréről Forrás: MTI/Illyés Tibor

Bajor Imre, a Kicsihuszár születésétől fogva játszott, mókázott, nevettetett, szórakoztatott, ameddig csak bírta erővel: megajándékozott minket a nevetés, az öröm, a búfelejtés csodájával. Sosem lehetünk neki eléggé hálásak ezért. A Bajorimi című életrajzi kötet 2001 áprilisában jelent meg a címszereplő április 23-i születésnapjára.

Az utánnyomás a boltba kerülhetett volna Bajor Imre 80-ik, vagy 90-ik születésnapja alkalmából, esetleg a kerek 100-on, de az élet másként hozta: 2014. augusztus 6-a óta már az égi kávéházban szórja fanyar humorú, csípős, ám mindig találó poénjait a régi és nem annyira régi művészkollégáknak – olvasható a Kossuth Kiadó honlapján.