Ez egy kemény nő nyara lesz

2015.04.22. 21:08

Van, ahol már elkezdődött a fesztiválszezon? Ki tud jó koncertet adni? Snoop Doggnak hány sort kell rappelnie ahhoz, hogy menő legyen? Melyik a legjobb jelenet a Grease-ben? Visszatért kábé kéthetente jelentkező klipszemlébe oltott, okoskodással feldobott hírrovatunk. Öt tipp arra, hogy szálljon be egy zenével kapcsolatos beszélgetésbe és öt, hogy ne. Minden, amit semmiképp nem akartunk kihagyni.

HOGYAN NE

Szerintem (...)

(...) Moroder megint megcsinálja a nyár buliszámát. 

A hetvennégy éves olasz producerlegenda 2013-ban elég nagyot ment a Daft Punkkal, ezen felbátorodva pedig összerakott egy szólólemezt is, amiről lassan szivárognak a számok. Az első dal egy-két hónapja jött ki, a Kylie Minogue-gal közös Right Here, Right Now-ért viszont nehezen lehetett lelkesedni, és hasonló a helyzet a napokban kiadott Deja Vúval is. Az Moroder szerencséje, hogy annyira lagymatagok lettek ezek a dalok, és lesz vélhetően az album is, hogy nagyobb hullámverés nélkül eltűnik, és belepi a feledés homálya. Sok trükköt nyilván nem lehetett várni tőle, még korrektnek is lehetne nevezni az eddig hallottakat, ha viszont jobban felbátorodna, akkor egyszer csak nehéz lesz megmagyarázni, hogy lehetett ő a hetvenes években akkora király. 

(...) eddig tartott az őrület a Liza, a rókatündér körül. 

Nem! Még mindig az utóbbi évek egyik legizgalmasabb filmjéről, és a hozzá készült filmzenéről van szó. Egy hete jött ki egy újabb dal, ami ugyan nem olyan bulizós, mint az előző volt, de változatlanul a legjobb dolgok közé tartozik a magyar zenei világban. Az első negyedév legjobb magyar számait összegyűjtő írásunkban elmondottakat tudjuk csak ismételni: egy jól összerakott számról van szó, ami tökéletesen idézi meg az adott évtizedeket. Simán el tudom képzelni, hogy az Out She Comes Up She Goes szól a háttérben, amikor egy lepusztult balatoni szórakozóhelyen nyugati üdítőutánzatot veszek egy lánynak, habozva odaállok az asztalához, leteszem elé az italt, és megkérdezem, hogy nincs-e kedve táncolni, miközben zavartan végig a földet nézem vagy az eget bámulom.

(...) Charlie XCX is, az MTV is kínosan erőltetett.

Hohó, kevés csodálatosabb dolog van annál, mint amikor a popkult túlhajtja magát, és valami elképesztően bizarr dolog sül ki a dologból. Az amerikai MTV-re általában lehet számítani az ilyesmiben. Aki egyszer véletlenül látta a Grease-t, és megragadt az emlékeiben a jelenet, amiben John Travolta Sandy miatt kesereg egy hintában ülve, miközben az autósmozi vásznán a háttérben a hotdog kiflije szaltózni tanítja a virslit, hát az most is fuldokolva nevethetett Charlie XCX egy héttel ezelőtti Video Awards-os fellépésén is. Csodás volt lufigitár, a szuperpixeles háttérvetítés, és remekül illet a dal is a rajzfilmes világhoz: sodró lendület, szuper, fülbemászó refrén és artikulátlan o-ózás. Lehet, hogy minden más unalmas volt a műsorban, de ezért az egyért tuti megérte.

(...) szegény Wombats ezer éve kipurcant.

Hamarosan hazánkba érkezik a Wombats a Budapest Essentials vendégeként, úgyhogy érdemes megemlékeznünk róluk is. Hogyhogy? A Wombats még létezik? Nagyon úgy tűnik, hogy az első album egy-két slágere után nem adták fel, sőt, az idén kiadott dalaik közül a Greek Tragedy kifejezetten szórakoztató is lett. Semmivel nem tűnik különlegesebbnek, mint mondjuk a Kaiser Chiefs Ruby-ja, sőt modernebbnek sem, ráadásul a kezdésről nekem a Blink 182 2003-as Feeling This-e jut eszembe, mégis működik. Sikerült elcsípniük valamit a korszellemből, egy lehúzós megjegyzést nem olvastam róla. A legdurvább komment is úgy szólt valahol, hogy: úristen, el se hiszem, hogy ez tetszik nekem. És kénytelen vagyok bevallani, hogy hasonlóan érzek én is.

(...) ha nem Moroderé, akkor Major Lazer nyara jön.

Diplo néhány napja kihozott egy másik számot is a közelgő Major Lazer-albumról. A Lean Ont a Quarton beválasztottuk a negyedév legjobb dalai közé, és ennél bulisabb számok azóta se hallottunk. A Major Lazerben viszont úgy tűnik, hogy megint csak ennyi van. Egy-két évente kidobnak egy dalt, ami a letarolja az adott évszakot. Az mondjuk bíztató, hogy most úgy tűnik, nem a bunkó irányba akarják elvinni a zenét. Hogy mi a Night Riders a legnagyobb baja, azt nehéz lenne megmondani. Diplo nyilván pontosan érzi, hogyan kell szólnia 2015-ben egy bulislágernek, és lehet, hogy valahol éppen ez is okozza vesztét. Ahogy Lean On-ban a kiszámítottság ellenére is sikerült megtalálni az utat a szívhez és a végtagokhoz, a Night Ridersben úgy nem. Vagy valami ilyesmi. Sok minden benne van, ami sikerre vezethetné, az elemek mégsem állnak össze valami szívdöglesztő egésszé. 

