Minimális esélye volt annak, hogy valaki túléli Auschwitzot, de néhányan mégis hazatértek a halál torkából. A túlélők többsége soha nem beszélt az átéltekről, sem a nyilvánosság, sem a szűk család előtt. Akadtak azonban néhányan, akiknek sikerült szavakba, sőt művekbe önteniük saját életük és az európai kultúra legnagyobb traumáját. A holokausztot feldolgozó irodalom legjavából válogattunk.

A 119104. számú fogoly beszámolója

 

Viktor E. Frankl: …mégis mondj igent az életre!

Viktor Emil Frankl bécsi pszichiáter 37 éves volt, amikor szüleivel, testvérével és feleségével 1942-ben Theresienstadtba deportálták. Apja itt halt meg néhány hónappal később, anyja és testvére Auschwitz gázkamráiban végezte, fiatal felesége Bergen-Belsenben pusztult el.

Ha pedig a szenvedésnek értelme van, akkor túlélni is érdemesForrás: Origo

Frankl három év alatt több koncentrációs tábort is megjárt, majd Dachau egyik melléktáborában, Türkheimben szabadult fel ’45 áprilisában. Tífuszos bajtársait kellett itt ápolnia, amihez persze semmilyen eszköz nem állt rendelkezésére, legfeljebb csak pszichológiai szaktudása.

Viktor E. FranklForrás: Wikipédia

Frankl azon kevesek közé tartozik, akik szabadulásuk után nem elfelejteni, hanem azonnal feldolgozni és értelmezni igyekezték az átélt szörnyűségeket. Világhírűvé vált könyve, a „…mégis mondj igent az Életre” már 1946-ban megjelent. Katartikus hatása lehetett, amely mit sem kopott meg hetven év alatt, dacára annak, hogy azóta hatalmas mennyiségű irodalom született a témában.

Mégis mondj igent az életreForrás: Wikipédia

Frankl különleges helyzetben volt. Szenvedélyesen érdekelte az emberi lélek működése, elhurcolása előtt kifejezetten depressziósokra és öngyilkosságot elkövetőkre specializálódott. Az érdekelte tehát, miként veszítheti el az ember végérvényesen az élet értelmébe vetett hitét.

Aztán egy gigantikus, ördögi pszichológiai kísérlet részese lett: több ezer sorstársával együtt belökték egy szögesdrótokkal körülvett térbe, ahol megfosztották nevétől, ruháitól, szőrzetétől, ahol éheztették, dolgoztatták, és bármelyik pillanatban megüthették vagy agyonverhették.

És ez az ember, aki megjárta az apátia, az undor, az ingerlékenység koncentrációs táborbeli kötelező stációit, megtapasztalta az emberi kegyetlenség kimeríthetetlen furfangjait, végül oda jutott, hogy ha megfosztják az embert az alkotástól és az élet élvezetétől, a szenvedés értelmébe vetett hite akkor is megmaradhat. Ha pedig a szenvedésnek értelme van, akkor túlélni is érdemes.

Viktor E. Frankl a háború után egész pszichológiai iskolát épített fel erre a tapasztalatra, amelyet logoterápiának nevezett el, azaz az értelem (logosz) terápiájának. Hitt abban, hogy az embert elsősorban nem a hatalomvágy, még csak nem is a boldogságvágy vezérli, hanem az a cél, hogy megtalálja élete értelmét. Akkor is, ha az élet szenvedéssel teli sorssal sújtja. Mert abban a módban, ahogyan a szenvedést elviseli, benne rejlik egy egyszeri és megismételhetetlen, kimagasló teljesítmény lehetősége.

A koncentrációs táborok boldogsága

Kertész Imre: Sorstalanság

Sok a párhuzam a pszichológus Frankl szikár beszámolója és a haláltábort kamaszként túlélő Kertész Imre évtizedekig érlelt regénye között. Mindketten a lélek mérnökei. Mindketten szenvtelen precizitással ábrázolják a haláltáborok világába való beavatódást, az ember asszimilálódását az elemi szükségletek szintjére züllesztett létezéshez.

Kertész Imre Nobel-díjas íróForrás: MTI/Beliczay László

Végső soron pedig mindketten ugyanarra keresik a választ: létezik-e szabadság vagy az emberi élet determinációk sorozata? Lehet-e sorsnak nevezni azt, amikor az életben maradásunk banális véletleneken múlik? Egy ember rád néz, és jobbra int. Egy másik ember felírja a számodat egy listára, és olyan táborba kerülsz, ahol nincsen gáz. Az ételosztó mélyebbre meríti a kanalát, és egy fél krumpli kerül a kondérodba.

Az első kiadásForrás: Origo

A Sorstalanságot számomra három dolog emeli ki az úgynevezett holokausztirodalom sokaságából. Elsőként az, hogy Kertész képes volt olyan szemszöget, olyan nyelvet találni, amely az olvasót Auschwitz elé helyezi. Úgy járjuk be a regény 15 éves főhősével a téglagyártól a hullahalomhoz vezető utat, mintha sosem hallottunk volna a lágerekről.

Másodsorban az, hogy Kertész ábrázolásában a holokauszt nem zsidókérdés. A gázkamrákat nem az antiszemitizmus hívta életre, mint ahogy a lágerfelügyelők vagy a kápók szadizmusa sem az antiszemitizmusból táplálkozott, legfeljebb ürügyet szolgáltatott arra, hogy elfojtott agressziójukat kiéljék.

Auschwitz nem zsidókról és nácikról szólt, hanem arról, mire képes az ember.

Nem egyszeri történelmi esemény, hanem mindig fennálló lehetőség, amelyre az itt és mostban folyamatosan nemet kell mondanunk.

A harmadik dolog, ami a Sorstalanságot egészen különlegessé teszi, az a folyamatosan jelenlévő, de némely ponton kisüléseket okozó irónia, amelyhez hasonlóval talán csak Kafkánál találkozunk. Ki merne Kertészen kívül olyan mondatokat adni elbeszélője szájába, mint hogy „elmondhatom, Buchenwaldot én is hamar megszerettem”, vagy hogy – és ez talán a könyv legelviselhetetlenebb mondata –

szeretnék kicsit még élni ebben a szép koncentrációs táborban.

Lehet-e a humornak határokat szabni?

Királyhegyi Pál: Első kétszáz évem

Ha Kertész Imre kifinomult iróniája megrendíti, esetleg megdöbbenti az olvasót, akkor Királyhegyi groteszk, néhol harsány humora akár felháborodást is kelthet egyesekben. És máris ott vagyunk a napjainkat megrázó kérdésnél: lehet-e a humornak határokat szabni?

Ebben a házban éltForrás: Wikipédia

Királyhegyi szerint, akinek van humora, az mindent tud, akinek nincs, az mindenre képes. Márpedig ő nem a levegőbe beszélt, hiszen két világháború és két totalitárius rendszer határozta meg az egész életét. 1900-ban született, 18 évesen Amerikába ment szerencsét próbálni (újságíróskodott, forgatókönyveket írt), majd Angliában élt néhány évig. 1941-ben jött haza, „nehogy lekésse az auschwitzi gyorsot”.

Első kétszáz évemForrás: Wikipédia

A 150 centiméteres, cingár kis ember túlélte egyik tábort a másik után, pedig 1945 januárjára már őt is utolérte az apátia:

„A haláltól akkor már nem féltem, mert már régen nem volt életem, amit elvehettek volna tőlem.

Csak az Appelt, a verést, az éhezést és a tetveket vehették már el az SS-ek, és talán valami egyre halványuló kis reménysugarat, ami alig pislákolt bennem.

Királyhegyi hazatért, és kalandvágyból továbbra is Magyarországon maradt, ahol nem engedték publikálni, majd kitelepítették egy Heves megyei faluba, végül mégis hagyták, hogy kabarétréfái, karcolatai megjelenjenek a Ludas Matyiban, a rádióban vagy a Magyar Hírlapban. Önéletrajzi könyve, az Első kétszáz évem halála előtt két évvel, 1979-ben jelent meg.

Kenyérrel fizetett a tapasztaltabb foglyoknak

Primo Levi: Ember ez?

Az olasz kémikus számos könyvet, regényt, novellát, esszét és verset publikált, de leghíresebb műve '47-es Ember ez, amiben azt az egy évet írja le, amit az Auschwitzhoz közeli koncentrációs táborban, Monowitzban töltött.

Primo LeviForrás: Wikipédia

Abból a 650 olasz zsidóból, akiket Levivel együtt szállítottak a haláltáborba, összesen 20 maradt életben. Levi talpraesett volt: amíg nem gyengült le, kenyérrel fizetett a tapasztaltabb foglyoknak, hogy németül tanítsák és eligazítsák a tábori életben.

Miután fény derült szakértelmére, egy olyan műhelybe vitték, ahol szintetikus gumi előállításán kellett dolgoznia, így elkerülte a sokak számára végzetes szabadtéri fizikai munkát.

A felszabadítás előtt röviddel mégis lebetegedett, de éppen ez mentette meg attól, hogy a kétségbeesetten menekülő nácik összetereljék és menetelésre kényszerítsék, ami a még életben maradt foglyok nagy részének halálát okozta.

Amikor Levi visszaért szülővárosába, Torinóba, alig lehetett ráismerni: arcát ödéma csúfította, orosz egyenruhát viselt. A következő hónapokat azzal töltötte, hogy fizikailag és pszichésen felépüljön, amennyire lehet.

’46 elejétől kezdett verseket írni tapasztalatairól, majd belekezdett az Ember ez? írásába, ami körülbelül egy évig tartott. A könyv először olaszult jelent meg ’47-ben, majd angolul ’59-ben, németül 61-ben. A visszaemlékezés stílusa hideg, kimért, a könyv egy verssel indul, ami azonnal kijelöli a témát: mit jelent az ember fogalma embertelen körülmények közepette.

Primo LeviForrás: Wikipédia

Levi ’87 áprilisában zuhant ki torinói lakásából. Az életrajzírók többsége szerint halálát öngyilkosság okozta, de van olyan kutató, aki a balesetet indokoltabbnak látja. Az bizonyos, hogy Levi depressziótól szenvedett. Sosem tudta feldolgozni az átélt borzalmakat, ahogy azt sem, hogy túlélte őket.

