Legtöbben csak a tévéből, a mostani gyerekek főként DVD-ről ismerik Vitéz Lászlót. Az ördögverő fajankó végtelenül egyszerű történetei a képernyőn keresztül is hatnak, de ha az embernek olyan szerencséje volt, hogy csak egyszer is jelen lehetett egy Kemény Henrik-előadáson, tudja, hogy a konzerv és az élő darab között éppen akkora a különbség, mint egy eredeti Rembrandt és egy reprodukció között.

Kemény Henrik nem egyszerűen bábművész volt, hanem egy több évszázados hagyomány őrzője. De ez a szó is kevés, hiszen a hagyományőrzés mára múzeumi tevékenységgé vált, valamely ősi állapot konzerválásává. Ha egy hagyományt őrizni kell, biztosak lehetünk benne, hogy halott. Amíg Kemény Henrik élt, a középkori bábmisztérium is élt. 2011 novemberében a bábos meghalt, és vele halt Vitéz László, mindannyiunk pajtikája.

Egy fabábu élőbb lehet, mint egy eleven ember

Kemény bábjátéka visszaröpített a középkorba, az emberiségnek abba az állapotába, amikor a felnőttek még tudták, hogy a mesék rólunk szólnak. Amikor a felvilágosodás nevében még nem űztük el a tündéreket, és nem degradáltuk a mese műfaját egyszerű gyerekszórakoztatássá. Kemény Henrik paravánja előtt a felnőttek is átélték a misztériumot: egy fabábu sokszor élőbb lehet, mint egy eleven ember.

Vitéz László figuráját a mester 1979-ben készítetteForrás: MTI/Oláh Tibor

Kemény Henrik élete ennek a misztériumnak a bűvöletében telt. Nem azért játszotta el újra és újra, élete során több ezerszer Vitéz László és Cuclifer, a fekete ördög csatáját, mert exhibicionista vagy önmegvalósításra törekvő művész volt, nem is azért, mert annyira szerette a gyerekeket, hogy újra és újra találkozni akart velük (az volt az érzésem, hogy előadás után kifejezetten menekült a kis rajongók elől), hanem mert életben kellett tartania a bábot, amelyet apja és nagyapja ráhagyományozott.

A történelem folyton beleszólt a bábszínház életébe

A nagypapa, Korngut Salamon Galíciából érkezett Pestre a 19. század végén. 1897-ben „dal, testgyakorlatok és bűvészeti előadások” megtartására kapott belügyminisztériumi engedélyt. Cirkuszt szeretett volna működtetni, de aztán – ahogy Heni bácsi mesélte – rájött, hogy a művészekkel és az állatokkal szemben a bábok se enni nem kérnek, se gázsit nem követelnek, úgyhogy vásári bábosnak állt.

Bábukészítés közbenForrás: MTI/Beliczay László

Az ő játékát láthatta a gyerek Füst Milán, akire nagy hatással volt Vitéz László:

„Gyerekkoromban a városligeti bábszínháznak, a Vitéz Lászlónak képtelenségei nagy mulatságomra voltak.

– Mi kell nekket, hallál vagy fakannál? – kérdezte Vitéz László egykoron. S ezzel püff, barátját úgy kupán sózta egy fakanállal, hogy az előbb nagyot nyekkent, aztán rezegni kezdett rémületében… S már ezen is nagyokat kellett nevetni.

– Te menjél a sárgába, nem tuttot mi az? A sárga fennékbe! – és megint csak úgy vágta fejbe barátját, hogy az még jobban rezegni kezdett, de nosza, kapott máris egy rúgást a fenekébe, amitől egészen kettétört. Még jobban kellett tehát nevetni – no de min? Az esetlegességen, szájtáti rémületen, vagyis mindazon, amit egyszóval úgy szoktunk nevezni: fajankó.”

Hogyne félne a hatalom olyasvalakitől, aki habozás nélkül lecsap a rosszra?Forrás: MTI/Oláh Tibor

Kemény Henrik apja előbb New Yorkban próbált szerencsét, a Metro-Goldwyn-Mayer stúdióban próbálkozott szövegkönyvírással, majd 1912-ben hazatért, és apja nyomdokaiba lépett. A történelem aztán folyton közbeszólt.

Az I. világháborúban tönkrementek, az 1930-as években cenzúrázták őket (Vitéz László túlságosan ellenzéki volt a hatalmon lévőknek, ezért arra kötelezték idősebb Kemény Henriket, hogy figuráját Paprika Jancsinak nevezze; a papa természetesen nem alázta meg Vitéz Lászlót az átkereszteléssel, inkább új bábot faragott.)

