Hétszáz oldalas fantasyt írt a János vitézből

2015.02.15. 10:30

A Kukoricza című fantasyben a Griff egy autómárka, az óriások pedig a recski táborban fejtik a követ. Csurgó Csaba szerint ma már nálunk sem ciki szórakoztató irodalmat olvasni, de örülne, ha ez a kérdés fel sem merülne többé.

  • Csurgó Csaba húsz évig dolgozott szövegíróként és kreatív igazgatóként a reklámszakmában. Ő jegyzi a Para és a Megdönteni Hajnal Tímeát című vígjátékok forgatókönyvét is.
  • Írásos bizonyítéka van róla, hogy már ötévesen olvasta Petőfi költeményét.
  • A Kukoriczát tíz éve kezdte el írni, ez az első regénye.
  • Napi szinten kínozza magát a közéleti hírekkel, de a politikában is csak az ember érdekli.
  • Társalapítója és egyben főszerkesztője az Agave kiadónak, amely az elmúlt évtizedben sokat tett az igényes szórakoztató irodalom elfogadtatásáért Magyarországon.

Miért épp a János vitézhez, és nem mondjuk a Csongor és Tündéhez vagy a Toldihoz nyúltál hozzá?

Gyerekkorom óta rajongója vagyok Petőfi elbeszélő költeményének. Tele van borzasztó erős képekkel, motívumokkal és figurákkal, amik mélyen belém égtek, és a mai napig velem maradtak. Ezek találtak most utat maguknak, hogy kitörjenek egy teljesen más formában.

Arra emlékszel, mikor találkoztál először az eredetivel?

Nagyon korán. Ezt onnan sejtem, hogy van egy példány, aminek ötévesen odabiggyesztettem a végére, hogy „kiolvastatam”. Tehát még ragozni sem tudtam rendesen, de a János vitézt már lapozgattam. Aztán persze láttam a feldolgozásokat is. A különféle könyvillusztrációk és a Jankovics Marcell-rajzfilm mind rárakódtak az alapélményre.

Még ragozni sem tudtam rendesen, de a János vitézt már lapozgattamFotó: Bielik István - Origo

A János vitéz tehát gyerekkori kattanás, de amúgy is olvasol klasszikusokat? Szoktál Berzsenyi- vagy Vörösmarty-kötettel a hónod alatt szaladgálni?

Töredelmesen bevallom, hogy nem. Főszerkesztőként annyi kéziratot kell elolvasnom, hogy nem is jutna rá időm, úgyhogy mindenben az Agave a hibás. (nevet) De folyamatosan tervezem, hogy majd egyszer, ha nyugdíjba mentem, leemelem ezeket a könyveket a polcról.

Petőfi naiv, optimista meséje mégis magával rántott?

Valószínűleg épp az idealizmusa ragadott meg. Hogy minden csodálatos, és minden jóra fordul. A végén Tündérországba jutunk, ahol minden türkizkék, és visszakapjuk azokat, akiket elvesztettünk. Azt persze az első pillanattól tudtam, hogy ez csak akkor lesz izgalmas, ha mindent kifordítok, és új alapokra helyezek. Tündérországnak például pont az ellentettjének kellett lennie az én történetemben.

Ez az idealizmus benned is megvan?

Egészséges mértékben. Szerintem ez sokszor tetten érhető a regényben, ahogy az idézőjelek is, amelyekbe ez az idealizmus kerül. Ahhoz, hogy hitelesen működjön, helyenként a legsötétebb kínok közé kellett löknöm a szereplőket.

A habkönnyű jelenetek és a rejtői humor tényleg jól megfér a könyvben a kínzással és a brutalitással. Hogy sikerült ezeket közös nevezőre hozni?

Mindig is érdekelt, hogy lehet egy fonálra felfűzni az első pillantásra össze nem illő elemeket. Szerintem baromi izgalmas, ha egyik pillanatban még teljes a kilátástalanság, két oldallal később viszont már az infantilizmussal határos viccelődés dominál. Szeretem feszegetni a határokat, és kijátszani az olvasói elvárásokat.

Szeretem feszegetni a határokat, és kijátszani az olvasói elvárásokatFotó: Bielik István - Origo

Ha már a határok feszegetésénél tartunk: Volt benned provokatív szándék, hogy hozzányúlj egy klasszikus műhöz, ami mégiscsak része a nagybetűs Nemzeti Kánonnak?

A legkevésbé sem. Nem úgy indult a dolog, hogy akkor én most jól kiforgatok egy klasszikust, és ehhez kerestem volna alapanyagot. Hanem ott volt a János vitéz az orrom előtt, és úgy éreztem, kezdeni kéne vele valamit. Az eredeti szerkezetet mindenképp meg akartam tartani, de más sztorit húzva rá, és új téteket adva a konfliktusoknak. Egyszerűen izgalmasnak találtam a gondolatot, hogy ugyanazokon a stációkon keresztül meséljek el egy teljesen másik történetet.