Visszaadta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét

Elie Wiesel: Az éjszaka

Elie WieselForrás: Wikipédia

A Nobel-békedíjas író és aktivista több mint ötven könyvet írt, leghíresebb műve a mintegy száz oldalas Az éjszaka, amiben megörökítette az auschwitzi, bunai és buchenwaldi koncentrációs táborokban szerzett tapasztalatait.

A tizenéves Wiesel összesen közel egy évet töltött haláltáborban, ahol sikerült együtt maradnia apjával (három lánytestvérét és anyját valószínűleg az érkezés után azonnal megölték a nácik), akit pár héttel a felszabadítás előtt küldtek krematóriumba rossz állapota miatt.

Az éjszakaForrás: Wikipédia

Wiesel évekig nem volt hajlandó beszélni és írni a haláltáborokról. Aztán barátai biztatására megírta emlékeit egy 900 oldalas memoárban, ennek rövidített, átszerkesztett verziója lett végül Az éjszaka.

A töredékes szerkezetű könyvben Wiesel Isten haláláról és saját egyre növekvő emberundoráról ír, ami fokozatosan bekebelezi az apa-fiú kapcsolatot is: amikor apja állapota leromlik, Wiesel arra gondol kétségbeesésében, hogy bárcsak meg tudna szabadulni ettől a halott tehertől, majd a gondolat miatt azonnal szégyenkezni kezd.

Az éjszaka világában minden érték elpusztult: „Minden a végére ért, az ember, a történelem, az irodalom, a vallás, Isten. Semmi sem maradt. Mégis az éjszakával kezdődik újra minden” – mondta erről Wiesel.
Wiesel a romániai Máramarosszigeten született ortodox zsidó családban, gyerekkorában jól beszélt magyarul. 2004-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, amit 2012-ben visszaadott. Döntését így indokolta Kövér Lászlónak írt levelében:

„Magyarországon köztereket neveznek el Horthy Miklósról és rehabilitálják Wass Albertet, illetve a világháborús fasiszta kormánnyal együttműködő más közéleti szereplőket, és a tanrendbe kerülnek a szélsőjobboldali eszméket hirdető szerzők.”

Egy jövőbeli Auschwitz nem elkerülhető

Tadeusz Borowski: Kővilág

Tadeusz BorowskiForrás: Wikipédia

Az Ukrajna területén élő lengyel közösségben született Borowski 1943-ban került Auschwitzba, majd Dachauba. A korábban főleg verseket publikáló Borowski a háború után prózát kezdett írni, ’48-ban jelent meg két novelláskötete, a Hölgyeim és Uraim, parancsoljanak a gázba fáradni és a Kővilág, amely Borowski életének állomásait merevíti ki egy-egy rövid történetben. A könyv először 1971-ben jelent meg magyarul.

Mondatai kíméletlenül pontosan és kegyetlenül őszinték, egyik pillanatban mocskosak, a következőben költőiek. Az elbeszélőjük közönyösen beletörődik a halálba, ugyanakkor természetes empátia dolgozik benne.

A legutóbbi magyar kiadás elején szereplő versek egyikében ezt írja:
… talán jobb is ha győz a jövő
s guruljunk le mint hegyről a kő
s úgy nézzünk körül mint a szobor
amelynek halott kőszeme van

Borowski 1951. július 1-én, 28 évesen lett öngyilkos, napokkal kislánya születése után. Gázzal mérgezte meg magát. Miután kiábrándult a kommunista rezsimből, meg volt róla győződve, hogy ami vele történt, meg fog történni újra: egy jövőbeli Auschwitz nem elkerülhető.

Egy szomszéd feljelentése után

Anna Frank naplója

A német zsidó lány naplója a második világháború egyik legismertebb dokumentuma, amit tizenharmadik születésnapjától írt 1944 augusztus 1-éig, bő két évig. A család Otto Frank cégének hátsó épületében rejtőzött el a deportálások elől, és rendezkedett be a hosszú távú titkos életre.

Anne FrankForrás: Wikipédia

Egy szomszéd feljelentése után a rejtőzködőket Auschwitzba, onnan a két lányt, Annát és testvérét Bergen-Belsenbe vitték. Mindketten ott haltak meg a felszabadulás előtt pár héttel tífuszban, de haláluk pontos ideje nem ismert.

Otto Frank túlélte a borzalmakat, ő adta ki Anna naplóját 1947-ben, amit azóta 65 nyelvre fordítottak le.  
A napló nem hagyományos formátumban íródott. Anna olyan képzeletbeli barátoknak számolt be mindennapjairól, mint Kitty vagy Pop, ezeket valószínűleg egy holland ifjúsági könyvből vette.

Az íráson érződik, hogy Annának irodalmi ambíció voltak, a naplót is azért kezdte el írni, hogy alapanyagul szolgáljon egy későbbi regényhez. Emiatt többször újraolvasta és szerkesztette saját írásait.