Hatalmas metáltalálkozót tartanak este Budapesten

tombs, borító
Vágólapra másolva!
Menő metálzenekarok lesznek a városban, úgyhogy érdemes lehet odanézni. Egyiküket a Quarton is nagyon megszeretgettük már.
Vágólapra másolva!

Az utolsó pillanatban még lehetsz trve metálarc: ma este játszik a Club 202-ben többek között a lengyel Behemoth és az amerikai Tombs, amiért egyszer itt a Quarton is lelkesedtünk már. Akkor ezt írta kritikusunk az aktuális albumuk egyik számáról: "majdnem olyan megrázó volt először találkozni a Bloodletters végén lévő gyönyörű kiengedéssel, mint egykor először hallani a Converge belassuló Broken Vowját, vagy valamit a Neurosistól. És majdnem akkora meglepetést is okozott, mert egyáltalán nem számítottunk arra, hogy ekkora tutiságba futunk, holott a Bloodletters kezdettől fogva szörnyen nyomasztó, bizarr - és mégis valamiféleképpen szép". A Tombs pedig a legújabb albumával is maradt ezen az úton, de a Behemoth se puhult az évek alatt.