Meghalt Steve Strange, a New Romantic brit popkultúra vezéralakja

Vágólapra másolva!
Ötvenöt éves korában hunyt el Steve Strange, az 1980-as években kibontakozott New Romantic brit popkulturális irányzat egyik vezéralakja, a Visage nevű brit popegyüttes frontembere.
Vágólapra másolva!

A walesi zenész csütörtökön halt meg szívrohamban az egyiptomi Sarm-es-Sejk egyik kórházában - áll a BBC közleményében. A Visage egykori tagjait, Midge Ure-t és Rusty Egant lesújtotta barátjuk halálának híre. Mint elmondták: "Steve volt az 1980-as évek egyik vezéralakja". Boy George, a Duran Duran-frontember Simon Le Bon, Billy Idol és a Spandau Ballet a Twitteren gyászolta a zenészt - adta hírül a BBC News.

Környezete tisztában volt vele, hogy Strange-nek voltak egészségi problémái, ám semmi olyanról nem tudtak, ami előrevetítette volna korai halálát. "A barátai és a családja is teljesen megdöbbent, fogalmunk sem volt róla, hogy ilyen tragédia közeleg" - fogalmazott Strange ügynöke, Pete Bassett.

A Steven Harrington néven Newbridge-ben született zenészt a Sex Pistols 1976-os koncertje után szippantotta magába a zeneipar. Londonba ment, hogy a Sex Pistols menedzserének, Malcolm McClarennek dolgozzon, majd megalapította a Blitz Clubot, amely a New Romantic irányzat egyik központjává nőtte ki magát, és olyan együttesek bölcsője lett, mint a Duran Duran, a Spandau Ballet és a Culture Club.

Strange bandája, a Visage 1979-ben alakult, és Fade To Grey című számuk előkelő helyet szerzett a nagy-britanniai kislemezranglistán 1981-ben. A zenész szerepelt barátja, David Bowie Ashes to Ashes című listavezető számához készült klipjében is, amely a maga idejében a történelem legdrágább popzenei videója volt.

Strange, aki a nyolcvanas években hosszú ideig drogproblémákkal küzdött, 2013 májusában új Visage-albummal rukkolt elő Hearts and Knives címmel, és az új felállásban működő banda tavaly a Fade To Grey egy feldolgozását is elkészítette. A zenész az elmúlt években számos televíziós műsorban is feltűnt.