Csáki Judit pert nyert Vidnyánszkyval szemben

2015.06.04. 12:52

A bíróság első fokú döntése szerint jogellenesen szüntették meg Csáki Judit tanszékvezetői munkaviszonyát a Kaposvári Egyetemen: a felmondás indokai között szereplő intézményi átszervezés nem történt meg. A bíróság kártérítés fizetésére kötelezte az intézményt. A feleknek két hetük van a fellebbezésre.

Június másodikán hozott ítéletet a kaposvári munkaügyi bíróság Csáki Judit és Vidnyánszky Attila ügyében.

A bíróság kimondta, hogy alaptalan és jogtalan volt Csáki eltávolítása a Kaposvári Egyetem színházi tanszékének éléről.

Az ítélet egyelőre csak első fokon érvényes - írja a Kapost.

Csáki Judit első fokon pert nyertForrás: MTI/Filep István

A kaposvári színészképzés története korántsem bizonyult sétagaloppnak. A tanszéket Babarczy László, a Csiky Gergely Színház egykori igazgatója és Leitner Sándor, az egyetem művészeti karának dékánja álmodta meg, de alig bíztak benne, hogy talpon is marad. Babarczy 2008-as távozásáig viszont sorra kerültek ki a tehetséges színészek.

Így fogyott a levegő Csáki körül

Babarczyt végül Csáki Judit követte a tanszék élén, aki előtte a Revizor nevű online kritikai portált vezette, mellette pedig a Magyar Narancsba írt kritikákat. A kaposvári színház frissen megújult vezetése viszont már korántsem volt olyan barátságos partner, mint a korábbi vezetések. 2011-ben aztán

mindenki megrökönyödésére Vidnyánszky Attila címzetes tanárként bejelentkezett a Kaposvári Egyetemen.

Vidnyánszky viszont nem rendelkezik végzettséggel ahhoz, hogy taníthasson is, így aztán - a találgatások szerint - célba vette Csáki Judit posztját. Az biztos, hogy az egyetem vezetése a művészeti karon valami átalakítás-félébe fogott: a tanszékek helyébe intézetek kerültek, a Színházművészeti Intézet vezetésére pedig pályázatot írtak ki, amiben úgy fogalmaztak, hogy menedzser szemléletű vezetőt várnak.

Vidnyánszky Attiláéknak két hete van fellebbezniFotó: Origo

A posztra Csáki is pályázott, a befutó viszont Vidnyánszky lett, aki így intézetigazgatóként vehette át az egykori tanszéket, Csáki Juditot pedig három társával együtt gyorsan kirúgta.

Csáki viszont nem nyugodott bele az eltávolításába, és pert indított, amit most első fokon meg is nyert.

A tanszék heves átszervezése tehát, úgy tűnik, csak látszatcselekvés volt, ami azt a célt szolgálta, hogy őt eltávolíthassák.

Újabb egymásnak feszülésük

Ahogy az Origo is megírta, az idei POSZT zsűrijének összeállítása körül is hatalmas botrány robbant ki. A Színházi Kritikusok Céhe Csáki Juditot jelölte a testületbe, a fesztivál tulajdonosai azonban indoklás nélkül visszautasították. Ezután többen, például az Örkény Színház is, bejelentették, hogy bojkottálni fogják a legnagyobb magyar színházi fesztivált. A darabjaikat ugyan előadják, a versenyben viszont nem vesznek részt.

A háttérben sokan itt is a Csáki és Vidnyánszky közötti konfliktus újabb felvonását látták. Az utóbbi években a Vidnyánszky-féle Magyar Teátrumi Társaság és a Magyar Színházi Társaság együtt felelt a fesztivál szakmai színvonaláért, így a zsűri összeállításáért is. A Színházi Társaság nyilatkozata szerint előbbiek utasították vissza Csáki jelölését. Vidnyánszky akkor fölösleges feszültségkeltésnek nevezte az esetet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK