Több nőt a Wikipédiára!

wikipedia woman
Vágólapra másolva!
A projekt célja, hogy a nők hangja jobban érvényesüljön a Wikipédián. Szerkesztőként és a szócikkek témájaként egyaránt.
Vágólapra másolva!

Az Art+Feminism csoport tavaly rendezte meg először a feminista szerkesztői maratont, amiben hatszáz önkéntes vett részt, hogy tegyen valamit a nők alulreprezentáltsága ellen a legnagyobb online enciklopédia oldalain.

A nap végére 101 olyan női művész kapott alapos portrét, akinek korábban nem, vagy csak egészen soványka szócikke szerepelt a Wikipédián.

Tavaly hatszázan vettek részt az akcióban Forrás: Art+Feminism

A legfontosabb eredmény azonban mégiscsak az volt, hogy a résztvevőket megtanították szakszerűen Wikipédiát szerkeszteni, így ők már önállóan is tovább egyenlítgethetik a nemi arányokat a világhálón. A női szerkesztők kinevelése azért kiemelt cél, mert egy 2011-es felmérés szerint a Wikipédia szerkesztőinek mindössze 8,5 százaléka volt nő.

A tavalyi sikerre való tekintettel, idén jóval nagyobb szabású lesz az akció, amelyet március 7-én szerveznek. A bázis ezúttal a New York-i Modern Művészetek Múzeuma lesz, de világszerte 55 helyszínről csatlakoznak majd be a maratoni szócikkgyártásba.