Az emberiség üzenete egy távoli galaxisba

lampagyujtogatok
Vágólapra másolva!
Szerdán kilövik a Lámpagyújtogatók űrrakétáját. Megismételhetetlen közösségi élményben lesz része azoknak, akik ellátogatnak az egyik vetítésére. 
Vágólapra másolva!

Kilövik ugyanis a Lámpagyújtogatók űrrakétáját, fedélzetén az emberiség első világűrbe szánt mozijával.
Az alkotók a kultúr sci-fi összes szereplőjét meghívták, hogy 19:00 órától a Cinema City WestEndben kezdetét vegye az egyórás élő kilövés. Az eseményt egyenes adásban közvetítik csatornájukon. Az eseményt a Petőfi TV is sugározza.

A filmbemutató előtt Dombóvári István tréfái kereszttüzében Argyelán Krisztina moderálásával csillagászok, fizikusok, biológusok, pszichológusok, a hazai zenei világ nagyjai, színészek, írók, költők, pilóták, ökölvívók, birkózók, ultrafutók, mesteredzők és világutazók adják egymás kezébe a stafétát, hogy néhány percben megfogalmazzák az általuk legfontosabbnak tartott gondolatokat a földi létünkről.

Az emberiség egységes üzenete egy távoli galaxisba Magyarország optikáján keresztül Forrás: Admin

Hallhatjuk Almár Iván csillagász gondolatait, találkozhatunk Erdei Zsolttal, Besenyei Péterrel is, összefuthatunk a holdjáró Pulival, és Kamarás Iván elé vagy Katus Attila mellé kerülhetünk a nézők soraiban, és a Takáts Eszter Beat Band és a Kiscsillag zenekar dala is felcsendülhet az est folyamán.

A Lámpagyújtogatók című kultúr sci-fi az alkotók szerint nem más, mint az emberiség egységes üzenete egy távoli galaxisba Magyarország optikáján keresztül.