Miley Cyrus kiakasztotta David Cameront

Miley Cyrus Quart
Vágólapra másolva!
A mozifilmekhez hasonlóan korhatárjelzéssel látják el Nagy-Britanniában a YouTube és a Vevo közösségi videomegosztókra feltöltött zenés klipeket.
Vágólapra másolva!

A brit kormány indította a kezdeményezést azért, hogy megóvják a gyerekeket a nem nekik való tartalmaktól. David Cameron kormányfő már tavaly augusztusban bejelentette a zenés videók korhatározásának bevezetését. A korhatárjelzés ötlete az után merült fel, hogy egy sor sztár, köztük Miley Cyrus, Robin Thicke és Rihanna szexuálisan túlfűtött videoklipekkel jelentkezett – írta a BBC News. Ez már túl sok volt a konzervatív brit állampolgároknak.

A filmek korhatáros besorolását meghatározó brit testület (BBFC) dönt amúgy a korhatárról, de a folyamatban a három nagy lemezkiadó, a Sony, a Universal és a Warner is részt vesz. A kiadókkal kötött megállapodás értelmében a cégek benyújtják zenés videóikat elbírálásra a BBFC-nek. A lemezkiadóknak ugyanakkor nem kell beküldeniük olyan videóikat, amelyeket értékelésük szerint nem kell korhatározni. Emellett csak a brit szerződésű klipekre vonatkozik az új szabályozás.

"Szexuális tartalma" miatt 15-ös besorolást kapott például Ellie Goulding Love Me Like You Do című zenés videója, A szürke ötven árnyalata filmzenéjének egyik száma, amely számos filmrészletet is tartalmaz az erotikus produkcióból.

Az első fázisban megvizsgált videoklipek közül 84 kapott besorolást, ebből 27 lett 12-es, 39 pedig 15-ös, és mindössze egyet jelöltek 18-as karikával. Hat videót ítélt "korhatár nélkül megtekinthetőnek", 11-nél pedig szülői felügyeletet tanácsolt a BBFC a megtekintéshez. A testület elé került összes videó mintegy 20 százaléka kapott 12, 15 vagy 18 éven felüli jelzést.

A lemezcégek a besorolást követően a két digitális szolgáltató, a Vevo és a YouTube számára is megküldik a korhatárjelzést, ők pedig az online lejátszáskor feltüntetik. Egyelőre arról nem született döntés, hogy milyen módon kell megjelenítenie a szolgáltatónak a korhatárt.