Schilling Faustja bátor bukás

2015.05.31. 14:30

A legtöbb hazai színházban abszurd felvetésnek tűnik, hogy egy előadás, ha vitathatatlan művészeti értékekkel bír, műsoron maradhasson akkor is, ha a nézők nem kíváncsiak rá, és nem hoz semmi bevételt. Működik-e Goethe két drámája egy földhözragadt világban?

Szinte az egész országból hiányoznak a grandiózus vállalások: fel sem merül, hogy egy színház pár év alatt eljátssza mondjuk Shakespeare összes drámáját, de még az sem, hogy egy kétrészes királydrámát két este mutassanak be.

A kivételes kockázatvállalás példája

Hosszú előadások nincsenek, a négy óra már extrém kaland, mert elmegy az utolsó metró. Kivétel több évente akad egy-egy. Ezért fordulhat elő, hogy egy kritikában megjelenik: eljátszani a világirodalmi kánon egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb alakja, Goethe kétrészes alapművét "színháztörténeti esemény, egyúttal a kivételes kockázatvállalás példája".

Kulka minden szava emberi, minden érzelme átélhető és átéltForrás: Katona József Színház

És Magyarországon ez még igaz is, pusztán attól, hogy színpadra kerül a második rész is, ráadásul mindezt két este alatt játsszák el.

Ha nem a magyar színháztörténet egyik legjelentősebb, megkerülhetetlen újítója, a Krétakör Színház alapítója, Schilling Árpád volna a rendező, és nem volna már az gesztusértékű esemény, hogy

a rendszer által kivéreztetni kívánt függetlenek leginkább tiltott figurája

a kőszínházak legerősebb bástyájában, a Katona József Színházban rendez, akkor alighanem ez a mostani dupla bemutató sem jöhetett volna létre.

És Schilling olyannyira magától értetődővé tudja tenni ezt a "kétestéjűséget", mint amilyen magától értetődő lenne az egy kevésbé gyáva közegben. A két előadás díszlete rezonál egymásra, úgy praktikusan, mint az értelmezésüket tekintve.

Az első rész üres, fekete terének hátterében ott van összecsomagolva, félretéve a másnapi előadás díszlete, noha elvileg ugyanott – Faust nappalijában – játszódik mindkét rész. De amit az első részben csak a nézői képzelet teremtett meg, az a második részben valóban létrejön: akkor egy ismerős, tipikus, kopottas, elegáns, de mégis szocreál lakásbelsőben zajlik a játék.

Faust az öngyilkosság helyett mégis inkább lepaktál MephistóvalForrás: Katona József Színház

 Egy értelmiségi hétköznapi látogatói

Az ötlet elgondolkodtató: a drámának ugyanis az első része játszódik – Goethe gondolatával szólva – a "kis világban", a második pedig a "nagyban". Az elsőben dolgozó- és hálószobák, kocsmák szolgálnak helyszínül, míg a második részben szó szerint az egész világ, mitológiai lényekkel, óceánnal, kastélyokkal, háborúkkal.

Ugyanakkor Schillingnél az első rész témái – a határtalan vagy éppen nagyon is korlátozott tudás, a vágy, a szerelem – kívánják meg a térbeli végtelenséget, míg a másodikban minden mitológiai lény, istenség, metaforikus figura egy polgári szalon vagy egy értelmiségi hétköznapi látogatóinak formájában jelenik meg, pecabotot lóbáló bácsiként, sört iszogató munkásként, vécés néniként, öltönyös bankárként.

Az első rész cselekménye szerint a tudás, a megismerés, a művészetek "végére" ért Faust az öngyilkosság helyett mégis inkább lepaktál Mephistóval, akit nevezhetünk akár ördögnek is, de tarthatjuk bármiféle rezonőrnek, csábító alaknak is.

Amíg csak magunkkal törődünk, saját magunkba vagyunk zárvaForrás: Katona József Színház

Család, hatalom, pénz, hírnév

A szerződés szerint ha Faust talál valamit, amivel igazán elégedett tud még lenni ebben az életben, úgy az ördögé a lelke. Mephisto megmutatja neki a testi vágyat és a szerelmet is, segít neki elcsábítani és megrontani egy tiszta lányt – de Faust megváltást egyikben sem talál.

