Rekordokat dönt az idei busójárás

busó, mohácsi busójárás
Mohács, 2014. március 2. Résztvevők a mohácsi busójáráson a Széchenyi téren 2014. március 2-án. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Minden eddiginél több, 1200 maskarás űzi el a telet az idei busójáráson, amely február 12-én veszi kezdetét Mohácson.
Vágólapra másolva!

Hegedűs Emese, az esemény egyik fő szervezője elmondta: az érdeklődők szórakoztatásáról 44 busócsoport 1100 busója és 100 egyéb maskarása gondoskodik, de emellett rekord az is, hogy a fesztivál idejére 250 népművész, iparművész, kézműves, vendéglős kapott engedélyt a Duna-parti városban való árusításra.

Kiemelte, hogy a busójárás hat napja alatt mintegy 30 helyszínen reggeltől estig 70-nél is több programra várják az érdeklődőket. A húshagyó keddi főtéri koporsóégetéssel záruló népszokás rendezvényei között lesz farsangi felvonulás, dudástalálkozó, népdaléneklési verseny, többféle táncház és számos néptánc-előadás, sokacbál, busólakodalmas, valamint maszkfaragó foglalkozások és kiállítások is neves művészek által készített busóálarcokból.

Vízre kerül a farsangi koporsó

Hegedűs Emese hozzátette, hogy Mohácson ad közös koncertet a Sündörgő és Vujicsics együttes, valamint fellép a Czemende zenekar, a Mladi Orkestar és mások mellett a Poklade tamburazenekar is.A szervező kitért rá: a busójárást megelőző nap, február 11-én a Kanizsai Dorottya Múzeumban állandó kiállítás nyílik Ribli Zoltán sakkolimpiai bajnok és mohácsi olimpikonok emléktárgyaiból. Jelezte, hogy a fő programokat február 15-én, farsangvasárnap rendezik: a busók ekkor kelnek át csónakkal a Dunán, vonulnak fel a belvárosban, teszik vízre a farsangi koporsót, avatnak új busókat és gyújtanak hatalmas máglyát Mohács főterén.

A törököket ijesztették el a félelmetes maszkokkal Forrás: MTI/Mohai Balázs

A szervezők arra számítanak, hogy az UNESCO által az emberiség szellemi kulturális örökségeinek listájára 2009-ben felvett busójárás kiemelt rendezvényeire a helyszínen a tavalyihoz hasonlóan 70-80 ezer ember lesz kíváncsi.

Elijesztették a törököt

A sokácok messze földön híres farsangi fesztiválját egy 1783-as feljegyzés említi először. A mohácsi sokácok körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. Álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

A busójárás tradicionális elemei változatlanok: borzas busóbundákat öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, öles kereplőkkel, kolompokkal felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt. A népszokás idei részletes programja a www.mohacsibusojaras.hu internetes oldalon található.