"Jó sorunk van, még ha nehéz is" - a Csík zenekar a Quartnak

2014.12.08. 10:17

Csík János és a zenekar története az eperfahangú hegedűtől az első fellépésen át a mára hagyománnyá vált óévbúcsúztató koncertig.

Egy vasárnapi ebédet megúszó, nagyra nőtt nyúlon és néhány, még gyanútlanul kapirgáló szárnyason keresztül jutunk el a Csík zenekar stúdiójába, amely az egyik zenekari tag házának végében található. Az együttes már javában készül a decemberi óévbúcsúztatóra. A koncert előtt pár nappal mutatja be Csík János a születésnapi albumát, mely egyfajta visszaemlékezés az elmúlt 50 év meghatározó pillanataira. Erről és a zenekar óévbúcsúztató koncertjéről beszélgettünk a tagokkal.

Hamarosan megjelenik az Úgy élni, mint a fák című születésnapi albuma, melyen olyan pillanatokat idéz fel, amelyek meghatározóak voltak az életében. Hogyan emlékszik vissza a hegedűvel való találkozásra?

Csík János: Az első találkozásom a hegedűmmel az egy zeneiskolai történet volt, mert az édesapám – nyugodjon békében – nagyon fontosnak tartotta a népzenét. Miután meghalt, nem volt, aki szorgalmazza, mert én meg inkább focizni szerettem és játszani. A második alkalom a hetvenes évek végén lehetett, amikor kezdődött a középiskola. A néptáncos barátokkal összefogtunk, hogy mi lenne, ha elővennénk hangszereket, és kipróbálnánk a népzenét. Akkoriban lehetett kapni ötszáz forintért tokkal-vonóval együtt jó hamis hegedűt, amit el is neveztem eperfahangúnak. Borzasztó nagy lelkesedéssel próbáltuk játszani a dallamokat, három ugrósdallamot meg is tudtam tanulni, mire fellépésre mentünk.

Csík János, Csík zenekarFotó: Polyak Attila - Origo

Megvan még az a hegedű?

Elajándékoztam az egyik kedves barátomnak, aki szintén meg akart tanulni hegedülni. Mondtam, hogy én is ezen a hangszeren tanultam meg játszani, hátha neked is sikerül.

Hol volt az első fellépése?

Csík János: Kecskeméttől nem messze van egy Tőserdő nevű Holt-Tisza-ág, ott található egy üdülőterület, Lakitelek. Lezsák Sándor (költő, író, politikus) akkoriban ott volt tanító. Gyereknapon meghívott engem és a barátaimat muzsikálni. És mi boldogan mentünk a három ugrós tudásunkkal, amivel sikerült megtáncoltatni a gyerekeket. Így, itt kezdődött a történetem.

Azóta eltelt jó pár esztendő, az 50. születésnapját ünnepli decemberben. Ennek kapcsán jelenik meg az Úgy élni, mint a fák című album. Mi ennek a lemeznek a története, és milyen dalok lesznek az albumon?

Csík János: Valamikor még tavaly került szóba, de nem is igazán az én ötletem volt. Presser Gábor már évek óta meghív minket magához ebédelni, és az asztalnál szóba hozta, hogy sokszor muzsikáltunk már együtt, és szereti, ahogy én a műsort vezetem a színpadon. Felvetette, hogy írjak le történeteket, majd ő zongorázik mellé, s így készítsünk egy lemezt. Hittem is meg nem is a történetet, de leginkább nem hittem benne. Aztán csak eltelt egy fél év, Presser kérdezte, hogy áll a dolog, én meg elszégyelltem magam, mert nem foglalkoztam vele. Megkérdeztem sok régi kedves barátot is, hogy mit szól hozzá, illetve hogy érdemes-e, szabad-e nekem ilyet csinálni. Többen mondták, hogy igen, ők is megtették volna, de ezért, vagy azért mégsem. Nagy kockázat ez bizonyos szempontból. Volt, aki jól tette, hogy belevágott egy ilyen lemez készítésébe, és volt, aki bánhatja. Az én esetemben ez majd most derül ki. A lemezen hallható lesz vers, autentikus népzene és feldolgozás is. Igazából azok a gondolatok születtek meg, melyeket az évek során egyfajta indíttatásként megéltem. Pillanatok, amik elindítottak, hogy szeressem a népzenét, illetve azok a gondolatok, érzések, melyeket a sok-sok év alatt megért az ember. Mikor épp szerelmes, gyötrődik, fáj, vagy bánat éri az embert, de ide tartozik a kedves egymásra figyelés, vagy az, amikor az ember csendesen ül fáradtan, akár a mai időben, egy kávéházban, és hallgat valami muzsikát. Ez a lemez egyfajta élettörténet, egyfajta zenei világ, ízlés, amit magaménak érzek.