A második, sokkal kuszább, szinte kézzelfogható történet nélküli részben terítékre kerül a család, a hatalom, a pénz, a hírnév és minden egyéb, ami az egyént, az egyéni kiteljesedést szolgálhatja. A várt elégedettséget, amelyről az ördögi paktum is szólt, ezzel szemben mégis az hozza el, amikor az egomán Faust végül más emberek sorsának jobbá tételében látja meg az üdvösséget.

Mintha azt mondaná tehát a kétféle díszlet: a végtelen lehetőségek előtt álló, a túl nagy térben mégis tétován bolyongó Faust nem tud mit kezdeni a határtalansággal, és az egocentrizmussal bezárja magát (itt éppenséggel egy nappali börtönébe, ahol a vécé a trónszék), és nincs semmi, ami megnyithatná számára a kapukat. Hogy amíg csak magunkkal törődünk, saját magunkba vagyunk zárva, és ha nem tudunk élni a bennünket körülvevő világ lehetőségeivel, ne csodálkozzunk, ha elszakadunk az élettől.

Schilling mindent elkövet, hogy bizonyítsa, a Faust ebben a világban játszódikForrás: Katona József Színház

Profanizálja Goethe művét

A második rész földhözragadt tere és megoldásai ugyanakkor Schilling másik törekvésére is rávilágítanak: a rendező szinte teljes egészében profanizálja Goethe művét. Szimbolikus, hogy a Katonában elmarad az a jelenet, amely a mennyben játszódik, és ahol Isten fogadást köt az ördöggel. Schilling mindent elkövet, hogy bizonyítsa, a Faust ebben a világban, a nézők számára egyedüliként ismert világban játszódik.

Hiszen a színház akkor jó, ha az itt és most valóságáról tud szólni.

Így nemcsak az isteni, de a misztikus is elmarad az előadásból: a boszorkányszombaton Faust nem fiatalító csodafőzetet iszik, hanem pusztán csak a nemi gerjedelem visszataszító mivoltával szembesül három óriás péniszű férfi és egy lepukkant nőszemély révén, és a második rész mitológiai alakjairól sem derül ki, ha az ember nem olvasta Goethe drámáját, hogy mitológiai alakokról van szó.

Jellemző, hogy Faust és Heléna gyereke itt nem repülés közben hal szörnyet, hanem egyszerűen agyoncsapja az áram – profán halál a mi kisszerű világunkban.

Egy magasztos eszme metaforikus bukásának parabolájaForrás: Katona József Színház

Schilling törekvése sokszor működik, akár az olyan apróságok révén is, mint hogy Faustot inkább tanár urazzák, mintsem hogy professzornak, tudósnak szólítanák: a fiatal lánnyal lefekvő tanár sztorija máris kézzelfoghatóbb, maibb, ismerősebb, mint egy magasztos eszme metaforikus bukásának parabolája.

Mégis leginkább az okozza Schilling Árpád és a Katona József színház vállalkozásának bukását, hogy a Faust – főleg a második rész – mintha nem bírná el ezt a hétköznapiasítást.

Hiszen a szöveg maga is telis tele van olyan sorokkal, amelyek, ha tetszik, ha nem, a lehető legtávolabb állnak a realitástól, amelyek egyszerűen nem működnek egy szobabelsőben.

Máté Gábor mereszti a szemétForrás: Katona József Színház

Néha ez formailag okoz problémát: amikor például Faust a kutyából szörnnyé, majd emberré változó Mephistóról beszél, leginkább komikus, ahogyan Máté Gábor mereszti a szemét a semmibe, és fura dolgokat beszél. (Hiába van a kezében söröskorsó, a monológ részegen sem tűnik egyáltalán hétköznapiasnak.)

Mit jelképez a motoros bukósisak mögül beszélő alak?

A második részben hasonlóan furcsa, ugyanakkor roppant unalmas is, ahogyan a színpadon álldogáló színészek megint csak a semmibe meredve valamiféle nagy ütközetet írnak le szavaikkal.

Máskor – főleg a második részben – érthetetlenné válik mindaz, amiről a dráma szól: a szöveg szoros ismerete nélkül nemcsak azt képtelenség azonosítani, hogy melyik civil ruhás figura melyik mitológiai alaknak felel meg, de azt is, hogy mi a szerepük.

