Teszi a dolgát a Magyar Orkán, és újra pályázik

eszenyi enikő interjú
Vágólapra másolva!
Eszenyi Enikő több mint 30 éve a Vígszínház tagja, öt éve igazgatja is a színházat. Örül, hogy színészként részt vehet a cseh, szlovák és magyar koprodukcióban született 1914 című előadásban, amelyet Robert Wilson világhírű amerikai rendező, képzőművész állított színpadra Prágában, és amelyet Európa több nagyvárosában is bemutatnak. Nyáron két filmet is forgattak vele, és tavasszal Molnár Ferenc A testőr című vígjátékában fog játszani a Pesti Színházban.
Vágólapra másolva!

Percre be van osztva az életed, és ez így megy már ötödik éve, amióta igazgató is vagy. A Kossuth-díjon kívül nagyon sok szakmai kitüntetésed van, de különösen figyelemreméltó a Tolerancia- és a Radnóti Miklós antirasszista díj. Ez azt jelenti, hogy figyelsz az elesettekre, a segítségre szorulókra, és teszel is értük?

Igen, ez is belefér az életembe. Mielőtt jöttél, az Ódry Árpád Színészotthon karácsonyi ünnepségén vettem részt. Minden évben, amikor eljön a karácsony, elviszem ajándékba a VÍGnapon összegyűjtött pénzt, amit a társulat által készített sütemények eladásából rakunk össze, és ezt az összeget mindig a színészotthon számára ajánljuk fel. Minden év szeptemberében nyílt napot tartunk a Vígszínházban, ekkor a látogatók benézhetnek a kulisszák mögé, és különféle programokon vehetnek részt.

Egy olyan nagy színház, mint a Víg, megköveteli, hogy mindig készen álljak Forrás: © Dömölky Dániel (Deephoto.Hu)

Idén már olyan sokan voltak kíváncsiak ránk, hogy a tömeget nem tudtuk a színházban tartani, ezért a Ditrói Mór utcában felállított hosszú asztalra pakoltuk ki a süteményeinket. A Víg-sütiből befolyt pénzt vittem ma el Csőre Gábor színészkollégámmal együtt, aki fellépett az otthon karácsonyi műsorában. Este pedig a színházban jótékonysági előadást tartottunk, amit a Magyarországi Gyermekmentő Szolgálat szervezett. Néhány napja a Szent Margit Kórház egyik fontos orvosi műszerének beszerzéséhez tartottunk jótékonysági előadást.

Honnan ez a sok energia benned?

Nem tudom pontosan megmondani, mert egy olyan nagy színház, mint a Víg, megköveteli, hogy mindig készen álljak.

A prágai színházi kollégáid Magyar Orkánnak neveztek el. Amikor Örkény István Tóték című darabját rendezted a 2000-es évek elején a Divadlo Bez zábradlíban (’színház korlátok nélkül’), akkor az Őrnagyot alakító Oldrich Kaiser, a legnevesebb cseh színészek egyike azt nyilatkozta rólad, hogy amilyen kicsi vagy, olyan nagy és erős.

A prágaiak nagyon jók és kedvesek hozzám, mindig nyitottak voltak a közös munkára. Az 1914 című előadás koprodukcióban készült. A Svejk, a derék katona és Az emberiség végnapjai (Karl Kraus) című műből szerkesztett történelmi revüt a Prágai Nemzeti Színház, a Pozsonyi Nemzeti Színház és a budapesti Vígszínház közösen készítette Robert Wilson rendezésében. Áprilisban volt a bemutató Prágában, majd októberben láthatta a budapesti közönség.

Eszenyi Enikő a Robert Wilson rendezte történelmi revüben, az 1914-ben Forrás: Szkarossy Zsuzsa [email protected]

Nemsokára Reimsbe megyünk vele, a rangos nemzetközi színházi fesztiválra, és már tudjuk, hogy az előadást fölveszi a francia televízió. Nagyon örülök az európai bemutatóknak, mert külföldön a Vígszínházat és Magyarországot is képviseljük, és sok érdekes, értékes művésszel találkozhatunk. Idén áprilisban, amikor a darabot megint Budapesten játsszuk, eljön Robert Wilson, és előadást tart a nagyszínpadon. Különleges esemény lesz, színháztörténeti jelentőségű.

A sok elfoglaltságod mellett újabb igazgatói pályázatot írtál. Mi van benne és mikor kell beadni?

