Az utóbbi idők egyik legerősebb évkezdése volt 2015 első három hónapja a könnyűzenében: több kritikus már most hallani vélte az évtized albumát, de van itt az elcseszett életen kesergő férj, szórakozott szakács és hatalmas bulidal is. Az év szerintünk nyolc legjobb számát gyűjtöttük össze, de a legtöbb esetben a teljes lemez is megér egy hallgatást!

Action Bronson - Actin Crazy

A korábban szakácskodó amerikai rapper az egyik legfelkapottabb hiphopelőadó lett az utóbbi években, ami egyáltalán nem csoda. A számaiban ügyesen használja fel a különböző műfajokat, a hagyományosabb hiphopalapok mellett bőven akadnak a zenéjében pszichedelikus rocktémák is. Közvetlen, vicces szövegeivel hatalmas rajongótábort szerzett magának, ami valószínűleg a második, Mr. Wonderful című albumával csak tovább növekszik. Én az Actin Crazy-t választottam az lemezéről, mert ez tűnt a legbulisabbnak, ráadásul a hozzá készült videó is egyértelműen szemlélteti, milyen szórakoztató figuráról van szó. 

Kendrick Lamar - King Kunta

Az év másik hatalmas durranása Kendrick Lamar albuma, amit itt-ott már az évtized legjobb hiphoplemezének is kikiáltottak. Azt szinte mindenhol megjegyzik róla, hogy meglehetősen nehéz hallgatnivaló egyrészt azért, mert a zene időnként jazzszerűvé válik, másrészt pedig azért, mert elég összetettek a szövegek. Az amerikai fekete közösséget érintő problémák Magyarországról például viszonylag nehezen átélhetőek. A To Pimp A Butterfly-ról éppen ezért is az egyik legkönnyebben befogadható szám került ide, amihez épp a napokban készült el a klip is.

Jamie XX - Loud Places

A londoni XX 2009-ben robbant be intim és álmodozós első albumával. A háromtagú együttes elektronikáért felelős tagja azóta bontogatja a szárnyát (a Gil Scott-Heronos projektről például itt írtunk), és végre már albummal is jelentkezik, amit többek között a Loud Places-zel kezdtek felvezetni. Ez alapján az In Colour az év egyik legjobb albuma is lehet. A verzék ugyan meglehetősen semmilyenek, de csak azért, hogy a bődületes refrén még nagyobb üssön, amikor beindul.

Pond - Man It Feels Like Space Again

Az ausztrál Pond a 2015-ös Man, It Feels Like Space Againnel most kiléphet a Tame Impala árnyékából, amivel még közös tagon is osztoznak. A címadó szám például annak ellenére is az év eddigi egyik legjobb dala, hogy több mint  nyolc perces. Az együttesnek valahogy sikerült megcsinálnia azt, ami például se a Tame Impalának, se az MGMT-nek nem állt soha tökéletesen össze. Úgy tud végtelenül szórakoztató lenni, hogy minden benne van a 70-es évek elborultságából és monumentalitásából.

Sleater-Kinney - A New Wave

Néhány év szünet után visszatért a legendásnak kikiáltott amerikai riot grrrl együttes, a Sleater-Kinney, aminek a legendává váláshoz nem ártott azért a zajos politizálás és a nőjogok melletti kiállás se. A No Cites to Love című albumuk szerencsére jóval több annál, mintha csak a nevükből szerettek volna megélni, több király szám is található rajta. A New Wave mégis kiemelkedő: végig tök jó a sodrása, ötletes, nagyon eltalált refrént is írtak hozzá. Ezt hallgatva mindig lendületesebben lépdelhet az ember a villamospótló megállójához.

Father John Misty - An Ideal Husband

Joshua Tillman második albumát adta ki ezen a néven. A kritikusok általában megőrülnek a jól összerakott folkos zenéért és a személyes hangvételért. Az általam választott Ideal Husband az album talán legszenvedélyesebb száma. Tillman sorra veszi, hogy mikor és mivel szúrta el az életét, és ahogy hergeli magát, a végén már eldobná magától azt is, ami eddig valahogy mégis összeállt. Kivételesen nem árt, ha egyszer figyelünk a szövegre sem, mert átélhetőbb a szám is, ha tudjuk, hogy Tillman valójában milyen hétköznapi dolgok miatt szenved.

Major Lazer & Dj Snake feat. MØ - Lean On

A Major Lazer név mögött megbújó Diplóéknak volt, hogy összejött már a tökéletes sláger, általában azonban baromira nem szokott, mert túl bunkó irányba viszik el a zenét. A 2012-es Get Free hatalmas dobás volt, azóta viszont semmi emlékezeteset nem tudtak összehozni. Itt van most viszont a Lean On, aminek arra is jó esélye van, hogy nyárig kitartson a lendülete úgy, hogy mostantól minden buliban felcsendül legalább egyszer. Olyan könnyed és szórakoztató hangulatú szám, és olyan rövidke, hogy egy hallgatásnál általában meg se bírok állni.

Ghostpoet - Sorry My Love, It's You Not Me

Nehéz megmondani, hogy mi különböztet meg egy jó Ghostpoet-számot egy zseniálistól. A Sorry My Love, It's You Not Me valószínűleg éppen azért tudott kiemelkedni a többi közül, mert Obaro Ejimiwe általában fojtogató énekbeszéde ellenére mégis sikerült valami melegséget csempészni bele. A szám hazakísér, ha magányosan baktatsz az esti buli után, és ha kell, másnap is ott van melletted, amikor munkába kell menni, és bámulod, ahogy lecsorognak az esőcseppek az busz ablakának üvegén. A londoni születésű Ghostpoetet nem véletlenül tartottuk már korábban sem a nagyvárosi melankólia egyik legjobb megzenésítőjének.