Mert persze nem is kell tudnunk, hogy éppen Anaxagorast, Néreust vagy Phorkyast látjuk-e, a név mit sem számít; a gond az, hogy sokszor, túl sokszor elvész, mit képviselnek a színen lévő alakok, mi az üzenete számunkra annak, amit mondanak.

Mintha elmennénk valami mellett, ami lényegesForrás: Katona József Színház

Ha egy házaspár gyerekének elvesztéséről vagy hatalmi túlkapásról van szó, akkor valóban mindegy, hogy Philemon és Baucis történetét látjuk-e vagy két hajléktalanét a szomszéd parkból. De ha egy lombikba zárt mesterséges emberlény, a homunculus testet öltéséről szól a szöveg, nemigen lehet érteni, mit jelképez a motoros bukósisak mögül beszélő alak.

Az ilyen részek kavalkádja sokszor unalmat eredményez:

mintha elmennénk valami mellett, ami lényeges, de aminek mégsem sikerül az érthetetlennek tűnő elemek mögül előbukkannia.

Ugyanakkor ez nem csak Schilling hibája: a Faust II-t nézve felmerül az a kérdés, vajon hogyan is lehet Goethe szertelen, mindent akaró, drámai szituációkat alig tartalmazó költeményét érvényesen, érthetően eljátszani.

Márton László új fordításában nem ritka madár a kínrím

A köznapiasságban, az érthetőségben részben segít Márton László új fordítása, hiszen a szöveg valóban mentes a pátosztól, a papíríztől, és fordulatai, szavai abszolút maiak: célja az érvényesség, legyen szó akár magasztosságról, akár káromkodásról.

Részben viszont Márton szövege is komoly problémát jelent: a fordító, hogy kijöjjön a szótagszám és a rímképlet,

elképesztően bárgyú kínrímeket enged meg magának

(furaság / uraság, egyik / egy gyík, [a döntés] mit érő / kitérő), és rengetegszer választja a kifacsart magyartalanságot a formai szabályok érdekében (Áruljad már el nekem azt: / Miért nem ütötted le a pimaszt?).

Máté Gábor és Kulka János lenyűgöző

Pedig Schilling remekül vezeti színészeit. Már csak ezért is dühítőek Márton kínos fordulatai, hiszen ezek bármilyen színészen kifognának. Máté Gábor (Faust) olyan hihetetlen természetességgel képes mondani a verssorokat, mintha a híreket olvasná a rádióban: játékának koncentráltsága a kétszer két és fél óra alatt mindvégig lenyűgöző. Máté minden szava súlyos, mert érezhetően egy gondolkodó, élő ember van mögöttük, így minden szónak valódi jelentése van.

Kulka és Máté zseniálisakForrás: Katona József Színház

Kulka János (Mephisto) játéka tökéletesen működik Schilling világában: soha nem merül fel, hogy ez a Mephisto természetfeletti lény lenne. És ez a legnagyobb dicséret, hiszen azt jelenti, hogy

Kulka minden szava emberi, minden érzelme átélhető és átélt.

Márpedig a színész az érzelmek döbbenetesen nagy skáláját járja be: Mephistója maga az élet, annak minden hangulatváltozásával, állapotával, érzelmi ingadozásával, örömével és haragjával, kisstílűségével és bölcsességével, megfontoltságával és percnek hódolásával.

A hétköznapiság elbukik

Az előadás realitása, hétköznapisága az utolsó jelenetekben végképp elbukik mint koncepció, hiszen az istentelenségben-ördögtelenségben nem derül ki, hogy mit jelent Faust mennybemenetele, az ördög bukása.

Ha ezekre a kérdésekre nem kapunk választ, akkor talán minden hiábaForrás: Katona József Színház

Hogy mire ment ki a játék, mi volt a végső tét, hová futott ki az a magába zárt, elégedetlen értelmiségi élet, amelyet végigkövettünk, és ki az a feszengve, egyedül maradva táncoló Mephisto, aki mellett a díszletmunkások elkezdik lebontani a színpadot?

Isten meghalt vagy sosem létezett, ez eddig rendben – de mi van helyette, mi van nélküle?

Miről szól tehát a Faust első és második részének egésze, és főleg mi az, ami megkérdőjelezhetetlenül érdekessé és érvényessé teszi az „itt és most” nézője számára? Ha ezekre a kérdésekre nem kapunk választ, akkor talán minden hiába.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK