Vágólapra másolva!
Az Eurovíziós Dalfesztiválon továbbjutottak Csemer Boglárkáék, pedig sokan unalmasnak tartották a dalukat. Az Origónak Bogi menedzsere elmondta, hogy őket ez nem rendítette meg, végig bíztak a döntőbe jutásban és örültek annaki is, hogy a szerbek után jöhettek. 
Vágólapra másolva!

Küzdelmes elődöntőnek ígérkezett az Eurovíziós Dalfesztiál első felvonása, amiben Csemer Boglárka vezetésével a magyar együttes is szerepelt. Előzetesen sokan lesajnálták a magyar együttes dalát, köztük egyébként mi is, mert túl lassúnak tűnt még egy ilyen fékezett habzású mezőnyben is. Miután pedig elkezdődött a műsor, különösen álmosnak tűnt a Wars for Nothing, mert élőben minden együttes rákapcsolt. Utólag viszont úgy tűnik, betalált.

Ilyen elvarázsolt színpadképpel nyitottak. Forrás: Origo

Csemer Boglárkáék tízedikként léptek színpadra. Előttük láttuk az észteket, akik egy jól működő fiú-lány párossal álltak színpadra, a dánokat, akik egy Eurovízión kívül is simán vállalható popszámmal álltak ki, a finneket, akik egy tök bevállalós punkszámmal indultak és a szerbeket is, akik az egész dalfesztivál legpörgősebb műsorával, a legjobb eurotrash hagyományokat idéző számmal léptek fel. Az egyik legnagyobb éljenzést nem véletlenül kapták ők.

Utánuk lépett a színpadra a magyar együttes. A színpadképet úgy rendezték, hogy szinte teljes sötétségben kezdett énekelni Csemer Boglárka egy vörös ruhában. Eleinte úgy tűnt, hogy csak tétován ácsorog a színpad közepén, de később feltűntek a társak, és lassan kivirult a színpad is. Sok mozgás ezután sem volt, szépen egymás mellé rendeződtek. A háborúellenes dalhoz a természet képeit társították, ami kétségtelenül nyugalmat árasztott.

A végére minden kivirult. Forrás: Origo

Kálnási Anikó, Bogi menedzsere az elődöntő másnapján lapunknak azt mondta, hogy kifejezetten örültek annak, hogy a harsány szerbek után érkeztek, mert csak még hatásosabbá vált a daluk. "A próbákon és a verseny alatt is nagyon jókat buliztunk a zenéjükre, de örültünk, hogy a bulis zene után meg tudtunk mutatni valami mást is. Mi bevállaltuk, hogy fekete színpaddal indulunk, és felépítjük a számot, mert így jobban működött a dal háborúellenes üzenete is."

Az egyik brit lap például korábban bántóan unalmasnak tartotta, és mi se rajongtunk azért, hogy egy balladával vágunk bele az utóbbi évekre teljesen eldagályosodott dalfesztiválba. A közönség viszont a helyszínen nagyon élvezte a Wars for Nothingot, és ezek szerint a tévé keresztül is átjött az üzenete. Kálnási azt mondta, hogy végig bíztak a sikerben. Most természetesen nagyon örülnek a továbbjutásnak, és készülnek a döntőre.

Az elődöntőt az Origo élőben közvetítette, amit ide kattintva olvashat végig. A döntőt is kövesse velünk szombat este, a szórakozás garantált!