Így ünnepli egyéves születésnapját az Akvárium Klub

Akvárium klub 2015
Vágólapra másolva!
Márciusban ünnepli egyéves születésnapját a megújult Akvárium Klub. A nem mindennapi eseményen a rendezvényközpont mindhárom terme és a főváros legnagyobb terasza is élettel telik meg: a hatéves Random Trip mellett fellép - mások mellett - Richard Dorfmeister is.
Vágólapra másolva!

Budapest legújabb és legnagyobb klubja - az ünnep jegyében - a következő hetekben-hónapokban több világsztár vendéget is felvonultat: a Parov Stelar Band, a Stereo MC’s, a De-Phazz és John Mayall is színpadra lép majd itt.

“Egy év alatt több mint 400 programnak adott otthont és több mint 100 000 koncertlátogatót vonzott a megújult Akvárium Klub” – mondta el Brunda Mátyás, a központ vezetője. “Az Erzsébet téri komplexum –- az átépítés óta – a színes kulturális programok mellett heti rendszerességgel ad otthont konferenciáknak, előadásoknak, a zenei események pedig szinte kivétel nélkül telt házzal zajlanak az 1300 fős NagyHallban, a 700 fős KisHallban, valamint a VOLT Music Barban is”tette hozzá az Akvárium vezetője, aki elmondta azt is, hogy az elmúlt egy év alatt igazi “belvárosi találkozóponttá” vált a sokak által “prémiumklubként” aposztrofált hely, mely a programkínálata mellett a vonzó terasza és népszerű bisztrója miatt is a közönség kedvencévé vált.

Az idén egyéves Akvárium Klub Forrás: Akvárium klub

Március 28-án, az Akvárium Klub egyéves születésnapján egész napos ünnepi program várja a klub és az Erzsébet téri terasz közönségét. Itt ünnepli 6. születésnapját Budapest egyik legegyedibb és legnépszerűbb eseménysorozata, a Random Trip.

A produkció vendége lesz Zalon, az Amy Winehouse Band oszlopa, valamint Tátrai Tibor, Sena, Andrew Hefler, Eckü, Mc Kemon és Sárik Péter is. Az est záróakkordjaként pedig Richard Dorfmeister lép színpadra. A partizni vágyó közönséget sem hagyják otthon ülni a szervezők, az idén 10 éves NVC csapattal karöltve készül a KisHall programja.

Világsztárok a NagyHallban

A születésnap előtt és után egyaránt hazai és világsztárok sora teszi tiszteletét az Akváriumban. Az idei VOLT Fesztivál “előbulijaként” - március közepén - exkluzív koncertet ad a Parov Stelar Band, a dolog érdekessége, hogy a zenekar évek óta nem járt klubokban Magyarországon.

Tavasszal is számos világsztár érkezik az Akvárium színpadára Forrás: Akvárium Klub

Ugyancsak friss hír, hogy érkezik a De-Phazz, élő show-val és legendás slágerekkel a Stereo MC’s, a Lamb, a tavalyi év legnagyobb rádiós sikerét jegyző Alle Farben, és visszatér a blueslegenda, John Mayall is. Igazi sikertörténet, hogy a legaktuálisabb berlini DJ-producer, Fritz Kalkbrenner kétnapos show-val jön az Akváriumba, az első meghirdetett napra ugyanis pillanatok alatt fogytak el a jegyek.

Fritz Kalkbrenner dupla bulit tart Forrás: Vitali Gelwich

A színes nemzetközi színtérről jelentkezik továbbá a Feed Me, John Talabot, Glass Animals, Rone (Album Tour), Nneka, Wilkinson, Gorje Hewek és Izhevski, a Bonobo Dj set, Klangkarussel, Bill Patrick, Nils Frahm és RL Grime.

Telt házas magyar koncertek

A márciusi kínálatban szerepel két, igazi magyar “csoda” is: a Wellhello és Halott Pénz koncertjére egyaránt napok alatt fogyott el minden jegy. Számos hazai banda nagykoncertje mellett ugyancsak az Akvárium Klub ad otthont a Nyers visszatérő nagykoncertjének, itt mutatja be lemezét az Anima Sound System, március elején, a Nagyon Balaton nyitóeseményeként az Akvárium ad otthont a Balaton Method egész házas filmbemutató koncertjének, májusban pedig második alkalommal költözik a klubba a Nagy-Szín-Pad, a Petőfi Rádió és a VOLT Produkció közös "tehetségmutató" versenye. Áprilisban pedig Halász Judit is fellép a klubban.

Szokás szerint a legsikeresebb hazai partiszervezők is felvonulnak az Akváriumban: érkezik a Deadcode and Friends, a Bladerunnaz prezentálásában Mefjus, Emperor, Frankee, az NVC csapat tető alá hozza a Selected Sounds sorozatot, és általuk a Glass Animals világ körüli albumbemutató turnéjának hazai állomása az Akvárium NagyHall lesz.