Durván megcibálják a gitárokat

asking alexandria
Vágólapra másolva!
Hatalmas metalcore bulit tartanak június 17-én, szerda este a Budapest Parkban. Már délután ötkor megkezdődik a gitárcibálás: fellép a Bury Tomorrow, a Motionless in White, a Hollywood Undead és az Asking Alexandria.
Vágólapra másolva!

Az Asking Alexandria azért is híres, mert az elsők között volt, ami crabcore-t játszott.

Az elnevezés eleinte mémként kezdett terjedni, aztán viccként használták azokra a zenekarokra, akik őrülten keménynek akartak látszani: széles terpeszben tépték a hangszereiket, és rázták a fejüket, vagy úgy mozogtak, mint Robert Trujillo a Metallicából, végül műfajjá érett.

Ebben a korai klipjükben elég jól megfigyelhető:

A zene megosztó volt, az öregek bohóckodásnak tartották, a fiatalabbak viszont megőrültek érte. A zenében természetesen egymást követik a breakdownok, a későbbi számaikban viszont már a Slipknot is visszaköszön. Az utolsó lemezükön aztán a nyolcvanas évek rockja felé is elfordultak.

Az Asking Alexandria mellett fellép a Hollywood Undead is, ami legjobb pillanataiban olyan mint a Linkin Park volt - egy kritikus se felejtette el megemlíteni -, csak emelték a tétet, és több rappert is bevetnek. Van itt még sok-sok elektronika, gitárzúzás, hatalmas és lelkesítő énektémák.

Íme egy a linkin parkosabb dalok közül:

Aki keménykedésre és hadonászára vágyik, csak jól járhat, bár a crabcore bárkit megbabonázhat.