A kokárda is kikérné magának

2015.03.14. 20:01

Gyerekkora óta rajong március 15-ért, de nagyon zavarja, mikor kisajátítják a nemzeti jelképeket. Horváth Kristóf, alias Színész Bob szerint a slam nem az utókornak, hanem a kortársaknak szól. 

  • Horváth Kristóf négy éve kezdett slammelni, 2012-ben egyből megnyerte a Pilvakert.
  • A kokárda szerinte nemcsak a gyűlölködés, de a szólásszabadság megvédésének szimbóluma is lehetne.
  • Már gimnazistaként is szavalta a Nemzeti dalt. Biztos benne, hogy Petőfi is jó slammer lenne.
  • Zenekara is van Bob és Bobék néven.
  • Évek óta foglalkozik hátrányos helyzetű fiatalokkal. Szerinte a költészetnek lehet társadalmi hatása.
  • Egy ideje hanyagolja a színészetet, mert nem szereti, ha olyanok diktálnak neki, akik nála kevésbé értenek a színházhoz.

 

Mi a viszonyod március 15-éhez?

Gyerekkorom óta a kedvenc ünnepem, rögtön a húsvét után. A húsvét verhetetlen, mert ugye mehetsz locsolni, kapsz érte pénzt, főtt tojást meg sonkát. És már tavasz van. Ez a március 15-ei emlékeimben is meghatározó: süt a nap, ébred a természet, megyünk a Nemzeti Múzeum elé, és nem keveredik bele semmilyen rossz érzés, mert ilyenkor egyek vagyunk.

Mi vagyunk a magyarok, akik a forradalmunkat ünnepeljük. A rendszerváltás előtt az is fontos volt, hogy mégsem május elsejére vagy a nagy szocialista forradalomra kellett emlékezni, hanem a százötven évvel azelőttire, meg titokban az ötven évvel ezelőttire is. Tényleg azt éreztük, hogy az összetartásról szól.

Tényleg azt éreztük, hogy az összetartásról szólFotó: Polyak Attila - Origo

Neked nem az unalommal kapcsolódtak össze az iskolai ünnepségek?

Valamiért nem. Ma persze ez sem ilyen egyszerű. Tökre bánt, mikor a kokárdát fölveszi valaki, és olyanokat mond, amivel én nagyon nem értek egyet, sőt a kokárda is kikérné magának. Iszonyatosan zavar, mikor ezeket a jelképeket valaki megpróbálja kisajátítani.

Mi az a slam poetry?

A slam poetry egy modern költészeti stílus, amely csakis szóban és leginkább élőben hatásos. A rap, a színház és a versmondás elemeiből is építkezik. Általában alulról szerveződő eseményeken adják elő, ahol mindössze pár percet kapnak a résztvevők a színpadon, és ezek után értékelik egymást.

Amúgy szerinted lehetne közösségteremtő erejük ezeknek a nemzeti szimbólumoknak?

Igen, és ezért bosszant annyira, hogy a kokárda ma egy csomó ember szemében negatív tartalommal bír, és üres magyarkodást jelent, miközben valódi összetartást is kifejezhetne. Akár a szólásszabadság vagy a sajtószabadság megvédésének szimbóluma is lehetne. Zavar, hogy hagyjuk ezeket a szimbólumokat kicsúszni a kezünkből, és átengedjük az elborult szélsőjobbnak. Velük szemben aztán igazán szeretem hangoztatni a magyarságomat.

Ne hagyjuk kicsúszni ezeket a szimbólumokat a kezünkbőlFotó: Polyak Attila - Origo

A versmondást mikor kezdted? Gondolom, iskolásként is szavaltál már versenyeken és ünnepségeken.

Mondták a tanárok, hogy ügyesen mondok verset, és onnantól vittek mindenfele. Ezt élveztem, de azért nem mindig jött ki jól a dolog. A középiskolában egyszer el kellett mondanom a Nemzeti dalt 15-én a hősök sírja előtt, és pont valami Dörner György-videót néztem meg a felkészüléshez. Hát, az nem tartozik életem nagy sikerélményei közé. Persze a kihívás is komoly volt: tizenéves fejjel mondd el úgy a Nemzeti dalt, ahogy azelőtt senki.

És hogyan oldottad meg, dörgedelmes voltál?

