Pákh Imre elviszi a Golgotát

2015.06.07. 10:42

Pákh Imre magyar származású amerikai műgyűjtő elviszi a debreceni Déri Múzeumból a Krisztus-trilógia tagját, a Golgota című festményt. Munkácsy Mihály alkotásáért a Magyar Nemzeti Bank korábban 6 millió dollárt ajánlott, de a tulajdonos 9 millió dollárt kért.

Pákh Imre vasárnap kiadott közleményében azt írta, megszakadtak a kép eladásáról szóló tárgyalások, ezért a tulajdonát képező festményt június 25-én elszállíttatja. De ha "addig változik az MNB, illetve alelnökének, Gerhardt Ferencnek a véleménye, vagy más állami szervezet, intézmény érdeklődést mutat a kép iránt, állok rendelkezésükre" - jegyezte meg.

Meghazudtolja az MNB alelnökét

A műgyűjtő felidézte, a Golgotát több mint egy évtizede vásárolta meg azzal a céllal, hogy egyben maradhasson a Munkácsy-trilógia. Akkor - írta - abban állapodott meg vezető magyar politikusokkal, hogy rövid úton megoldást keresnek arra, hogy ez a műalkotás is a magyar állam tulajdonába kerüljön.
Pákh Imre szerint nem felel meg a valóságnak Gerhardt Ferenc MNB alelnök (az Értéktár Program vezetőjének) nyilatkozata, miszerint rajta múlt volna a megállapodás. A műgyűjtő tagadta az MNB alelnökének azon kijelentését, hogy a műkereskedői körök becslése szerint ő egymillió dollár körüli összeget fizetett a képért. "A valóságban ennek sokszorosát adtam érte" - szögezte le Pákh Imre, megjegyezve, hogy ezt Gerhardt Ferenc is tudhatná, hiszen neki és kollégájának bemutatta a vételi szerződést és a banki utalási bizonylatot.

A Munkácsy-trilógia: a Krisztus Pilátus előtt, az Ecce Homo és a GolgotaForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

10 millióra becsülték a képet

Pákh Imre az árvitával kapcsolatban kiemelte, hogy a világ két legismertebb aukciósháza, a Christie's és a Sotheby's, valamint a Fine Art Asset Management az értékbecsléseiben egyaránt 10 millió dollár körüli összegre becsülte a Golgota értékét.

Kormányrendelet rögzíti az árat

Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke kedden az M1 aktuális csatorna esti hírfolyamában azt mondta, hogy a Debrecenben megtekinthető festményért az MNB csak annyit adhat, amennyit az állam meghatároz, ezt egy kormányrendelet rögzíti. A jogszabály szerint három igazságügyi műtárgybecsüsnek kell értékelést készítenie, és ennek alapján lehet dönteni az árról. A becsüsök egy árintervallumot adnak meg, ez esetben a felső határ a 6 millió dollár, az MNB igazgatósága ennek alapján hozta meg a határozatát arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank ennyit fizethet érte, többet nem.

5,7 millióért vették meg a másik képet

A Krisztus Pilátus előtt - a trilógia másik darabja - 5,7 millió dollárért került kanadaiból magyar tulajdonba, és ez a piaci ár - mondta az MNB alelnöke.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK