Szörfoktatás novemberben – A Beach Boys Budapesten

Beach Boys koncert az Arénában

Bár nem fiatalok, mégis egyértelműen lejött, hogy nem hintaszékben gubbasztó papikról van szó. Folyamatosan ment a viccelődés, egymás ugratása. Ott voltunk a Beach Boys első magyarországi koncertjén.

A The Beach Boys zenekart senkinek nem kell bemutatni. Az egyik legrégebb óta aktívan játszó együttes. Az 1961 óta töretlenül működő banda elég sok címet bezsebelt pályafutásuk 53 éve alatt: Amerika zenekara, a legtöbb lemezt eladott együttes, harminchat kislemez az USA Top 40-ben, ötvenhat Billboard 100-as dal és még sorolhatnánk. A hivatalosan is kimondott „legnagyobb hatású zenekar” cím náluk teljesen alátámasztott. Nincs olyan ember a világon aki – ha nem is köti a zenekar nevéhez – ne ismerné a dalaikat.

Folyamatosan tartják az ismertséget, mivel a legtöbb, filmben elhangzó betétdalt is ők jegyzik. Hogy csak párat említsünk: I Get Around a Nicsak ki beszél-ből, a Kokomo a Koktél-ból, vagy ha nem akarunk időben ennyire visszamenni, a Wouldn’t It Be Nice is rendszeresen felcsendült Az 50 első randi című filmben.

The Beach Boys koncert az Arénában. Fotó: Bielik István - Origo

A színpadkép elsőre sejtette, hogy el fog kapni minket a hamisítatlan kaliforniai tengerpartok szörffílingje. Pálmák között szépen felsorakoztatott szörfdeszkák sora kezdte izgalmassá tenni az estét. A 20 órás kezdés csak negyed órát csúszott, és meg is érkeztek az „öregfiúk”. Mivel a zenekar az 53 év alatt többször átalakult, személyes problémák, mentális zavarok és drogfüggőségek miatt, a jelen felállásban Mike Love és Bruce Johnston tart ki a régiek közül. Ettől függetlenül a második dalnál már rájöhetett a közönség, hogy a jól bevált Beach Boys-hangzást fogja kapni.

Most először koncerteztek Magyarországon. Fotó: Bielik István - Origo

Azt várná az néző/hallgató, hogy 53 év folyamatos zenélés és az elmúlt idő kifog ezeken a srácokon, de ez korántsem érezhető náluk. Olyan tökéletes vokálkoncepciót nyomtak le élőben, hogy azt bármelyik mai „üdvöske” megirigyelhetné. Nem voltak félresiklott hangok. A jelenlegi hét tag mindegyike olyan felépített vokálszekciót alkotott, hogy a néző, ha becsukta a szemét, nem mondta volna meg, hogy éppen nem 1963-at írunk. Énektudásukat egyénenként is megvillogtatták, mivel majdnem mindenkinek volt szóló dala.

Ami még külön dobott a hangulaton: ennyi ismert sláger mellett nem átallottak becsempészni a repertoárba, egy kis tisztelgés gyanánt, néhány dalt más előadóktól. Megmutatták, hogy nincsenek leragadva a tengerparti rock ’n’ rollnál, bedobták a Credence Clearwater Revivaltól a Cottonfields című country slágert, a Rock’n’Roll Music-ot Chuck Berrytől és a mesterien hozott doo woop előadásmódot a Why Do Fools Fall In Love című Frankie Lymon-dalban.

Nagyon közel hozta a zenekart a nézőkhöz, hogy minden szám között ment a sztorizgatás: ki mikor írta az adott dalt, hogy George Harrisonnal Indiában miket éltek át, és sorolhatnánk. Ezeket megtámogatva a folyamatosan futó felvételekkel a hatalmas videokivetítőn. Miközben játszották a slágereket vagy az adott korabeli videoklip ment, vagy egy összevágott montázs szörföző csajokról a hatvanas évekből, de családi fotók, hot rod versenyek és megannyi felvétel gondoskodott az időutazásról.

A régi tagok közül már csak Mike Love és Bruce Johnston tagja a zenekarnak. Fotó: Bielik István - Origo

Bár nem fiatalok, mégis egyértelműen lejött, hogy nem hintaszékben gubbasztó papikról van szó. Folyamatosan ment a viccelődés, egymás ugratása. Még egy fiatal előadótól sem sűrűn látunk a hasonló műfajokban olyat, hogy ugrál, letérdel a színpadon, vagy éppen amikor a dobos nem kezdi el időben a dalt, akkor egyszerűen két méterről ráöntenek egy palack vizet. Mindezt hetven fölötti „bácsik” nyomták. Viccelődésből sem volt hiány: mikor egy már-már melankolikusan előadott történet alatt – ami patriotizmusról, egyenruhákról szólt – majdnem meghatódott a közönség, a végére kiderült, hogy igazából a dél-kaliforniai pomponlányok iránti tiszteletről van szó.

A magyar nézők pedig végig vették a lapot! Szinte nem volt olyan dal, amit a jelenlévők ne egy emberként énekeltek volna a zenekarral, hatalmas öröm, nevetés és jókedv jellemezte az egész koncertet. Egy szünetet beiktatva több mint két óra tiszta játékidőt élvezhettünk végig.