Az egyedülálló Recirquel - Újcirkusz Társulat elindult a nemzetközi karrier felé.

A cirkuszok, színházak és varieték világát ötvöző Recirquel tagjai néhány éve kerültek ki az artistaképzőből, és már el is indultak a nemzetközi karrier felé. Próba után, ebédnél két falat között beszélgettünk a társulat tagjaival és Vági Bence művészeti vezetővel.

A cirkusz számomra a gyerekkor varázsát idézi. Édesanyám gyakran elvitt a Fővárosi Nagycirkuszba, és ámulattal csodáltam már akkor is az artistákat. Téged mint táncos-koreográfust mi vitt a cirkusz irányába?

Vági Bence: Valószínűleg a nagymamám tehet róla, mert ő is nagyon szerette a cirkuszt, és gyerekkoromban gyakran elvitt az előadásokra. A Fővárosi Nagycirkusz előadásait legalább háromszor láttam, így berögzülhetett a gyerekkori élményeim közé. Később, egyetemi tanulmányaim során a varieté és a kabaré világát kutattam, és így jutottam el a cirkuszig. Sok újcirkusz produkciót láttam Angliában és a Sziget Fesztiválon is, és mindig azon tűnődtem, hogy miért nem születhet meg egy ugyanilyen magyar produkció is, miközben fantasztikus artistákat képeznek hazánkban. Innen a vágy. Eleinte nehéz volt meggyőzni a Sziget vezetőségét, azt mondták, hogy a magyar artisták nem elég jó előadók. Végül sikerült őket meggyőzni, és jött az első produkciónk, a Recirquel, ami akkor még csak az előadásunk címe volt, nem a társulatunk neve. Akkora siker lett, hogy meghívták a Millenárisba a Sziget huszadik születésnapjára, ami egy nagy elismerés volt a Sziget részéről. Tulajdonképpen ez adta azt a lökést, hogy ennek a műfajnak van létjogosultsága Magyarországon. Ez után jött képbe a Müpa. Káel Csaba, a Művészetek Palotájának vezérigazgatója és Vitézy Zsófia, a Budapest Fesztiválközpont akkori vezetője eljött megnézni az előadást, aki végül megerősítette, hogy ennek a produkciónak lenne helye a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjában. Erre a felkérésre született meg az első produkciónk, a Cirkusz az éjszakában, aminek beletekinthettél a próbáiba, és amivel decemberben Franciaországba indulunk turnézni.

Vági Bence, a Recirquel artisták vezetője A MÜPA gyakorlótermében 2014.11.14-énFotó: Szabó Gábor - Origo

Eddig ezzel a műfajjal itthon még nem próbálkozott senki korábban. Mi volt a célotok?

Vági Bence: Minden országban csak úgy lehetséges összehozni egy ilyen produkciót, ha van egy háttérintézmény, mint a Baross Imre Artistaképző. Több európai ország kulturális vezetőjével beszélgettem arról, hogy hiába szeretnének újcirkuszt létrehozni, de ott, ahol nincs iskola, szinte lehetetlen, mert nem tanítják, és tornászokat átképezni pedig nem egy kétperces mutatvány. Egy olyan újcirkuszt akarunk létrehozni, ami a sajátunk. Nem különbözni akarunk más országoktól, de van egy saját cirkuszidentitásunk, ami létezett már az 1800-as évek végétől. Az európai kontinensen nálunk képeznek a legrégebben hivatásos artistákat. Ez mind arra mutat, hogy ennek az országnak volt erre igénye, volt egy energia, ami ezt az egészet életre hívta. Ezt az örökséget tovább kell vinnünk, és célunk, hogy a mi általunk rátett szűrővel újra divatba hozzuk.

Hogyan születik meg egy produkció, egy koreográfia? Csapatmunka eredménye?

Vági Bence: Mindenki részt vesz a koreográfiák alkotásában. Nem hiszek abban, hogy egy emberben minden megvan, de egy rendezőnek kell, hogy mindenre rálátása legyen. A produkciók zenéjét Sárik Péter dzsesszzongorista szerzi, de ebbe a folyamatba is bevonjuk a társulatot. Az egyre jobbra való törekvés mindenképp egy csapatmunka eredménye. Létrehoztunk egy olyan kreatív alkotóműhelyt, amiben nemcsak mi vagyunk, mi létezünk, hanem bevonunk kortárs táncosokat, zenészeket. A legutóbbi produkciónkat hat dzsesszzenész kíséri élőben, ami egy nagyon különleges hangulatot teremt a színpadon. Számomra nagyon fontos a műhelyben való gondolkodás, igyekszünk más társművészeket is bevonni, hiszen ez része a műfaj megújításának. A szabad gondolkodás felé megyünk, a társulat tagjai is egyre jobban nőnek fel a feladathoz, és egyre több lehetőséget kapnak arra, hogy részesei legyenek a kreatív folyamatnak. Van olyan jelenet, amit én rajzolok meg, de akad olyan eset, amikor az artistáktól jön az ötlet és az inspiráció.

Recirquel artisták gyakorolnak a Müpa próbatermében.Fotó: Szabó Gábor - Origo

Azt olvastam egy interjúdban, hogy te ki is próbálod az eszközöket, amiket az artisták használnak…

Vági Bence: Párszor le is sérültem (a társulat tagjai gúnyosan nevetnek). Ez az első időszakban történt, amikor az első trapézszámot csináltam három lánynak, és folyamatosan nekik magyaráztam, hogy mit hogyan kellene, és persze letorkolltak. Végül felmentem a trapézra, persze halálfélelmem volt, de kipróbáltam. Táncos vagyok, a testnek a kontrollját pontosan értem és érzem, bele tudom magamat helyezni abba, amit csinálnak.

