A Magyar Művészeti Akadémia szerdai közgyűlésén az elmúlt év eredményeinek felsorolása mellett parázs vita is kialakult. Aknay János festő nekirontott a Nemzeti Szalonnak, Fekete György válaszul védelmébe vette a Műcsarnok autonómiáját.    

Mikor Fekete György, az MMA elnöke értékelte az elmúlt évet a közgyűlésen, az eredmények és feladatok közt a következőket említette:

  • 74 fővel bővült, így már 311 nem akadémikus köztestületi tagja van az MMA-nak.
  • Együttműködési megállapodást kötöttek az MTVA-val, valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával.
  • Az elnökség a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet működését segítő tanácsadó testület létrehozásáról is döntött, amely már kétszer ülésezett ebben az évben, emellett programbizottságot alakítottak.
  • A Műcsarnokról szólva kifejtette, hogy be kell tervezni az épület felújítását, mert komoly építészeti problémák vannak.
Fekete György szerint Műcsarnokot fel kell újítaniForrás: MTI/Illyés Tibor

A kitűzött célokra minden bizonnyal meg is lesz az anyagi keret, hiszen, ahogy az Origo is hírt adott róla, 2016-ban csaknem másfél milliárd forinttal nő az akadémia állami támogatása.

Az idei 5,26 milliárd után jövőre 201 6,63 milliárd forintos állami támogatást kap a testület.

Megsértették a művészeket

A Műcsarnok nem csak a szükséges felújítás miatt került szóba a közgyűlésen. Aknay János Kossuth-díjas festőművész, az MMA rendes tagja, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének elnöke szóvá tette, hogy az intézményben látható Itt és most című kiállítás, amely az MMA által elindított Nemzeti Szalon sorozatba illeszkedik, valójában

nem szalon, hanem kurátori tárlat és nem egyeztethető össze az akadémia szellemiségével.

Aknay János nekiment a Nemzeti SzalonnakForrás: MTI/Czimbal Gyula

Véleménye szerint a kiállítás megsértette a magyar képzőművészek többségét, köztük neves alkotókat, a nemzet művészeit, akadémikusokat, vidéken és határon túl élő, jelentős munkásságot felmutató kollégákat, akiket

nem hívott meg a szerinte "tájékozatlan és felkészületlen" kurátor.

A tárlat nem a valós és reális képet mutatja a kortárs képzőművészet helyzetéről - hangsúlyozta, majd hozzátette: egy szakmai kiállítás esetében elvárható lenne, hogy szélesre tárva a kapukat, a magyar képzőművészet széles spektrumát mutassák be a közönségnek.

Megadták a szabadságot

Az MMA elnöke erre reagálva kifejtette: a Nemzeti Szalon az akadémia alaptevékenységébe tartozik, a kormánnyal való 5 éves megállapodás eredménye. Fekete György szerint megadták a Műcsarnoknak azt a szabadságot, amely megilleti, hiszen ezzel a feltétellel kapták meg a kiállítóhelyet. Hozzáfűzte: a kiállítással kapcsolatban az MMA képzőművészeti tagozatának testülete konzultált a rendezőkkel.

Olyan tárlat nincs, ami mindenkinek megfelelForrás: MTI/Illyés Tibor

Dávid Katalin Széchenyi-díjas művészettörténész hangsúlyozta:

nem lehet elvonni a jogot a kurátortól, hogy a saját tudományos elképzelése, lelkiismerete szerint rendezzen meg egy tárlatot

és nem hangozhat el az, hogy a kurátornak nincs joga a saját koncepciója szerint dolgozni. A kiállítás tetszhet a nézőnek vagy nem tetszhet, egyetérthet vele vagy nem, de olyan tárlat nem volt és nem lesz, ami minden szempontnak megfelel.