Megint elemében van Milo Moiré, a düsseldorfi székhelyű önjelölt performanszművész, aki két héttel ezelőtt ledobta gönceit és besétált egy múzeumba, fedetlen kebleit pedig egy csecsemővel takarta el.
Maga a münsteri múzeum kiállítása is a meztelenségről szólt, úgyhogy az eredetiséggel nem feltétlenül vádolható művésznő nyilván a meztelen test univerzális szépségére akarta felhívni a figyelmet. Vagy épphogy a semlegességére. Vagy arra, hogy egy festményen csodáljuk a pucér testet, a valóságban viszont tabukkal vesszük körül. Vagy úgy általában a művészet és a valóság között feszülő ellentmondásra.
Mindenesetre az biztos, hogy valamire nagyon fel akarta hívni a figyelmünket.
És ezért mi nem fogjuk hibáztatni.
Moiré művészi karrierje - mármint művészi pucérkodása - egyébként nem most indult. Tavaly például meztelenül szült meg egy festményt egy téren Bázelben. Ez egészen pontosan úgy nézett ki, hogy a vaginájába helyezett festékes tojásokat egy üres vászonra potyogtatta. A széttört tojások összefröcskölték a vásznat.
Egy másik alkalommal anyaszült meztelenül buszozott át a városon, ezt a performanszát Script System címmel illette. Bőrére azoknak a ruhadaraboknak a nevét írta filccel, amiket nem vett fel aznap.
Azért egy-két érdekes kérdést biztosan felvet Moiré mostani akciója. Például nehéz nem észrevenni, hogy Moiré teste látványosan megfelel a mai mainstream maszkulin elvárásoknak: fiatal, vékony, szőrtelen, homokóra alakú. Ahogy Boticelli Vénusza is megtestesített egy nőideált, csak éppen egy másikat.
Ha innen nézzük, Moiré performansza nem felháborító, hanem inkább közhelyes: nincs elcsépeltebb témája a vizuális művészeteknek, mint a szép női test.
Ugyanakkor Moiré-től nagyon szép idézeteket lehet olvasni a honlapján a meztelen testről. Azt írja például, hogy a test univerzális és szabad, nem határozza meg a közvélekedés, a divat vagy az idő. A meztelen, sérülékeny test látványa szerinte közelebb hozza egymáshoz az embereket, és erőssé teszi a pucérkodó személyt. Ezzel nincs szívünk vitatkozni.