Nehéz elszakadni a színigazgatói széktől

2015.01.16. 09:35

Mozgalmas év elé néznek a fővárosi színházak az igazgatói pályázatok miatt. Nagy kérdés, hogy vajon folytatódik-e a kultúrpolitikai átrendeződés a színházi térképen. Még nem lehet tudni, lesz-e újra kihívója Eszenyi Enikőnek, de akár a Radnóti illetve a Katona sorsában is adódhatnak meglepetések.

Múlt héten négy budapesti színházigazgatói pályázat jelentkezési határideje is lezárult, a jelenlegi vezetők mindegyik esetben újraindultak a vezetői székért. Az Örkény Színházat több mint egy évtizede irányító Mácsai Pálnak és a Szabad Tér színházat igazgató Bán Teodórának ezúttal nem akadt kihívója. A mindkettőt fenntartó Fővárosi Önkormányzatnak ugyan megvan arra a lehetősége, hogy kihívó hiányában is visszadobja a pályázatukat, de ez nem túl valószínű.

Mácsai hattyúdala

A benyújtással egy időben Mácsai az interneten nyilvánossá tette pályázatát, amelyben azt is meglebegteti, hogy a következő igazgatói mandátuma lehet az utolsó az Örkény élén.

Mácsai az interneten nyilvánossá tette pályázatátFotó: Pivarnyik Balázs - Origo

„Ha most ismét elnyerem az Örkény István Színház ügyvezető igazgatói feladatát, akkor 2019-20-ban kis híján húsz éve leszek igazgató. Ez talán elég lehet arra, hogy a színház eljusson oda, ahova velem eljuthat. Nem döntöttem el, hogyan lesz akkor tovább. De ha nem folytatom, utódom megtalálása és felkészítése az én feladatom és felelősségem” – latolgatja a jövőt a több mint száz oldalas anyag „Személyes Motiváció” című fejezetében.

Akik izgulhatnak

Mácsaiékkal szemben Meczner János és Novák János viszont izgulhatnak, hiszen az általuk irányított Budapest Bábszínház és a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház vezetésére vannak új jelentkezők. Előbbire Sipos Imre színész, utóbbira pedig Kembe Sorel-Arthur színész-műsorvezető nyújtott be pályázatot. Az év első igazgatóváltásán egyébként már túl is vagyunk, hiszen január elején Zalán János váltotta Őze Áront a Magyar Színház élén.

Eszenyi bizakodó   

A fentiek mellett idén a Vígszínház is terítékre kerül, hiszen június 30-ával lejár Eszenyi Enikő tavaly meghosszabbított igazgatói megbízatása. A helyzet korántsem ismeretlen Eszenyi számára, hisz az utóbbi években kétszer is kellett pályáznia széke megőrzése érdekében.

2013-ban Balázs Péter volt a riválisa, akinek sokak szerint komoly politikai hátszél növelte az esélyeit. A Balázs által leadott anyag szakmaiatlansága körüli viták nyomán végül új pályázatot írtak ki, melynek keretében 16 hónappal meghosszabbították Eszenyi mandátumát.

Eszenyi Enikő bizakodóForrás: © Dömölky Dániel (Deephoto.Hu)

Balázs Péter állítólag idén nem tervez újraindulni a Vígszínházért, inkább a 2007 óta általa vezetett Szolnoki Szigligeti Színházat pályázza meg ismét. Ettől persze még könnyen befuthat másik kihívó, hiszen január 22-ke a jelentkezési határidő.

Eszenyi mindenesetre bizakodó, szerinte a folyamatosan javuló számok is a jelenlegi vezetést igazolják.  „A művészi elképzeléseim és színházi terveim nem változtak az elmúlt egy év alatt” – nyilatkozta lapunknak adott interjújában. Az esélyeket latolgató kérdésünkre pedig csak ennyit mondott: „Bízom a szakmai döntésben, és teszem a dolgomat.”

Elsüllyedhet a Bárka

Egyéb fontos változásokat is hozhat 2015  a magyar színházi élet terén, hiszen egy év múlva lejár Máté Gábor és Bálint András igazgatói kinevezése is. Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy Máté Gábor újraindul majd a posztért, de itt is adódhatnak még meglepetések.

A budapesti színházak közül a Bárka van a legbizonytalanabb helyzetben, melynek élén december 31-kével járt le Seress Zoltán mandátuma. Itt azonban nemcsak a következő igazgató kiléte a kérdés, hanem a színház fennmaradása is veszélybe került. Nem lehet tudni, hogy mik a józsefvárosi önkormányzat tervei a stabilitási gondokkal küzdő intézménnyel: megtartja, új tulajdonost keres, vagy egyszerűen felszámolja?