A zenekar is egy szép és sikeres pályát futott be, aminek a növekedésével az óévbúcsúztató koncert is kinőtte magát. Hogyan vált ez a koncert mára hagyománnyá?

Szabó Attila: Az óévbúcsúztatónk egy házibuliból indult. Nem véletlenül esett december 30-ra, a Jani akkor ünnepli a születésnapját. Meghívta magához vacsorára a zenekart és a barátokat, hogy megbeszéljük, milyen volt az év. Egy idő után kicsi lett a lakás, átmentünk egy étterembe, majd egy nagyobb étterembe, majd a kecskeméti kamaraszínházba. Azt is kinőttük, feljöttünk Budapestre a Fonóba – náluk jelennek meg a lemezeink –, az is kicsi lett két-három év után, és akkor átköltöztünk a Millenárisba, két év után az is kicsi lett. Ez így szépen fejlődött, és most a SYMA-csarnoknál tartunk.

Csík zenekar, Balról: Makó Péter; Szabó Attila; Majorosi Marianna; Barcza Zsolt;Fotó: Polyak Attila - Origo

Idén Rúzsa Magdi lesz a meghívott vendég. Vele hogyan kezdődött a kapcsolat?

Csík János: A Tisza-vidéki árvízkárosultaknak egy televízió-műsor keretében szerveztek egy jótékonysági rendezvényt, ahol együtt léptünk fel Magdival. Szóba került az együttműködés, de ezek az elején mindig bizonytalan dolgok.  A mai napig is vannak ilyen gondjaink, hogy legyen, ne legyen, más előadóknál is, hiszen nem biztos, hogy jól áll neki a népzenei változat. Az biztos, hogy az a fajta együttműködés a Magdival, ami eddig összeállt, az jól sikerült, olyannyira, hogy az Egyszer című számot rengetegen hallgatták meg. Föl is került a legutóbbi lemezünkre bonus trackként.

Majoros Marianna: Az áprilisban megjelent, Amit a szívedbe rejtesz című lemezünk képezi a repertoár alapját. Ehhez még társulnak olyan számok, amik közönségsikernek számítanak. Illetve elkészült egy-két új dal is. Mindig vannak újdonságok, attól nem állt le az élet, hogy meglett a lemez. Nem úgy szoktunk dolgozni, hogy eltűnünk pár hónapra elkészíteni egy anyagot – pedig néha jó lenne (nevet) – de ez nekünk nem működik a gyakorlatban. Folyamatosan készítjük az anyagokat.

Honnan gyűjtitek az ötleteket, az anyagokat?

Szabó Attila: Vannak saját gyűjtéseink, elég régóta megy már ez a folyamat, a népdalgyűjtés. Nagyon sok gyűjtés közkézen forgott. A hetvenes évek eleje óta, amikor ez a táncházmozgalom elindult, rengetegen mentek népdalokat gyűjteni „amatőrként” magnóval, később pedig már videokamerával. Ennek köszönhetően viszonylag nagy és széles autentikus bázis alakult ki. Ma, ha valakinek szüksége van autentikus népzenei anyagra, akkor elmegy a Hagyományok Házába, és ott mindenhez hozzájuthat, hiszen már ott is folyik ennek a hatalmas anyagnak a rendszerezése, tárolása, nem csak az Akadémia Zenetudományi Intézetében, így mindenki számára hozzáférhető. A zenekarból mindenki általában a saját ízléséhez közel álló anyagot hoz magával. Van, hogy csak az alapok érkeznek, van, hogy már szinte teljesen kész a szám. Végső formájukat viszont mindig egy közös összemuzsikálás után érik el.

Majorosi Marianna: Attila hozza azokat a dalokat, amik másfajta műfajból kerülnek ki.

Szabó Attila: Volt olyan eset, hogy megesküdtem volna rá, hogy a többiek imádni fogják ezt a dalt. Miután meghallgatták, csak annyit kérdeztek, van még? Azt hittem meg fognak bolondulni érte, végül senkinek nem jött be.  

