A fotósorozatnak a művész a következő, elég találó címet adta:
Ad absurdum (testek, amik már nem bánnak semmit).
Giordano az elesés kissé megalázó, kínos mivoltából indult ki, és abból az abszurditásból, amit egy kifacsart lábú, a járdaszegélyen átesett emberi test látványa okoz. Ugyanakkor az arc nélküli modellek anonim bukásait a művész a fényképeken azzal ellenpontozza, hogy sztereotip karaktereket szerepeltet: a copfos kislány a lufijaival, a szilveszteri buli koktélruhás csaja, a szökésben lévő apáca mind-mind ugyanúgy végzik, elhasalva, arccal az földnek.
A koncepciót két igazi hasra esés ihlette. Egyrészt a művész átesett a biciklijén, másrészt egy barátja eltörte a lábát. Ezek után tette Giordano azt a megfigyelést, hogy az emberek az elesések során igyekeznek védeni személyes tárgyaikat, akár saját testi épségük kockáztatása árán is.
A közhelyes, elrajzolt karakterek miatt a gondosan beállított, legapróbb részletekig megtervezett képek érdekes példázattá válnak, és felvetik a lehetőséget:
az elvágódott emberek éppen azért hasaltak ilyen nagyot, mert egyfolytában személyes tárgyaikkal voltak elfoglalva.
Mintha az értékrendjük is a feje tetejére állt volna, amit követett testük abszurd kifacsarodása.
Mindenesetre Giordano joggal pályázhat a legkínosabb képsorozat megalkotójának címére: munkáit alig lehet - egy kis kárörvendéssel és elfojtott nevetéssel vegyes - szörnyülködés nélkül végignézni.
Giordano Instagramján egyébként a közel száz képből álló teljes sorozat megtekinthető.