Kutyafejű tatárok, óriások, tündérek… Minden mesebeli lény megtalálja a helyét ebben az 50-es évek diktatúráját idéző, alternatív Magyarországon. Nekem a Kukoriczát olvasva tűnt csak fel, hogy a János vitéz már önmagában is kész fantasy.

A János vitézből fantasy lettForrás: Agave

Persze. A Petőfi által átemelt népmesei lények és a mai zsánerirodalom szörnyei ugyanabból a forrásból táplálkoznak. Legfeljebb az utóbbiak kicsit mélyebbre merülnek a tudattalanban. Ha úgy tetszik, az alternatív történelmi szál is benne van az eredetiben, hiszen Petőfi szemrebbenés nélkül átrajzolja a világtérképet. Fogalmunk sincs, melyik ország melyikkel határos, mire Tündérországba érünk, már semmin sem lepődünk meg.

Sok vita folyik manapság a kötelező olvasmányok létjogosultságáról. Neked milyen volt a viszonyod hozzájuk?

Változó. Volt, amit nagyon élveztem, másokkal pedig megszenvedtem. Sok olyan kötelező van, ami nem annak a korosztálynak való, aminek feladják. De a János vitéznek szerintem abszolút ott a helye. Persze sok szempontból avíttas, és a kusza dramaturgiája miatt nem úgy működik, ahogy ma mesélünk. Össze-vissza érkeznek a különböző elemek, ezeket valahogy ki is kellett bogoznom az írás során.

Az utóbbi években nagy divat lett a klasszikusok kiforgatása. Büszkeség és balítélet és a zombikAndroid Karenina, de Pálfi György majdnem megvalósult Toldi-filmje is bátran nyúlt volna hozzá az alapanyaghoz. Befolyásolt ez a trend?

Ez most tényleg benne van a levegőben, de én tíz éve kezdtem el írni a Kukoriczát, tehát még mielőtt ez a remixláz megerősödött. Amúgy nagy kedvencem az irányzat egyik korai alapvetése, a Hamletet feje tetejére állító Rosencrantz és Guildenstern halott. Tom Stoppard ebben is és a Szerelmes Shakespeare-ben is gyönyörűen megmutatta, hogy kell egy becsontosodott hagyományt úgy felbolygatni, hogy valami új és élő szülessen belőle. Az ilyesmit íróként és olvasóként is baromi izgalmasnak tartom. Pálfi Toldi-filmjére is nagyon kíváncsi lettem volna, kár, hogy kútba esett.

Tíz éve kezdtem el írni a KukoriczátFotó: Bielik István - Origo

Húsz évig dolgoztál a reklámszakmában. Az ott megszerzett tapasztalatokból hasznodra vált valami az írás során?

Tudom, hogy ez furán hangzik egy csaknem 700 oldalas könyv esetében, de a tömörítési képességnek például jó hasznát vettem. A reklámnál bármit bele kell tudnod sűríteni egy 30 másodperces tévészpotba, ami jól jött itt is. Mert bármilyen hosszúnak is tűnik a Kukoricza, szerintem mégis elég áramvonalas szöveg.

Lehet, hogy épp azért duzzadt ekkorára, mert húsz évig mindent fél percben kellett elmondanod. Eleve úgy ültél neki, hogy ilyen vaskos lesz a könyv?

Dehogy. Ha előre tudom, lehet, hogy bele sem vágok. Sokakkal elolvastattam, és a kérdés nyilván mindenkinél felmerült. De még azok sem tudtak kidobható jelenetet mondani, akik veszélyesen hosszúnak tartották. A végén így is harmincoldalnyit húztam a kéziratból, mert néhol kicsit többet beszéltek a szereplők, mint szükséges lett volna.

Fontos társadalmi problémákat feszegetsz a könyvben, a népbutítástól kezdve az idegengyűlöletig. Lehet nevelő célzata egy fantasynek?

Abszolút, de én nem ezt a célt tűztem ki magam elé. Elsődleges célom a szórakoztatás volt. Kalandregényt akartam egy olyan hőssel, akit be lehet lökni a legmélyebb trutyiba, és akiért végig lehet izgulni. Nem állt szándékomban nevelni vagy aktuálpolitizálni, és gondosan kerültem minden olyan utalást, ami túlságosan a mába vinne minket. Ha bárhol kilóg a lóláb, az csak kirántja a történetből az olvasót.

Azért szerintem jócskán akadnak áthallások a mai magyar állapotokra vonatkozóan.

Az ember itt él, és kínozza magát a hírekkel, így óhatatlanul beszüremkednek apróságok, akár teljesen tudattalanul is. Már az alaphelyzet is ebbe az irányba mutat: van egy főhősünk, aki beledugja a fejét a homokba, és észre sem veszi maga körül a zsarnoki rendszert. Éli az életét, és minden más le van szarva. Aztán belecsöppen az ellenállás közepébe, első számú közellenséggé válik, és kénytelen elkezdeni a harcát.

Nem állt szándékomban nevelni vagy aktuálpolitizálniFotó: Bielik István - Origo

Te magad amúgy foglalkozol a politikával a mindennapokban, vagy igyekszel magad távol tartani tőle?