Vitéz László minden hatalom szemében szálka volt

Összecsukható paravánjával bejárta az egész országotForrás: MTI/Beliczay László

A kis Henrik hatévesen lépett fel először a népligeti bódéban, az iskolai vizsgán megbukó Vitéz Lászlót alakította. Ami azt illeti, az iskola Henriknek sem lett a kedvenc terepe.

A leckék helyett inkább az új szövegkönyvet magolta megszállottan, vagy saját bábokat készített apja műhelyében. Tízévesen, 1935-ben készítette első Vitéz Lászlóját, és játszhatta el első főszerepét.

Aztán jöttek az újabb megpróbáltatások. Apját 1945-ben munkaszolgálatra vitték, ahonnan soha nem tért haza. Kemény Henrik húszévesen átvette a színház vezetését, és a háború utáni első években úgy tűnt, nem is lesz semmi gond.

Aztán 1953-ban államosították a bábosbódét, és ha Kemény Henrik egyik barátja nem erősködik, hogy az éjszaka leple alatt lopják ki a bábokat a lezárt színházból, semmi sem maradt volna a múltból.

Ezek után az Állami Bábszínház nyújtott menedéket és megélhetést Kemény Henriknek. Időnként, a hivatalos előadás után eljátszhatott egy-egy Vitéz László-jelenetet is, persze a plakátokon ezt sosem tüntették fel. Aztán a puha hetvenes években újra magánzó lett.

Vett egy Trabantot, és összecsukható paravánjával bejárta az egész országot. Az őt meghívó kultúrházak sosem Vitéz Lászlóra adtak megbízást, csak gyerekeknek szóló bábelőadásra.

Mit tud ez az együgyűnek tűnő favitéz?

Hogy lehet, hogy a hatalom, akármilyen színű is, annyira retteg egy piros sipkás, piros orrú fabábutól, hogy mindenáron el akarja hallgattatni? Mit tud ez az együgyűnek tűnő favitéz, ami veszélyes lehet az uralkodni akarók számára? Nem fél? Dehogynem, senki sem retteg nála jobban. Átlát a szitán? Nem igazán az eszéről híres. Akkor hogy tudja folyton legyőzni a gonoszt, sőt magát a halált is? Úgy, hogy helyén van a szíve.

A bábművész hamvait az egykori Kemény Bábszínház helyén helyezték elForrás: MTI/Kovács Tamás

Nem gyárt komplikált elméleteket, furfangos kibúvókat, kibogozhatatlan komplexusokat, egyszerűen csak cselekszik. Ha jön a csokiképű ördög, fogja a palacsintasütőjét, és addig püföli, míg a gonosz pára ki nem múlik. Hogyne félne a hatalom olyasvalakitől, aki habozás nélkül lecsap a rosszra?

Kemény Henrik három évvel ezelőtt, 2011. november 30-án halt meg, néhány héttel az után, hogy gyerekkorának színhelye, egész életének szimbóluma, az évtizedek óta kihasználatlanul kallódó népligeti mutatványosbódé porig égett. Az élet néha elképesztően hasonlít egy színdarabra. Kemény Henrik időutazása végérvényesen véget ért. Több száz évet vitt magával a sírba.

Kemény Henrik születésének 90. évfordulóján, január 29-én 14:30 órakor koszorút helyeznek el a Kolibri Színháznál, majd 16 órától ünnepi ülésen emlékeznek meg a bábművészről a Vigadó Makovecz termében, amelyen Kékesi Kun Árpád színháztörténész és Ács Norbert, a Budapest Bábszínház bábszínésze tart előadást.
 
Átadják a Kemény Henrik-díjat (Majoros Gyula szobrászművész kisplasztikáját), majd Láposi Terka színháztörténész, a Korngut-Kemény Alapítvány elnöke bemutatja A Kemény Bábszínház képeskönyve – Korngut Kemény Henrik színházteremtése című könyvét.
 
A 90. születésnap alkalmából Szervusztok, pajtikák! címmel kiállítás nyílt Kemény Henrik hagyatékából, és még néhány napig, február 1-jéig látható a Vigadó Galériában. 130 bábot és marionettet, 320 eredeti kelléket és díszletet láthatunk itt, és számtalan csodás relikviát: Korngut nagypapa működési engedélyét, fantasztikus fényképeket ősrégi előadásokról, a mutatványosok utcájáról, valamint mindenféle titokzatos szerszámot és alkatrészt, amelyekből Heni bácsi élő figurákat tudott teremteni.