Mindannyian cirkuszos családból származtok?

Pintér Áron, artista: Fura, mert mindenki úgy képzeli el az artistákat, meg az artistaképzőt, hogy valaki családi kapcsolatokon keresztül kerül be az iskolába. Amikor én jártam oda, száz diákkal egyetemben, csupán egy ember volt, aki dinasztiából származott, de az is ilyen egy-két generációs kapcsolat. Mi civil gyerekek vagyunk.

Vannak esések, amik kivédhetetlenek, de ők mégsem félnek.Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mennyivel másabb fizikai és érzelmi szempontból egy ilyen előadás a hagyományos cirkuszhoz képest?

Illés Renátó, artista: Végig jelen kell lenni, ezért nehezebb, mint a hagyományos cirkusz. Mivel egymásért is felelünk, nem csak a saját számunkért, mindenkire figyelni kell. Azalatt a két és fél, három óra alatt nemcsak azzal járulsz hozzá az előadáshoz, mint amivel megvásároltak egy cirkuszhoz, például, hogy kutyákat fogsz idomítani, hanem részt veszel a darab elejétől a végéig. Egy ívet kell, hogy felrajzoljál, és a nézővel érzékeltetned kell, hogy mi történik, érzelmeket kell kiváltanod belőlük.

Herczeg Richárd, artista: Nekem a táncos részek még a mai napig nehézséget okoznak, de amikor betanulja az ember, jó érzés, hogy valami különlegeset tett hozzá az előadáshoz, nemcsak megcsinálja a trükköt, hanem színesíti is a produkciót.

Czigány Judit, énekes: Amikor - úgy egy éve - ide kerültem a társulathoz, én is elkezdtem erősíteni az artistákkal, de egy jó hónap után le is sérültem. Ők már gyerekkoruk óta ezzel foglalkoznak. Olyan fizikai igénybevétel szükséges, amit nem is lehet huszonévesen elkezdeni. Mindennap látom, hogy mennyit dolgoznak azért, hogy egy-egy mutatvány a színpadra álljon. Végig nagyon észnél kell lenni.

Illés Renátó, artista: Vannak olyan esések, amiket nem lehet kivédeni, kapálózhat az ember, de hiába. A sérüléseinket pedig egy dobozban tartjuk, és néha előveszünk egyet-egyet. Nálam a legrosszabb időpontokban szokott előjönni, bemutatók előtt két héttel, ezért már félünk új darabot készíteni. (nevet)

A magyar Recirquel társulat hamarosan Franciaországba megy turnézni.Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mik a tervek? Mentek-e turnézni, készülőben van-e már új darab?

Illés Renátó, artista: Megyünk két hétre Franciaországba. Én az első turnénknak hívom, mert voltunk már néhány országban különböző fesztiválokon tavaly nyáron, de ez az első olyan európai turnénk, amin színházakban fogunk fellépni, nem szabadtéren.

Vági Bence: Komoly, nagy színházakba megyünk főleg Dél-Franciaországba, hol kettő, hol három előadás erejéig. A tervek még titkosak, egyelőre a meglévő három darabunkat szeretnénk a jövő évben turnéra vinni, és reálisan úgy egy év múlva akarunk nekiállni egy újabb darabnak. Elég nagy nemzetközi érdeklődés van a társulat iránt, majdnem minden előadásunkon ott van most már egy-egy külföldi színházigazgató, hogy megnézze a munkánkat. Jövő héten például jönnek megint Franciaországból, Spanyolországból. A Társulat munkáját az előadások minősége alapján ítélik meg, a saját lábunkon állunk, ezért piacképes produkciókat kell bemutatnunk. Külföldi vendégeink mind elismeréssel nyilatkoznak a munkánkról, és számos meghívást kaptunk a következő évekre.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Beszéljünk egy kicsit A meztelen bohócról. Mi volt a célod, milyen érzelmeket akartok bemutatni?

Vági Bence: A lemeztelenedést, a szó átvitt értelmében. Vagyis hogyan lehet a különböző rétegeket magunkról lehámozni. A darabban egy folyamatot látunk, ha az ember levesz minden réteget, egyszer csak eljut egy pontig, ami a lélek. A bohóc is egyre meztelenebbé válik, nemcsak a jelmeze tűnik el, hanem véget ér a pályafutása. A hangsúly nem a halálán van, hanem azon, hogy minden ember rákényszerül egyszer arra az életében, hogy szembesüljön önmagával, amivel azt gondolom, hogy jobb minél előbb szembenézni. Azt látom, hogy a ma születő darabok legnagyobb nehézsége az érzelmek kifejezése. Nekünk célunk, hogy érzelmet közvetítsünk, hogy azt általunk a néző is átélje. Azt gondolom, hogy a kortárs művészetben az érzelmek kezdenek elfogyni. A mi előadásaink végén a nézők általában sírnak. Amikor itt volt Frédéric Jérôme, a Folies Bergère igazgatója, aki egy szót sem értett magyarul, azt mondta az előadás végén a társulatnak, hogy ez az előadás gyógyszer, gyógyír az emberek lelkének.