A 2011-es népszámlálás adatai szerint Magyarországon 460 ezer fő él valamilyen fogyatékossággal, ami a lakosság 4,6 százalékát jelenti – és ez a szám még nem tartalmazza a tartós betegségben szenvedőket. A leggyakoribb fogyatékosság a mozgáskorlátozottság, emellett sokan küzdenek látás-, illetve hallásszervi nehézségekkel, valamint mentális problémákkal.
„Az olyan hétköznapi dolgok is számos kihívás elé állítják őket, mint például a szórakozás. Pedig mintegy 68 ezer fogyatékossággal élő fiatal van, és többségük örömmel részt venne az éjszakai életben” – mondja Gyulavári Ágnes, a Fehér Paradicsom Klub egyik vezetője. A klubban az alapítók szándéka szerint
a fogyatékossággal élők és épek megkülönböztetés nélkül érezhetik jól magukat.
„A Fehér Paradicsom az inklúzióra, vagyis a különböző lehetőségekkel rendelkező emberek közötti kölcsönös nyitottságra és elfogadásra helyezi a hangsúlyt” – magyarázza Rácz Katinka projektvezető.
Mint mondják, „az éjszaka egyelőre közel sem akadálymentes”. A szórakozóhelyeket ugyan kötik bizonyos előírások – mint az akadálymentes mosdó kialakítása –, de ez csak a jéghegy csúcsa. Az első nehézséget mindjárt az odajutás jelenti: kerekesszékesként már az éjszakai tömegközlekedés is problémás, és a fogyatékossággal élőknek segítőket is sokkal nehezebb találniuk az éjszakában.
"A legtöbb elérhető szórakozási lehetőség mind a helyszínt, mind pedig a megszólított közönséget tekintve szegregált.
Nincs olyan színtér, ahol a másság természetes módon van jelen. A nagyothallóknak például a villogó fények, vagy akár egy L alakú asztal is nagy problémát okozhat azáltal, hogy ellehetetleníti a szájról olvasást” – mondja Gyulavári Ágnes.
A vegyes képességű önkéntes csoport által szervezett Fehér Paradicsom Klub szeretné felhívni a figyelmet ezekre a nehézségekre, hogy ezzel úttörők legyenek a budapesti klubok előtt. Ahogy fogalmaznak, céljuk
egy olyan kulturális helyszín létrehozása, ahol az akadálymentesítés többet jelent egy akadálymentesített mosdónál”,
de szeretnék formálni az emberek fogyatékossággal, mássággal szembeni szemléletmódját is.
Mindezek miatt október 15-én, a Fehér Bot Napján rendezik meg a G3 Klubban az első inkluzív, akadálymentes estét Az éjszaka mindenkié! néven.
A programot egy akadálymentes kulturális életről szóló kerekasztal-beszélgetés nyitja meg, majd audionarrációval és jelnyelvi tolmácsolással kísért előadások, koncertek következnek. Lesz kortárs táncszínház, valamint
zsonglőr- és slam-bemutatók fogyatékossággal élő és ép művészek közös produkcióival.
Aztán a Sena Live Band koncertje következik jelnyelvi tolmácsolással.
Ki lehet próbálni a blind discót is, ahol épek és fogyatékossággal élők egyaránt vakon bulizhatnak DJ Pigment zenéjére. A teljes program az esemény Facebook-oldalán olvasható.