Hivatalosan még nincs kiírva a pályázat. A művészi elképzeléseim és színházi terveim nem változtak az elmúlt egy év alatt. Színházeszményemben követem a nagy elődöket, például az első igazgatót, az európai formátumú Ditrói Mórt, akit Kolozsvárról hívtak ide, és megteremtette a 20. századi korszerű magyar színjátszást.

Hogy szükség van arra, amit csinálunk, arról mindennél jobban árulkodnak a számok: három játszóhelyünk 1700 nézőt tud befogadni, az előző évadban 581 előadásunk volt 352 ezer látogatóval, ami 20 ezerrel több az előző évinél, és 11 bemutató.

Az 1914 című előadás koprodukcióban készült Forrás: © Lucie Jansch

Van terved arra az esetre, ha más személy mellett dönt majd az igazgatói posztra a fenntartó? Pályáznál más színházhoz, vagy maradnál, ha fölkérnének, hogy legyél az új igazgató mellett művészeti vezető?

Bízom a szakmai döntésben, és teszem a dolgomat.

Hogy látod, milyen a nagy színházak helyzete ma?

Nehéz. Sokan a könnyű műfaj felé fordulnak, ezért is vagyok büszke arra, hogy mi klasszikus drámák és értékes kortárs színdarabok bemutatásával tartunk fent egy sokszínű, erős prózai repertoárt. A társulat és a műszaki személyzet is nagyon alacsony fizetés mellett, hihetetlen odaadással és alázattal dolgozik. Szeretnék ezen változtatni, a munkájukat anyagilag jobban megbecsülni, mert nagyon megérdemlik.

Ha jól láttam a színház programjából, a szenteste kivételével minden nap előadások lesznek az év utolsó napjáig.

Igen, pedig milyen jó volna a társulat valamennyi tagját kicsit elengedni, hogy lazítsanak, de 25-én már dupla előadásokat játszunk mind a két színházban. Én például 26-án, karácsony másnapján a Vágy villamosában játszom Blanche szerepét a Pesti Színházban. Szilveszterkor a nagyszínházban Gogol A revizor című magyarosított tragikomédiája megy sok meglepetéssel, tombolával, amelyen jegyeket, bérleteket lehet nyerni. A Pestiben a Sógornőkkel búcsúztatjuk az óévet.

A vágy villamosában játszom Blanche szerepét Forrás: Vígszínház

Korábban sokat filmeztél, több mint 25 játékfilm és 25 tévéjáték fűződik a nevedhez. Úgy tűnik, ez az utóbbi években háttérbe szorult.

Nem panaszkodhatok, nyáron két filmet is forgattam. Kern András régi barátom és Víg-beli társam rendezésében és főszereplésével játszom a Gondolj rám című filmben, amelyet márciusban mutatnak be a magyar mozik. Paczolay Béla a stand uposok világáról készítette a Dumapárbaj című filmet, abban egy menedzsert játszom, egy loboncos, vörös hajú nőt. Nagyon jó volt ennyit forgatni, nagyon élveztem az új közeget, jó volt sok új, tehetséges emberrel megismerkedni. Remélem, mindkét filmet szeretni fogják a nézők.

Kern András régi barátom és Víg-beli társam rendezésében és főszereplésével játszom a Gondolj rám című filmben Forrás: Gál Bereniké

Az argentin születésű Ferenc pápa a minap ünnepelte 78. születésnapját a Vatikánban. És hogy otthon érezze magát, a Szent Péter téren fölcsendült az argentin zene és kétezer ember elkezdett tangózni.

Ez nagyon szép!

Erről jutott eszembe, hogy régebben több sikeres önálló ested is volt, köztük egy tangóest, és lemez is készült E Tangó címmel. Már nem táncolsz?

Nem, mert nincs rá időm, bár lételemem a tánc. Az 1914 című darabban például nagyon fontos a mozgás. A színészek erőteljes fizikai jelenlétére épül, sok absztrakt, stilizált mozdulatra, lassú mozgássorokra. Tudod, milyen nehéz lassan menni? Nagyon!

Úgy hallottam, hogy külföldre is hívtak rendezni.

Szentpéterváron Albee Nem félünk a farkastól című drámáját állítom színpadra, júliusban lesz a bemutató. Rossini Hamupipőke című vígoperája lesz első operarendezésem a Prágai Állami Operaházban, és felkérést kaptam a Tel Aviv-i Cameri színháztól és a Szlovák Nemzeti Színháztól is. Persze mindig a Vígszínház az első, ez az én anyaszínházam.