Foglalkozom vele, aztán igyekszem magam távol tartani tőle. (nevet)

Akkor azért érdekel, hogy mi történik a fejünk fölött. Nem dugod a homokba a fejed, mint Jancsi?

Persze, érdekel. De leginkább az ember foglalkoztat a politikai folyamatok mögött. Azt próbálom elképzelni, hogy akkor mi történik, mikor a politikus hazamegy este és belebújik a papucsába. A Kukoriczából ez a rész pont kimaradt, mert szándékosan a főhős szemszögére korlátoztam magam. A hatalomból itt csak annyit mutatok, amennyit ő érzékel belőle. A zsarnok hétköznapjai, motivációi és a politikai játszmák részletei így mindig takarásban maradnak.

Tehát nincs kizárva, hogy egy zsarnok magánéletéről írsz majd egyszer regényt?

Bármi elképzelhető. Az biztos, hogy a politikának ez az emberi vetülete izgat a legjobban.

Milyen korosztálynak szántad a Kukoriczát?

Nem is tudom. A reklámban húsz évig azzal teltek a napjaim, hogy a célcsoportot próbáljam a lehető legpontosabban belőni, így a regényírás során nem voltam hajlandó ezen gondolkodni. Mindenféle korosztályból kapok visszajelzéseket. Az esik a legjobban, mikor arról panaszkodnak, hogy hajnali háromig olvasták, és másnap emiatt elkéstek munkából. Igazából épp ennyi volt a célom. Nem akartam én semmiféle szépirodalmi elvárásoknak megfelelni.

Pedig a szórakoztató irodalom sokáig lenézett volt Magyarországon, ti is azért vágtatok bele az Agave kiadóba, hogy növeljétek a presztízsét. Hogy állunk most ezen a téren?

Szerintem jól. Tényleg volt idő, amikor gáz volt sci-fit vagy fantasyt olvasni. Ebben nyilván a kiadás alacsony színvonala is szerepet játszott; a borítótól kezdve a tördelésen keresztül a papírminőségig. Ma viszont már olyan igényes külalakkal jelennek meg ezek a könyvek, hogy nem ciki őket kézbe venni. Akármilyen társaságban bevallhatjuk, hogy Stephen Kinget vagy Neil Gaimant olvasunk.

Akkor betemethető az a mély árok, ami a populáris irodalom és a kanonizált szépirodalom között húzódik nálunk?

Annyira jó lenne, ha ez a kérdés föl se merülne. Szerintem roppant egyszerű a képlet: van a könyv és van az olvasó. Ha ők találkoznak egymással, az egy nagyszerű dolog, semmi más nem számít. Miért ne olvashatnék hétfőn egy sci-fit, kedden pedig Proustot? Szerintem majdnem mindenki így van ezzel.

Miért ne olvashatnék hétfőn sci-fit, kedden pedig Proustot?Fotó: Bielik István - Origo

Ez tehát egy eleve életszerűtlen, gerjesztett probléma, ami valahogy itt maradt a nyakunkon, és sok embert megfoszt attól, hogy kezébe vegyen olyan könyveket, amiket amúgy imádna, de ebben az idióta világban úgy érzi, hogy be kell tagozódnia valahova. Én amúgy a szórakoztató irodalmon belül sem hiszek a különböző zsánerekben. Nem értem, miért lesz valaki sci-fi-rajongó, más meg krimi- vagy épp fantasyolvasó. Keresem a jó könyveket, és vagy találok bennük valamit, ami megérint, vagy nem. Ez nem a műfajtól függ. Szerintem mindenki olvasson mindent, de csak olyat, ami tetszik neki.

Jó látni, hogy egyre több a magyar szerző is. Vannak már jól bejáratott nevek is, mint például Kondor Vilmos, de az utóbbi években folyamatosan tűnnek föl az új, fiatal arcok. Szerinted nemzetközi mezőnyben is megállnák a helyüket?

Tényleg éledezik a hazai zsánerirodalom, és szépen szélesedik a műfaji paletta. Már nemcsak krimi van, hanem egyre több sci-fi, weird fiction, vagy urban fantasy is. Azt pedig épp Kondor példája mutatja a legjobban, hogy a magyar szerzők külföldön is megállhatják a helyüket. Az ő könyveit már kilenc nyelvre lefordították, és huszonöt országban ott vannak a könyvesboltokban.

Vajon a Kukoricza is élvezhető lenne egy külföldi olvasó számára? A számtalan irodalmi és történelmi kikacsintás nem köti túl mélyen a magyar kultúrához?

Alapvető célom volt, hogy a sztori a kulturális beágyazottság nélkül is működjön. Nem azért, mert nemzetközi porondra szántam volna. Egyszerűen nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy a történet olyan ismeretekre támaszkodjon, amelyek nem biztos, hogy megvannak az olvasóban. Azokra is gondolnom kellett, akiknek a János vitéz igazából nem jelentett sokat, és alig emlékeznek valamire belőle. Az irodalmi kikacsintások így csak egy pluszréteget adnak hozzá.