Inkább próbáltam finomra venni a figurát, és személyes kérdéseket föltenni. Amúgy szerintem néha kell egy kis dörgedelmesség is. Persze veszélyes, mert könnyű túlzásba vinni, vagy csak szimplán megjátszani. Néha mégis szükség van rá, ha be akarod indítani az embereket.

Akkor nem is leporolni kell egy avítt ünnepet, inkább levakarni róla az elmúlt évtizedekben rárakódott gyűlöletrétegeket?

Valahogy úgy. Annyira eltávolodott a két oldal, hogy semmi nem maradhat középen. Ami meg mégis, azt meg folyton csak ráncigáljuk jobbra-balra. Nem is szeretem a leporolni szót, mert szerintem tiszteletlen. Basszus, Petőfi mégiscsak megváltoztatta a magyar költészetet, és az egyik legnagyobb költőnk volt, még akkor is, ha sok embernek csak felületes viszonya van hozzá. Nekem is az volt, de most épp készülök egy komplett Petőfi-estre, amit a Petőfi Irodalmi Múzeumban fogunk előadni.

A slamnek eleve van egy forradalmi karaktere, nem?

Az előadás terén mindenképp forradalomnak élem meg. A versmondás elég begyöpösödött, és még mindig harminc-negyven évvel ezelőtti sémákat követünk. Holott közben változott a nyelv, meg a világ is körülöttünk. Másfél éve csináltunk egy Weöres-estet, én már azt is forradalminak éreztem. Nem akarok én semmit leporolni vagy korszerűsíteni, egyszerűen csak értelmezni a verseket, hogy itt és most mit mondanak nekünk.

Tehát akkor működhet Petőfi a mai korban, van mondanivalója a számunkra?

Szerintem igen. Nyilván nehéz ügy, mert ez százötven évvel ezelőtt használt nyelv. Eleve más a tagolás, és a rímkészlet nem lesz annyira szórakoztató.

Jó slammer lett volna Petőfi?

Persze, a vak is látja, hogy ezeket a verseket nem csendes olvasásra, hanem közönség előtti előadásra szánták. Komoly drámai felépítmények, nagyon látom benne a színészt, ahogy megkeresi a kis szélsőségeit, hogy elérje a kellő hatást. Először suttogva fenyegetőzik, aztán ordibál, majd sír, a végén meg mondjuk erőt ad.

Először suttogva fenyegetőzik, aztán ordibálFotó: Polyak Attila - Origo

Szerintem épp ezt a hagyományt éleszti újra a slam, mert mi is elmondásra szánt szöveget csinálunk. A szuper költői technika itt nem elég. Leginkább arról szól, hogy meg akarok élni valamit a színpadon. Dühöt, indulatot, lázadást. Ehhez kell verbális eszközöket előállítani.

Egy slamet csak az adhat elő jól, aki írta?

Más is előadhatja jól, de onnantól már nem slam. Épp ez a műfaj egyetlen igazi ismérve, hogy maga a szerző adja elő. Néha fáj is emiatt a szívem, mert vannak iszonyú jó szövegek, amiket jobban el tudnék mondani, mint a szerzője. (nevet)

Te mikor vágtál bele a slammelésbe?

Hivatalosan négy éve, de gyerekkorom óta írok verseket. Ezt is fontos kiemelni: akik most slammerek, azok húsz évvel ezelőtt a fióknak írtak volna. A slammozgalom egy nagy megmutatkozási lehetőség. Így persze a minőség is elég változékony, de ez igazából autodidakta iskola. Figyeled, mit művel a másik, kapsz és adsz visszajelzést, és folyamatosan tanulhatsz.

Ez igazából autodidakta iskolaFotó: Polyak Attila - Origo

Neked mennyire testhezálló a slam versengő kultúrája?

Nagyon élvezem. Bizonyos értelemben nagyon komolyan veszem, de sosem az a célom, hogy lenyomjam a többieket, hanem hogy kihozzam magamból a maximumot. Igazából azért jó a versengés, hogy magadat motiváld. Meg persze állati jó a stenk.

A 2012-es Pilvakernek nagy szerepe volt a slam hazai elterjedésében?

A hazai slambummot igazából onnan datálhatjuk. Forradalmi rendezvény volt ebből a szempontból. Én is akkor kezdtem bele. Állati jó érzés volt, hogy kiállhatok, és nyíltan elmondhatok bármit, ami már nagyon régóta bassza a csőrömet, de mindig tabunak éreztem. Látod, ez a jó élményem is március 15-höz kötődik.

