Élve zárja gyerekét a halottak közé
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Két évvel ezelőtt az Operaházban azt találták ki, hogy minden évadot barokk operával zárnak. Kezdték Rameau-val, folytatták Gluckkal, most Vivaldi került terítékre. Az Operaház történetében első alkalommal tűznek műsorra Vivaldi-operát. Ráadásul igazi sztár kontratenorral a címszerepben.
Kevesen tudják, hogy a korában Vörös pap néven elhíresült Vivaldi közel 80 operát írt, melyeket a historikus előadók fedeztek fel újra a XX. század utolsó negyedében.
A kétezres évek eleje óta egyre több felvétel és előadás születik operáiból, kultuszát éli a repertoár. Persze az is igaz, hogy John Eliot Gardiner, a historikusok Karajanja például sosem játszik (egy kivételről tudunk) Vivaldit, mert állati unalmasnak tartja.
A Farnace Vivaldi egyik kedvenc operája volt. A történet Mithridatész pontuszi király utódjáról szól, akit anyósa bosszúból el akar pusztítani.
Intrika, politika halálos ítélet, szerelem, manipuláció, gyűlölet
– a szereplők a legszélsőségesebb helyzetekben találják magukat, hatalmas érzelmi skálát bejárva. Nem csoda, hogy a történetre még négy szerző (Antonio Caldara, Carlo Francesco Pollarolo, Leonardo Vinci és Josef Mysliveček) írt operát a korszakban.
A Vivaldi-féle Farnace eredeti, 1727-es bemutatójának kottája nem maradt fenn, később azonban több változatban is játszották a művet, és ezekből kétféle változat maradt ránk.
Borzalmas jelenetek
A darab bemutatója az Opera évadának egyik legizgalmasabb zenei vállalkozása. A produkció dirigense, zenei vezetője Németh Pál fuvolaművész-karmester, a magyarországi régizenei irányzat egyik úttörője és Anger Ferenc rendező a Torinói Nemzeti Könyvtárból szerezte be a másolatot mindkét fennmaradt változatról. Ezt követően készítették el a saját, „két és feledik” változatukat.
„Ez jó és normális dolog, Vivaldi idejében is pontosan így működött: mindenhol saját változatot adtak elő. Mi több,
az emberek a XVIII. században is irigyek és ostobák voltak,
és ha kifutott egy produkció a repertoárból, nemes egyszerűséggel elégették a kottákat (a partitúrát, a szólamkottákat, mindent), hogy más ne tudja előadni” – emelte ki Németh Pál.
„Olyan borzalmasan felkavaró jelenetek is vannak a műben, mint például amikor Tamiri úgy dönt,
nem öli meg a fiát, viszont kénytelen a mauzóleumba zárni, mert ez az egyetlen lehetősége a túlélésre.
Bezár egy gyereket a holtak közé, és azt sem tudja, megmenti-e végül ezzel. Ez hátborzongató. Ugyanakkor vannak a darabban operettbe illő elemek (a két „hősszerelmes”, Gilade és Aquilio küzdelme Selinda szerelméért) és kimondottan vígjátéki elemek is, mint pl. a kettős merénylet Pompeo ellen. Már-már túlzottan szövevényes és tragikus a sztori, és véleményem szerint ezt úgy lehet a legérzékletesebben eljátszani, ha humorral nyúlunk hozzá” – mesélte Anger Ferenc.
A címszerepre Xavier Sabatát, korunk egyik vezető kontratenorját szerződtette a Magyar Állami Operaház. A katalán születésű énekes markáns egyéniség, már puszta jelenlétével felhívja magára a közönség figyelmét.
A darab két női főszerepét Meláth Andrea és Szabóki Tünde énekli.
Ciripelő csembalók
A 27 fős Farnace-zenekarban a vonósok bélhúros hangszereken zenélnek, natúrkürtök és natúrtrombiták, régi üstdobok és ciripelő hangú csembalók szólalnak meg. „Meg kell találni azokat a hangszíneket, izgalmakat, artikulációkat, amitől a muzsikálás élőbb lesz. A barokk festményeken sincs két egyforma alak, él, mozog az egész kompozíció – a zenében is így van.
Ettől alakul ki egy izgalmas, élő hangzás, amit barokk zenének nevezünk.
Ezért pedig sokat kell tanulni, kísérletezni, hogy ne múzeumban érezzük magunkat, hanem úgy hasson, mintha ez éppen most születne, mintha Vivaldi éppen most írná a művet” – tette hozzá a karmester.
Az előadást az Opera négy alkalommal játssza június 20-ig.