Hivatalos megjelenés előtt hallható az új High On Fire

high on fire
Vágólapra másolva!
Egy héttel a hivatalos megjelenés dátuma előtt meg lehet hallgatni a High On Fire hetedik albumát.
Vágólapra másolva!

Az oaklandi együttest a Sleep gitárosa alakította még 1998-ban, és azóta is jobbnál jobb albumokat adnak ki, amikról itt és itt írtuk korábban.

A Luminiferoust ezúttal is Kurt Ballou, a Converge gitárosa producerelte, aki jó néhány éve már a legjobb a szakmában.

Így lehetett ezzel Matt Pike, az együttes frontembere is, hiszen Billy Anderson óta másodszor bízta ugyanarra az emberre a különleges gitárhangzást, amit még a Sleepből hozott.