Tavaly viszont már nem lehetett mindent elmondani, így 11-en ki is léptetek a Pilvakerből egy kisebb botrány kíséretében…

Ez egy nagyon szomorú történet. Nyilván mindannyian sok hibát elkövettünk menet közben. Mi például lehettünk volna tökösebbek az elejétől fogva, de nem is számítottunk rá, hogy ez bekövetkezhet. A Pilvakert szponzoráló Red Bull rábólintott, de az MTVA részéről nyíltan elmondták, hogy ezek a szövegek így nem mehetnek le.

Pedig nem volt bennük semmi vállalhatatlan. Hazafias, forradalmi szövegek voltak. Agyrém, hogy március 15-én ne beszéljünk arról, mi van körülöttünk, min kéne változtatni, és hogy mit csinálhatunk mi magyarok közösen a nemzet javulásáért. Konkrétan elhangzott az a mondat, hogy vannak ma Magyarországon olyan témák, amikről jobb nem beszélni. 

Mondasz egy példát, hogy mi zavarta őket?

Alapvetően a múlt feldolgozásáról szóltak a szövegek, hogy mindenkinek az apja náci vagy ügynök, itt volt rab, vagy ott volt rab, és hogy egy csomó tisztázatlan kérdést hurcolunk magunkkal. Nyilván előfordult bennük a „zsidó” és a „cigány” szó is, ami külön kiverte a biztosítékot. De pártnevek egyáltalán nem szerepeltek. Még véletlenül sem akartuk lerántani a rendezvényt a napi politika szintjére. Szerintem épp mi voltunk azok, akik az ünnephez méltóan dolgoztunk.

Idén megint volt forradalmi slam az Örkény Színházban. Ezt valamiféle ellen-Pilvakernek szántátok?

Attól tartok, hogy az a hajó elment. Nem lehet összehozni még egyszer akkora nézettséget és hangulatot. Ez legfeljebb egy mini ellen-Pilvakernek tekinthető. De nem baj, csináljuk tovább a dolgunkat. Azt kicsit sajnálom, hogy végül nem kerültünk be a tévébe, mert kíváncsi lettem volna, ott hogy működne a slam.

A tévében sem mondanék mást, mint amit akarokFotó: Polyak Attila - Origo

Biztos, hogy a slamnek be kell törnie a mainstreambe? Nem veszti el akkor a lényegét?

Ez nagyon jó kérdés. Úgy érzem, a tévében sem mondanék mást, mint amit akarok. Apró kompromisszumokról lehet szó, de hosszú távon nem vehetik el a tökeimet. Persze ez nem olyan fontos kérdés, mert így is elégedett vagyok az ismertségünkkel, talán nincs is szükség többre. Fölástunk egy nagy halom földet, most ezt szépen be kell ültetni, aztán gondozgatni a növényeket.

Az internet is egy nagyon hasznos felület a terjeszkedésre. Mennyire eleven ott a műfaj? 

A slammozgalom rengeteget köszönhet a YouTube-nak, de azért mégis az élő jelenlét adja a műfaj varázsát. Egy versenyen nem biztos, hogy mindegyik fellépő olyan jó, de az első mond egy jópofát, a másodikat tudod utálni, a harmadikon unatkozhatsz, aztán jön a negyedik, és mindenestül felborít. Ez egy nagy, csoportos szeánsz, ami élőben működik igazán.

Volt is egy ilyen kattanásom, hogy nem engedem, hogy bármilyen szövegem kikerüljön a YouTube-ra. Mert ezek a sorok nem az utókornak készülnek, hanem itt és most helyezem az elmédbe és a szívedbe. Nem az a fontos, hogy száz év múlva is bölcsen bólogassanak rá. A slam itt és most van jelen, egy használati tárgy a kortársaknak.

És milyen viszony fűzi a slamet a kortárs magyar költészethez?

Vannak költők, akik látványosan lekezelik és távol tartják magukat tőle. Sokan viszont szívesen vesznek részt benne, és ilyenkor oda-vissza hatunk egymásra. Nagyon jó kortárs magyar költőkkel versenyezni.

Olvasod a verseiket?

