Újabb baleset történt a U2 frontemberével

Vágólapra másolva!
Ez az utazás dolog komoly problémákat okoz Bononak mostanában. A levegőben és a földön is nehézkesen megy neki a közlekedés. 
Vágólapra másolva!

Rájár a rúd a U2 énekesére mostanában. Múlt héten szerdán, amint épp Berlinbe repült magángépével a BAMBI díjátadóra, a repülőgép csomagterének ajtaja megadta magát és lezuhant. Szerencsére a gép épségben leszállt, ám az, hogy hogyan történhetett mindez, azóta sem teljesen tisztázott.

Tegnap pedig újabb baleset bejelentésére kényszerült a zenekar: „Úgy tűnik, le kell mondanunk egész hetes vendégeskedésünket a Tonight Showban, mert az egyikünk nem tudna részt venni a műsorban. Bono karja megsérült egy biciklis balesetben a Central Parkban, és sajnos operációra szorul. Bízunk benne, hogy hamarosan meggyógyul és pótolhatjuk a fellépést! Köszönet Jimmy Fallonnak és a teljes stábnak a megértésükért.” – írja a zenekar a weboldalán.

Múlt héten Jimmy Fallon felhívta a rajongókat, hogy vegyék videóra magukat, amint playbackben előadják a zenekar The Miracle (of Joey Ramone) című dalát, mely a most megjelent Songs of Innocence album első dala, a legjobbak pedig adásba kerülnek. Vajon mi lesz így a beérkező videókkal?