HOGYAN LEHET

Szerintem (...)

(...) az Alabama Shakes-ért bátran lehet rajongani.  

Az előző két hétvégén tartották az amerikai Coachella fesztivál két felvonását, ami az egyik legmenőbb zenei eseménynek számít a szezonban. A Quart is bele-belenézegetett a fellépésekbe, amin az egyik legnagyobb meglepetést az Alabama Shakes okozta, akik a saját napjukon simán lemostak mindenkit, pedig aznap játszott a War On Drugs, az Interpol, a Tame Impala és az AC/DC is. Én nem rajongtam az eddig kijött új számokért, de ott a színpadon királyul működött mindegyik. A monitoron keresztül is beszippantottak olyan dögösen játszotta őket az együttes, és most, visszahallgatva a stúdióverziókat, már abszolút imádom ezeket is. A koncert két csúcspontja volt a Future People és a Don't Wanna Fight. Alkalomadtán a második albumukról írunk is pár sort.

(...) Snoop Dogg egyszerűen nem tud hibázni. 

Jaj, nagyon rendben lesz a rapper következő albuma is. A legújabb számát hallgatva fogalmazódott meg bennem, hogy Snoop oda jutott, ahol a rockzenében mondjuk Ozzy Osbourne van: bármit csinálhat, nem lehet belekötni. Snoop Dogg ráadásul változatlanul szállítja a slágereket is, az előbb említett Ozzy-val ellentétben soha nem csinált botrányosan rossz dolgokat. Itt van most a So Many Pros, amiben esze ágában sincs rappelni, csak elmond néhány mondatot a széteffektezett hangján, és még ez a fékezett habzású RnB is hihetetlenül jól áll neki. A hamarosan megjelenő albumát egyébként végig Pharrell Williams-szel készítette, akinek ez újabb csúcspont lehet a karrierjében, miután a saját lemeze az egyszem Happy-t leszámítva dögunalmas volt. [Ebből a videóból származik a címlapon látható fenék is!]

(...) Rihannát még korai lenne leírni. 

A legutóbbi dobásai nem sikerültek valami jól, a filmzenéje például csúnyán megbukott, a Jay-Z-vel többé-kevésbé közös Tidal is hamar kihullott a legnépszerűbb applikációk közül és az American Oxigent se lehet valami erősnek nevezni. A Rihanna-albumokkal viszont eddig is az volt a helyzet, hogy csak egy-két erős szám volt rajtuk, és azok elvitték az egész lemezt, Rihanna pedig boldogan mehetett megint turnézni, bár volt példa azért a sláger nélküli lemezre is. Az viszont nagyon bíztató, hogy a honlapján most bemutatott James Joint nevű átvezető annyira menő, amihez foghatót Rihanna még talán nem is csinált. Az simán elképzelhető, hogy nem lesz olyan slágeres a nyolcadik albuma, de ha cserébe kapunk egy-két hasonlóan ötletes dalt, akkor senki nem panaszkodhat.

(...) utoljára talán PJ Harvey nyert ekkorát.

A How Big, How Blue, How Beautiful ugyan csak június elsején jelenik meg, a kritikusok egymást tapossák, hogy az énekes-dalszerzőnőt magasztalják, persze nem is érdemtelenül. Minden eddig megjelent Florence + the Machine szám másként volt megrázó, másképp érintette meg az embert, de közben hideg és távolságtartó is tudott maradni - a What Kind If Man például különösen megrázó. Másfél hete kijött az eddigi legslágeresebb dal is a közelgő albumról, és erre se lehet senkinek panasza. Az már innen látszik, hogy a Florence + the Machine az év végén tarolni fog Európában. és végre azt is elmondhatjuk, hogy a Szigetnek sikerült meghívnia egy igazán ereje teljében lévő együttest. Ennyire magabiztosan talán csak PJ Harvey menetelt még 2011-ben. 

(...) a Panda Bear-projekt nagyon elfáradt.

A Tropic of Cancernek a nehéz téma ellenére most kéne igazán működnie, mert bár a betegség csöppet sem szórakoztató, a szám tulajdonképpen a boldog továbbélésről, a helyzet elfogadásáról és szeretteinket védelméről szól. Ehhez pedig a tavaszi napsütésnél jobb társat nem is lehetne találni. Noah Lennox Panda Bear-je eleve kicsit öncélú projektként fogant, és most tényleg falnak ütközött. Láttunk már olyat, hogy egy kritikuskedvenc előadó klipje senkit nem érdekelt, de itt az a helyzet, hogy míg a Boys Latint egymillióan nézték meg, a Tropic of Cancer a százezer kattintást is alig kaparta össze. Kár érte, vannak benne jobb pillanatok, de azok is feloldódnak a nagy büdös semmiben. Furcsa, hogy pont ezt a lemezét tartják a legkönnyebben befogadhatónak. Ha mindezt az ember összeköti a Pitchfork süllyedésével, kész az összeesküvés-elmélet is.