Nálam ez foglalkozási ártalom. Színészként meg művészeti tanárként is. Állandóan járok középiskolákba, sok ezer gyerekkel dolgoztam már az utóbbi két évben. Csinálom A tudás 6alom kampányt, ahol hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozom. Állandóan viszem nekik a kortárs magyar verseket is.

Akkor a slamnek tényleg lehet hatása társadalmi problémákra? Építheti az önbecsülést és bonthatja az előítéleteket?

Határozottan. Ez egy polihisztor szakma, nemcsak az írásról szól. A slammer politikus, szónok és színész egyszerre. És közben persze egyszerű, esendő, sajnálni való ember vagy, aki egy védtelen helyzetben áll a színpadon, és zuhan.

A slamhez társadalmi tudatosság és saját gondolatok kellenek, amiket el is kell tudnod mondani. Ehhez elengedhetetlen a szókincs, és a verstan alapjaival is tisztában kell lenni. Tehát a slamen keresztül egy teljes körű képzést lehet beindítani, amire minden embernek igénye van.

Van olyan, aki nem olvasott, és ezen keresztül rákap az irodalomra?

Abszolút. Az egyik srác most olvassa el a Védett férfiakat, és iszonyatosan sajnálja, hogy mindjárt vége. Kérte, hogy adjam a következőt. Mondtam neki, hogy akkor most jönnek a verseskötetek.

A slammer politikus, szónok és színész egyszerreFotó: Tuba Zoltán - Origo

Áll mögöttetek valami alapítvány, pályáztok támogatásra?

Nem, az iskolák pályáznak. Ahova meghívnak, oda megyek. Az elmúlt 15 év színházi kapcsolatrendszere működik, az ismertség is jól jön, meg ott a slammerközösség is. Ez egy nagy maffiahálózat, ahol mindent el lehet intézni. Tisztára, mint a Harcosok klubja. Azért most már szeretném, ha mi is tudnánk pályázni.

A színészetet ezek szerint hanyagolod mostanában?

Amennyire csak lehet. A színházban sokszor kell olyanok utasítását követnem, akiknél jobban értem a szakmámat. Máskor meg érdektelen témákban kell előadásokat csinálni, csak azért, mert arra van támogatás vagy közönségigény. Most sokkal jobban érdekel a tanítás, a slam vagy a zenekarom, mint bármi, amit a színház nyújthat.

Zenekar?

Bob és Bobék néven futunk, egy beatboxos, egy basszeros meg én. A verstannak a matekját próbáljuk összeegyeztetni a zene matekjával. Ha egy sorban hat versláb van, akkor az 6/4-es sor lesz. Ha hét versláb, akkor már páratlan a ritmus is. Izgalmas megfigyelni, hogy a beszéd lüktetése mit jelent a zene nyelvére lefordítva.

Te amúgy szoktál slammerként improvizálni?

Soha, a slam mindig gondosan előre megírt szöveg. Az improvizáció nagyszerű dolog, de csak eszköz arra, hogy a spontaneitásodat tréningezd. A néző mindig a spontaneitástól fogja szeretni az előadást. Mintha itt és most születne meg a gondolat.

Ez a színházra is igaz: ha ezerszer kell elmondanom a Hamlet-monológot, akkor is az a cél, hogy spontánul hasson. Az improvizáció jó eszköz arra, hogy ilyen terepekre kicsalogasd magadat.

Az is fontos a spontaneitáshoz, hogy fejből mondd a szöveget?

Nagyon. Egy friss szövegnél nyilván más a helyzet, de hosszú távon szerintem nem létezik papírból slammelés. Hiszen akkor pont az szűnik meg, ami az erejét adja, hogy egy egész tömeggel állsz kontaktusban. Az interaktivitáshoz nem kell párbeszéd, az is elég, ha a szemébe nézel valakinek, miközben elmondasz egy sort.

Biztonságosabb bebújni a papír mögéFotó: Polyak Attila - Origo

A papír lezárja ezeket a csatornákat, elveszi a téthelyzet élét. A megértést is rontja, hiszen olvasás közben egy gép vagyok, én magam sem feltétlenül értem, amit mondok. Nem a gondolkodás tempójában születnek meg a mondatok, hanem az olvasáséban, ami sokkal gyorsabb. Persze sokkal biztonságosabb egy papír mögé bebújni, mint vállalni, hogy a pillanat megérintsen és magával rántson.