Csík zenekar, Majorosi Marianna, Szabó AttilaFotó: Polyak Attila - Origo

Mondhatni azt, hogy rajtatok keresztül, vagy nektek köszönhetően újra divatos és népszerű lett a népzene?

Szabó Attila: Történelem-ének-zene szakos tanár vagyok, és amikor a gyerekeknek mutattam a népzenét, nem értették meg, nem fogta meg őket ez a fajta zene, ez a fajta táncházi kultúra. Bartók Béla és Kodály Zoltán már 1906-ban a Magyar népdalok énekhangra és zongorára című kiadvány előszavában kifejtette, hogy a magyar népdalok kiadásának célja és módja kétféle lehet. Az egyik, ha lexikonszerűen, válogatás nélkül kiadunk mindent a teljességre való törekvés jegyében, a másik, ha válogatunk a javából, és azokat megfelelően feldolgozva tárjuk a közönség elé. Vagyis megfelelő ruhát kell rá adni, hogy ha a mezőről behozzuk a városba. Ez volt az alapgondolat, amikor elkezdtünk kortárs könnyűzenei dalokat feldolgozni. Lovasi András számait szerették a fiatalok, és fontos volt, hogy mi is egyetértsünk a dalok mondanivalójával. A Kispál és a Borz dalai kultúrtörténeti szempontból szerintem ugyanolyan fontosak, mint például a Csiszár Aladár-népdalok. Részei a magyar zenetörténetnek, és egy generáció nőtt fel a számaikon. A feldolgozásokon keresztül ismerkedtek meg sokan a gyerekek és fiatalok közül például a kalotaszegi népdalokkal.

Melyek azok a népzenei területek, melyeket jobban preferáltok?

Majorosi Marianna: Mindannyian a népzene világából jövünk, de külön-külön tanultuk, más forrásból, másféle úton-módon. A másik, ami befolyásolja, hogy mindenki másfajta hangszeren játszik, s egy bizonyos szinten ez is megszabja, hogy ki, mit hallgat. Én inkább énekes felvételeket hallgatok. Sok esetben zene nélkül gyűjtik a népdalokat. A magyar-szlovákot például nagyon szeretem, bár olyan zenét keveset játszunk. Nyilván ha jön egy bizonyos típusú szám, akkor abból nem készítünk többfélét.

Szabó Attila: Mindannyian nagyon szeretjük például a kalotaszegi népzenét, János számára nagyon kedves az észak-mezőségi muzsika, illetve a Felső-Tisza-vidék. Odavaló kötődés miatt sokan szeretjük a Gaga-mente és a Jászság zenéjét, dalait. Tulajdonképpen hosszasan lehetne sorolni. De azért I love Magyarpéterlaka!

Ha már szóba kerültek a népdalok, akkor néptánc. A Fitos Dezső Társulat fog fellépni veletek a koncerten.

Csík János: A hosszú évek során mindig voltak velünk táncos történetek. A tavalyi huszonöt éves jubileumi koncertünkön is felléptek, nagy sikerük volt mind a szervezők, mind a közönség részéről. A decemberi óévbúcsúztató koncerten hangsúlyosabb lesz a szerepük. Sokféle feladatot kapnak, lesznek olyan részek, amikor kifejezetten a táncosok kerülnek hangsúlyosabb szerepbe, nem lesz zenei kíséret, hanem ők maguk a lábdobogásukkal fognak zenélni, de lesz, amikor egyfajta díszletként, egyfajta háttérelemként működnek közre.

Csík János, Csík zenekarFotó: Polyak Attila - Origo

Még nem tartunk az év végén, de vontatok már le valamit erről az esztendőről?

Csík János: Anélkül, hogy az ember ne ilyen sablonos, általános mondatot mondana, hasznos évet zárunk. Az egymásra való odafigyelés jobb ízű volt, igazán a lényeggel törődtünk. Idősödött az együttes, bölcsebben végezte a munkáját. Ha sikeres egy zenekar, egyfajta elvonási tünetei lesznek, ha nem tud a közönség előtt lenni, vagy nem hallja azt a kedves tapsot tőlük. Ez egy annyira jó dolog, hogy hiányozni kezd. Szeretjük, amit csinálunk. Azt akarom érzékeltetni, hogy jó sorunk van, még ha nehéz is, de jó, hogy ezt csinálhatjuk. 

Nagykoncertjüket december 30-án láthatjuk a Syma Csarnokban, további infókat itt találsz!