Mi van, ha A varázsfuvola tényleg silány?

Fischer Iván állati magasra rakta a lécet az elmúlt években a Mozart-operák komplex színrevitelével. Karmestere, rendezője volt a Don Giovanninak, a Le nozze di Figarónak, a Così fan tutténak, mindhárom előadás hatalmas siker volt, és mély nyomot hagyott bennem. Úgyhogy komoly elvárásokkal ültem be A varázsfuvolára.

Nem hallgathatom el, hogy Mozart valamennyi operája, sőt minden műve közül A varázsfuvola az egyetlen, ami sosem tudott elvarázsolni. Igazából fogalmam sincs, miről szól ez a mű. Olykor az az érzésem, nem vagyok ezzel egyedül, de a műre úgy tapad a könnybe lábadt tisztelet kötelező pátosza, mint köztéri szoborra a galambszar.

Hímsoviniszta és rasszista kijelentésektől hemzseg az opera

Azt se értettem soha, miért akarják lenyomni minden gyerek torkán. Amikor a lányomnak anno elkezdtem mesélni, belezavarodtam a történetbe. Hol van ebben a mese? De tényleg?

Miért akarják lenyomni minden gyerek torkán? Forrás: Horvath Judit

Sarastro és egész bandája hímsoviniszta. Sőt az is lehet, hogy pedofil. Számukra minden nő Jenő, hüjenő, mint Spiró Koccanásában. Vagy fél tucatszor elhangzik, hogy a nő a férfit úgyis csak átveri. Íme, egy kis csokorra való nemes szentencia:

Már látom, megzavart egy nő.
A nő nem alkot, csak fecseg,
A lelked szóval vette meg.

***

A nő a helyes
útra nem lel.
S a férfi útján tévelyeg,
Ha társa nincs, ki talpig ember.

***

A nők sok mindent mondanak,
De álnok minden gondolat!

***

Ő is csak nő, s a nő hamis,

***

A férfi lelke mint az érc,
Itt női szóval célt nem érsz!

Miközben az egész opera másról sem szól (ha szól egyáltalán valamiről), mint hogy Tamino Taminájára, Papageno Papagenájára vágyik, senki másra. Pontosabban saját hasonmásukra. Ha úgy tetszik, Schikaneder még a rasszizmusnak is megágyaz. Monostatoshoz egyszer csak így szól a hű de bölcs Sarastro:

Arcodnál csak a lelked feketébb!

Hangzik el mindez egy olyan korban, amikor Angelo Solimánt, a Bécsben letelepedett afrikai származású rabszolgát (amúgy Mozart szabadkőműves társát) halála után II. Ferenc császár kívánságságára egy szobrász megnyúzta és kitömte, hogy aztán a császári gyűjteményben tengerimalacok és madarak társaságában az emberi nemet képviselje egy vitrinben, ahogy arról Volkmar Braunbehrens is beszámol remek Mozart-könyvében.

Gagyi látványvilág Forrás: Horvath Judit

Ezekkel a példákkal csak próbálom érzékeltetni, hogy bőven akadna értelmeznivaló A varázsfuvolában, amely talán a leggazdagabb interpretációtörténetet tudhatja magáénak.

Gagyi illusztrációk, esetlen magyar szöveg

Fischer Iván azonban, talán a mű iránti végtelen tiszteletből, értelmezés helyett inkább ábrázol. Nem lenne ezzel semmi baj, ha a mesekönyv lapjain megelevenedő rajzok nem volnának olyan borzasztóan giccsesek. Egyedül az árnyjátéknak volt néhány tartalmas pillanata, de egyébként pont az ilyen ízléstelen, amatőr mesekönyvektől igyekeztem mindig megóvni a lányomat.

Balla Margit látványvilága szűk keretet biztosít az opera színházi aspektusának is. Márpedig Fischer láthatóan nagy hangsúlyt fektet a színházra. A dialógusok magyarul peregnek, a kettős szereposztás azonban tele van esetlenséggel. A színészi teljesítmény csak egy-egy pillanatra mutat túl egy amatőr színjátszó csoport produkcióján.

És bár Fischer igazán megpróbálja kinyitni az összes humorcsapot, inkább kínomban nevetek, mint valódi szellemességen. A szadomazo szerkóban feszítő és a vágytól saját mellbimbóit csavargató Monostatos jó példa erre.

Az árnyjáték elmegy Forrás: Horvath Judit

Maga a szöveg is elég eklektikus. Indokolatlanul és szervetlenül bukkannak fel benne olyan modernizmusok, mint szingli meg marslakó, miközben maga a textus teljesen konzervatív, sőt jellegtelen, megspékelve Schikaneder gyomorforgató coelhói szentenciáival. Milyen messze van Varró Dani zseniális magyar fordításától, amely szofisztikált szellemességével képes volt új életet lehelni a sokszor bugyuta szövegbe.

Fischer sem lépett túl a humanista limonádén

Mozart és Schikaneder rengeteget hegesztett a szövegen és a sztorin, koncepciók jöttek-mentek, de végül nem igazán sikerült rendesen elvarrniuk a szálakat. Schikaneder zavaros vásári librettóját Mozart árnyalatokban gazdag zenéjével Fischer Ivánnak sem sikerül összeragasztania.

Ahhoz a kiüresedett „humanista limonádéhoz” (Fodor Géza), amivé az interpretációk amortizálták a Varázsfuvolát, Fischer Iván nem tett hozzá semmi újat. Még a zenei interpretáció is megállt a legjobb historikusok szintjén, a zenekari árokból felhangzó nyitány meglehetősen szikárra, aszketikusra sikeredett, és a zenekari kíséret olykor szinte eltűnt az énekesek mögött.

Miről szól A varázsfuvola? Forrás: Horvath Judit

Pedig akadtak átforrósodott, nagy pillanatok. Például Pamina (Nuria Rial) megnyilvánulásai, aki szinte minden áriát elrontott, mégis az ő hangja volt az egyetlen varázslat szombat este. Tamino (Stanislas de Barbeyrac) erőteljes, heroikus tenorja is küzdött a magasságokkal, de amúgy elhittem neki minden hangját.

A darab tartalma és nyelve igen silány

Papageno (Hanno Muller-Brachmann) volt azonban az este igazi csúcspontja. Az idétlen, zöld madártollas szerkóját leszámítva elvitte hátán az egész előadást énekhangostul, színjátszástul, mindenestül. Sarastrónak (Andreas Bauer) tekintélyesebb volt a szakálla, mint a hangja, az Éj királynője (Mandy Fredrich) pedig annyira a technikára figyelt, hogy a zenei élménnyel adós maradt.

Ahogy adós maradt az egész előadás az élménnyel. Szomorúan lapoztam fel otthon Braunbehrens Mozart-könyvét, és hamar meg is találtam egy korabeli kolléga kritikáját a berlini Musikalisches Wochenblattból: „Az új masina-komédia, a varázsfuvola… nem aratja a remélt sikert, mivelhogy a darab tartalma és nyelve igen silány.” Hihetetlen, de ugyanezzel a gondolattal álltam fel a székből én is a szombati előadás után.